Szőlőtermelés.
Szőlőtermelés.
A vármegye egyes dombos-partos vidékein a filloxera pusztítása előtti időkben, eléggé élénk szőlőtermelésről beszélhettek eleink; azóta azonban, mióta a filloxera és peronoszpóra fellépett, a szőlő csakhamar teljes mértékben a homokokra húzódott. A megmaradt kötött talajú szőlőkben amerikai alanyon történik a termelés vagy szénkénegezéssel gyérítik a filloxerát. Nagyobb jelentősége e szőlőtermelésnek alig van, legfeljebb a házifogyasztásra való itallal látja el termelőjét. Sokkal nagyobb jelentőségüek azonban a homoki szőlők.
Ama végzetes csapás, mit filloxera néven ismer a világ, a vármegyei gazdasági egyesület akkori elnökének, Schmausz Endre alispán s későbbi főispánnak buzgólkodása által, a homokterületekre valóságos áldást hozóvá változott. Az addig haszontalannak tartott homok, valóságos aranyat termő kincsesbánya 402lett, miután a lelkes alispán, Miklós Gyula borászati kormánybiztossal s Rombay Dezső akkori ügybuzgó gazdasági egyesületi titkárral, beutazta a vármegye éjszaki homokos vidékét s lelkesítő beszédével meggyőzte a népet, hogy a homokon sok és jó bort és gyümölcsöt is lehet termelni.
Ekkor vette kezdetét a homoki szőlők okszerű telepítése s az eredmény, mit rövid egy-két évtized megmutatott, az, hogy ma már a homokterületek ára sokkalta magasabb, mint némely helyen a kövér búzatermő bácskai földeké.
A vármegye legnagyobb homokterülete Szabadka határánál kezdődik, hol egymagában a szabadkai határban több mint 6645 k. hold van szőlővel beültetve. Nagy fontosságú szőlőtermelő empóriumok a homokon továbbá a bácsalmási, bajai, és a jánoshalmi telepítések, hol ezer meg ezer hold homok került így gazdagon jutalmazó kultúra alá.
Sok érdeme van e kultúrában a bajai gyümölcsészeti egyesületnek is, de hogy a homokon oly gyorsan és aránylag annyi szakszerűséggel elszaporodtak a szőlők, az a vármegyei gazdasági egyesületnek s akkori vezetőinek dicsősége.
Ezek a most már okszerű módon kezelt szőlők részben csemege-szőlők, részben bortermelésre vannak alapítva. A csemege-szőlők termelését különösen ott karolták fel nagyobb mértékben, a hol a vasút könnyen megközelíthető. Itt óriási módon fejlődésnek is indult az üzleti forgalom.
A homoki borszőlők, melyek most már fajtisztán vannak ültetve, igen jó minőségű bort adnak s a kereskedelemben jól értékesíthetők. Különösen azóta, mióta az olasz bor beözönlése megszünt. Régebben az édeskés, zamatos homoki borokért Ausztria kereskedői versenyeztek, legkivált olyankor, midőn az ausztriai szőlők nem értek be, s vad, savanyú borainak összeházasítására a homoki magyar, édeskés, savban szegény borokra nagy szükség volt. A borkereskedelem is különösen kedveli a jó homoki borokat, mert azokkal az okszerű borkezelés minden tekintetben jutalmazó.
A nemzetközi borkereskedelem igényeinek megfelelőleg a termelt bor ma már csaknem teljes mértékben fehér, illetőleg tengerzöld színű. Ezt a színt keresi a borkereskedő s az ilyen „zöld” színű borért szívesen fizet magasabb árakat is.
Vörös bort termő fajtákat ma már csak elvétve ültetnek; ha ültetnek is, inkább házifogyasztásra, mint üzleti czélokra, mert a vörös bor-termelés alapját alkotó kadarka-szőlő nem minden évben fejleszti ki festőanyag tartalmát s így a kívánt sötétvörös szín sem érhető el teljes biztossággal.
Segítségére siettek eddig a termelők a nagy burgundi, az oporto s némely festőanyag tartalmú szőlők ápolásával, de meggyőződtek arról, hogy a vörösbor jutalmazó termelése nem az alföldi homokra való, azt meg kell hagyni a hírneves hegyeknek, Eger, Visonta, Szekszárd szőleinek.
A világos vörösbor, közönségesen siller, csak helyi ízlésnek felelvén meg, annak üzleti termelése további méltatást nem igényel.
Nagy hátránya az alföldi bortermelésnek, különösen és elsősorban a homoki szőlőtermelésnek, hogy itt az Alföldön, a talaj vízmagassága miatt, megfelelő pinczéket építeni nem lehet; magasabb fekvésekben azonban, a hol jó pinczékkel rendelkezik a termelő, a borkezelés okszerűsége előtt, az elismeréssel fukarkodni nem szabad; viszont azt is be kell vallani, hogy a termelés zömét alkotó kisgazdák a must okszerű kezeléséről hallani sem akarnak, erjesztő kamaráik, hol a hűvös időben meleget tarthatnának – nincsenek. Sok kisgazdának hordója, sőt helyisége sincs elegendő s így szüretkor a borkereskedő tetszés szerinti árakon szerzi össze a parasztborokat, miket a műveltebb termelők boraival összeházasít. Ez az árat gyakran igen lenyomja.
A homokon leginkább elterjedt szőlőfajták közül megemlítendők a kövi dinka, kadarka, olasz rizling, szlankamenka, magyarka, mustos fehér, fehér bakar, ezerjó, szerémi zöld, veltelini piros, mézes fehér, rakszőlő, melyek tömegtermelésre különösen alkalmasak, és leginkább el vannak terjedve.
A csemege-szőlők között első helyen áll a francia származású piros és fehér gyöngyszőlő, chasselas, rouge és blanc s ennek számtalan változata, továbbá a különféle muskotályok s a télire kiválóan alkalmas magyar kecskecsecsű szőlő, a kalabriai fehér stb.
A csemegeszőlő-kereskedelem évről-évre nagyobb arányokat ölt, bár az árak, az 1880–90-es évek áraihoz viszonyítva, néhol 50%-kal is csökkentek. Legtöbbet szállítanak Budapestre, de Bécs, Prága, Berlin, Doroszló piaczain is szívesen 405látják a homoki csemegeszőlőt, annyira, hogy e városokból eljön a vevő a helyszínére s ott ő csomagolja be a szőlőt, úgy küldi üzlettársának a piaczokra.
100 négyes ökörfogat szántás alatt a Dunagyerszky-féle bácsi gazdaságban.
Jeges, öt éves magyar bika a rasztinai uradalomban.
Tenyészbikák a kisszállási uradalomban.
A filloxera-vész felléptével a bor-árak tetemesen megnövekedtek: a szabadkai mustért szívesen fizettek az 1880–92-es években 21–22 frtot, minek e sorok írója szemtanúja is volt. E magas borárak – majd később az olasz bor beözönlése – kecsegtető reménységet nyújtottak a borhamisítóknak s ekkor még a homoki borokat is hamisították.
A szerencsétlen olasz borvámklauzula, kapcsolatban a nyomában felburjánzott borhamisítással, ha válságba nem sodorta is a homoki bortermelőket, de sokat ártott nekik, mert az árakat hihetetlen mértékben lenyomta. A bortörvény, a borellenőrzésnek a nevetségességig menő naiv módszerével, nem sokat lendített e bajon, mert a bor-ellenőrző-bizottságok mitsem értek, de a hatóságok és egyesek ébersége némileg még is csökkentették a bor hamisítását. Nem szüntették ugyan meg, mert hiszen az ú. n. borellenőrzést a végletekig fejleszteni nem lehetett. A borhamisítót a pinczében még meg lehetett csípni, de a kocsmáros söntésében már bajosabb dolog volt.
Szóval, ekkor élte a borhamisítás legvirágzóbb korszakát s közszájon forgott, hogy tiszta bort kapni kocsmákban nem lehetett. El is jutottunk oda, hogy a borhamisítás miatt a módosabbak többé nem bort, hanem sört, a szegényebb osztály pedig pálinkát ivott. Remény van azonban arra nézve, hogy a borital-adó leszállításával, illetőleg eltörlésével, visszatérnek a sör- és pálinka-ivók a tiszta egészséges borhoz, a miben kezünkre játszik Ausztria az ő bortörvényével, melyhez hasonlót a mi kormányunknak is kötelessége volt életbeléptetni.
