A nagysallói emlékoszlop.
A nagysallói emlékoszlop.
A vármegye történetének kegyeletes mozzanatához értünk. Említettük, hogy már az 1861. évben mozgalom indult a vármegyében, hogy a kegyelet emeljen oszlopot annak a dicsőséges nagy nap emlékének, melyen az 1848/49-iki szabadságharcz napja a legdicsőségesebben ragyogott, mert az 1849. év április 19-én kiküzdött diadal napján a magyar szabadság ügye tetőpontján állott.
A rendszeres gyűjtéshez gr. Migazzi Vilmos főispán idejében fogtak, ki a szobor-bizottság elnöke volt és elnöke maradt akkor is, midőn főispán lenni megszünt. Az ő szívós kitartása, a hazafias ügyhöz méltó lelkesedése, de a saját áldozatkészsége is megszerezték a sikert. Az emléket az 1876. év június 5-én adták át fényes ünnepély során a hazafias kegyeletnek. A szabadságharcz ezen kimagasló haditettét, melyben a győzelem babérának legszebb ága a barsi zászlóaljnak jutott, a város legemelkedettebb pontján, mauthauzeni gránitból készült, 9 1/2 méter magas obeliszk hirdeti, melynek csúcsát bronzkoszorú öleli körül.
Az emlék felirata a következő:
Az 1849 april 19-én
Vívott nagy-sallói
Győzelmes csata
És az abban elvérzett
Vitéz honvédek
Emlékére.
Barsmegye közönsége.
1876 april 19.
Vívott nagy-sallói
Győzelmes csata
És az abban elvérzett
Vitéz honvédek
Emlékére.
Barsmegye közönsége.
1876 april 19.
Kedves epizód fűződik a szobor leleplezésének ünnepéhez. Migazzi Vilmos gróf, mint a szoborbizottság elnöke, személyesen hívta meg az ország notabilitásait a leleplezés ünnepélyére. Személyesen járt Szende Bélánál is, ki akkor az ország honvédelemügyi minisztere volt. Élénk beszélgetés fejlődött ki közöttük és Szende lelkesedéssel újította fel a sallói diadalhoz fűződő emlékeit. „Gyönyörű nap volt ez, – szól a miniszter – ott voltam, abban a támadásban vettem részt, melyet az erdő ellen intéztünk, melyet az osztrák ugyancsak makacsul védelmezett. – A hölvényi erdő az, – vág közbe Migazzi – melyet a vadász-zászlóalj tartott megszállva. – Hogyan, – kérdi a miniszter – hát te is ott voltál? – Igen – feleli Migazzi – ott voltam, az – erdőben”. – Szende magához ölelte vendégét.
