Sneff-vadászatok.
Sneff-vadászatok.
És a mosorini remek mocsarak, a hol Mihajlovits Kornéllal szedtük aggatóra a mocsári sneffeket; a hol a mocsár szélén széles barna szalag húzódott végig, mintha körülfonta volna a zöld zsombikot; az a barnaság pedig mind ezernyi ezer pihenő vízi vad volt; temérdek vadrucza, megszámlálhatatlan szélkiáltóval tarkítva; a gázlóknak olyan tömegei, hogy az első lövés után elsötétült az ég és a kavargó rajok röpködésétől szinte süvöltő hangzavar támadt a levegőben.
Innen kerültünk Kovilon (ma Alsókabol) keresztül a titeli mocsarakra; a régiekre, a melyek vadbőség dolgában felülmúltak minden képzeletet.
Ahhoz még hasonlíthatót sem tapasztaltam, mint a mit Mosorinból Kovilra menet, egy szeptemberi hajnalon, a mikor a reggel a Belo-blato környékén talált bennünket.
Szekérrel koczogtunk egy hajlásos tarló mellett s tőlünk jobbra már a széles mocsár terült. Egyszer csak nagy ropogásra riadtam föl félszendergésemből. Egy órási falka seregély-féle kelt föl a tarlóról s beváltott a nádas felé, a mocsár szívébe. Csakhamar ismétlődött a ropogás és megint az előbbi képet láttam. Álmosságom hirtelen elmúlt; szemmeresztve figyeltem. Az új csapat madárban azután megösmertem a mocsári sneffek seregét. Nincs az a seregély-fajta, a mely olyan ezredet számlálhatna. Mondhatom, hogy szinte szédültem a gyönyörűségtől, a minőt azóta sem volt alkalmam érezni.
Ma már a régi jó világnak bizony vége van. A bácskai mocsarakat is lecsapolták s a titeli vizek sehol sincsenek, csak emlékük maradt. Azok közül a víziterületek közül, a hol én valaha otthon voltam, alig van már. De megvan még a Ludastó, Szabadka tájékán, és a híres Palicsi-tó is, a szárcsák hazája, a hol épp oly szép és dús szárcsavadászatok vannak tavaszszal, mint akár a fehérvármegyei velenczei tavon.
