Mailáth főispán kinevezése.
Mailáth főispán kinevezése.
A miniszter nem bír választani; végre is Hont vármegye felé fordult s a hivatalos bureauból kiszólította annak nagytehetségű alispánját, székhelyi Mailáth Istvánt. Mailáth István nem volt idegen Barsmegyében. Birtoka a vármegye határára támaszkodik, ő maga Léva város tőszomszédságában lakik. Résztvett Léva várost érdeklő minden mozgalomban. Résztvett a lévai közkórház, főgymnasium és kaszinó megalakításában, közreműködött a Barsmegyei Gazdasági Egylet alakításánál; a családi kötelék is ide fűzte, mert hitvese Leidenfrost Flóra, Leidenfrost Lászlónak, a nagy gazdának nővére; a származása ellen sem lehetett kifogás, mert hisz a Mailáth család ősrégi nemzetség. Azonkívül 1867-ben megválasztott főjegyző, 1869-ben a szalkai választókerület orsz. képviselője, 1872 óta pedig alispán. Szóval a főispáni méltóságra minden tekintetben primo loco kvalifikált, 42 éves férfiu.
Midőn gróf Szápáry Gyula belügyminiszter Mailáthot elsőizben Budapestre hívatta és a barsi főispáni állást neki felajánlotta: Mailáth erre nézve, saját megyéje köreiben már előbbről tett nyilatkozataihoz híven, a miniszter kegyét megköszönve, határozottan kijelentette, hogy a neki felajánlott állást el nem fogadja. Kifejtette, hogy lelke egész melegségével annyira jól érzi magát a sokoldalú és élénk munkásságú hatáskörben, melynek jelen alispáni állásában részese, oly nagy becsvágygyal törekszik szeretett megyéje közigazgatását gazdasági és humanisztikus feladataiban magas szinvonalra emelni, a községek javát előmozdítani, hogy azt a politikai odiumokban gazdag, de cselekvés és kezdeményekben szegény, a mindig kétes értékű ellenőrzésre leszállított főispáni hatáskörrel felcserélni nem kívánja. Nem kívánhatja azért sem, mert sem elég vagyona, sem elég országos érdemei nincsenek arra, hogy a díszes főispáni állást kellő tekintélylyel betölthetné. Végre igen jól tudja azt is, hogy egy megyében sem szeretik, hogy ha a megyeiek mellőzésével, más megyéből kapják a főispánt.
A belügyminiszter mindazonáltal felkérte Mailáthot, hogy 10–14 napi időközön át fontolja meg bővebben a helyzetet, esetleg módosítsa elhatározását, összeköttetéseinél fogva pedig lépjen Barsban többekkel érintkezésbe és nyerendő tapasztalásai szerint, őt a megyei hangulatról értesítse.
Mailáth czélbavett kineveztetésének híre elterjedvén, az Barsmegyében nagy konsternacziót okozott. Sokan voltak a csalódottak, közöttük első sorban Simonyi Simon alispán.
Az ő kezdeményezésével a vezető férfiak értekezletre gyűltek össze. Ezen az értekezleten elhatározták, hogy Mailáth Istvánt küldöttségileg kérik fel, hogy a főispáni kinevezést ne fogadja el. Az értekezlet saját kebeléből a vármegye három legjelesebb férfiát: Botka Tivadart, Bodó Lipótot és Kürthy Józsefet küldötte ki, hogy Mailáth Istvánnak az üzenetet megvigyék.
A történelmi igazság érdekében meg kell jegyeznünk, hogy ez a küldetés nem a törvényhatósági bizottság közgyűléséből, hanem egy értekezlet 445kebeléből történt, mert a vármegye jegyzőkönyveiben ilyen kiküldetésnek nyoma sincs. A küldöttség komoly férfiakhoz méltón, híven megfelelt megbizatásának. Elutazott Ipolyságra, ott fölkereste a megye alispánját: Mailáth Istvánt és előadta kívánságát. Botka Tivadar, a küldöttség szónoka, elsősorban biztosította Mailáthot a teljes tiszteletről és szeretetről, melylyel nemcsak a küldöttség tagjai, de küldőik mindegyike, személye iránt viseltetik. Az ebből folyó bizalommal jelentek meg tehát őt arra kérni, hogy mivel az új területi beosztásokat tervező belügyminiszteri javaslat nagyon kedvezőtlen Barsmegyére nézve, az a megye integritását fenyegeti és Barsmegye főispánjává való kineveztetése okozati kapcsolatban állónak látszik Barsmegyének Honthoz csatolásával – a főispáni kinevezést ne fogadja el.
MAILÁTH ISTVÁN,
főispán.
Mailáth válaszában leplezetlenűl és részletesen tudatta a küldöttséggel az előzményeket. Tudatta, hogy a mult napokban tényleg csakugyan megkínálták a barsi főispánsággal, de azt határozottan megköszönte és el nem fogadta. A politikai téren szokatlan ily felkéréssel szemben azonban érzi, hogy önbecsérzetének csorbítása nélkül nem szabad meghátrálnia annál kevésbbé, mert csak így nyílhat alkalma azon föltevés téves voltának beigazolására, hogy ő képes lehetne a trójai ló szerepére vállalkozni, egy megye élére állani azért, hogy e megye legszentebb érdekei megsértéséhez hozzájáruljon. Ha vállalkozik a főispánságra és most már akar vállalkozni, biztosíthatja a küldöttség tagjait és összes barsi barátait, hogy a megye testületi épségének megőrzésében vagy védelmében magát megelőzni senki által sem fogja engedni. Elsősorban ez a főispán legszentebb kötelessége. Hogy pedig ezt bebizonyithassa, még ma leutazik Budapestre, visszavonja előbbi elhatározását és nemcsak készségét jelenti ki a főispáni állás elfogadására, hanem kérni is fogja a belügyminisztert, hogy ha annak betöltése iránt időközben még nem intézkedett és szándékát nem módosította, őt a kinevezésre ajánlani sziveskedjék.
Úgy is történt. Mailáth még az nap este jelentkezett a belügyminiszternél. Néhány nap mulva megtörtént a fusio a balközép és a Deák-párt között.
Mailáthnak Bars vármegye főispánjává való kineveztetését már Tisza Kálmán az új belügyminiszter terjesztette fel Ő felségének. (Mailáth István feljegyzései.)
Mailáth Istvánt, midőn 1875. márczius 3-án Aranyos-Maróton megjelent, a közönség fölötte ridegen fogadta. A következő napon tartották meg a beiktató közgyűlést, melyen Mailáth István ékesszólása a törvényhatósági bizottság tagjainak zömét megnyerte. Kegyeletes szavakban emlékszik meg elődjéről és részvétteljesen érinti a bánatnak és fájdalomnak azon érzelmeit, melyeket elődjének a megye kormányzatáról történt visszalépése az egész megyében keltett. Méltatja az ország két nagy pártjának, a Deák-pártnak és a balközépnek fúzióját, és kivánja, vajha a nemzetnek ezen nagy jelentőségű országos politikai akczióhoz annyi jogosultsággal kötött reményei teljesedésbe mennének.
Megjelöli a változott rendszer keretei között a vármegyének jövendőbeli feladatát. A közgyűlési jegyzőkönyv szerint ugyanis „erős érveléssel 446szól az önkormányzat magasztos voltáról, az ez alapon létesíthető jó közigazgatásról”, ígéri, hogy az alatt a zászló alatt fog küzdeni, melyre Bars vármegye dicsősége van felírva.
A beiktatás ünnepségének lezajlása után Mailáth István számolhatott a helyzettel és megállapíthatta munkaprogrammját.
Politikailag a hatalom a függetlenségi párt kezében volt. A régi Deák-párt széthullott, a vezetésére hivatott férfiak elfordultak tőle, tüntettek ellene, a tömeg nem ismerte, megyei párt nem volt, az alispán nem titkolta, hogy ellene a harczot felveszi, a tisztviselői karban szervezni, irányt adni hivatott ember nem volt; gr. Migazzi Vilmos nem érezte kötelességének, hogy a főispán segítségére legyen. Egyedül állott, de nem riadt vissza. Érezte, hogy bár senkije sincs, a harczot felveheti, mert van jól iskolázott, logikus esze, nagy tudása és a vármegyei politikai életben nagy gyakorlottsága. És ne feledjük, hogy Mailáth a br. Majthényi László honti iskolájából való tanítvány volt.
Mailáthnak nem volt nehéz kidolgozni munkaprogrammját.
Első feladat volt, új politikai pártot teremteni és pedig a volt Deák-párt és a volt balközép romjaiból egy egységes szabadelvű pártot és ezzel a függetlenségi pártot megtörni. Ha ez sikerül, megerősödik oda fönt. Második feladat volt oly megyei pártot teremteni, mely őt vezérének ismeri és munkaprogrammjának foganatosításánál teljes odaadással követi. Ha ez sikerül, megerősödik ide lent. A harmadik és a legnagyobb feladat volt, egy jó tisztikart és ez által jó közigazgatást teremteni. Ha ez is sikerül, megerősödik a legelső forum előtt, saját kötelességérzetének tudata előtt.
Már az első feladat is nehéz volt. Gr. Migazzi Vilmosnak az volt a nézete, hogy a főispán nem pártember, hanem a pártok fölött áll. Mailáth tudta, hogy a mint a miniszterelnök fővezére a saját pártjának, úgy az ő bizalmi embere: a főispán, vezére a vármegyei országos pártnak. Azt az elvet, melyet a politikai párt köteléke szempontjából követett, ő maga fejezte ki legszebben, midőn azt mondta.*
E sorok írójához intézett magánlevél.
„Legyen mindenki mindig önálló és független nézeteiben, de hű és odaadó azon párthoz, melyhez gondolkodása és meggyőződése fűzi. Ezen elvnek csak látszólagos a kontraverziója. Érvényesítse ki-ki a párton belül függetlenül nézeteit, fel- és lefelé egyenlő nyiltsággal és önállósággal, de azért egyes kérdésekben ápolt önálló nézeteiért még ne hagyja el pártját, mert csalhatatlansággal senki sem dicsekedhetik és mert a pártokat csak azon tudat teheti erőssé, ha főelvekben tömörítve, a tagok egyes árnyalatokban kölcsönösen deferálhatnak egymásnak.” Csakhogy a vármegyében maga az alispán volt a politikai ellenzék vezére, neki tehát először az alispánnal kell a harczot felvennie, oly harczot, melyről tudnia kellett, hogy az egyik a csatatéren marad.
A második feladat még nehezebb volt, mert azok az elemek, melyek társadalmi helyzetüknél fogva a vezetésre, hivatva voltak, félreállottak. Kétségtelen, hogy akkor a vármegye közéletének súlypontja gr. Migazzi Vilmos kastélya volt; ez azonban, ha szívesen is fogadta Mailáth Istvánt, a főispán sikere érdekében kaput nem nyitott. Ő tehát arra a támogatásra volt utalva, honnan az neki kínálkozott. Mailáth Istvánnak számolni kellett a helyzettel és ő feladat elől sem térhetett ki és el kellett fogadni az idősebb Samassa Jánosnak és fiainak Jánosnak és Adolfnak közremunkálását abban a reményben, hogy ezek által oly hatalmas vármegyei pártot teremthet, melyet nevezhetnek ugyan Samassa-pártnak, az lényegében mégis a főispán pártja lesz.
Ez sem ment könnyen. Igaz ugyan, hogy a párt a főispán hívének vallotta magát, de azt sokszor úgy értelmezte, hogy ha tartozik is követni a főispánt, de néha viheti is.
Így a párt vezetőinek sikerült a közgyűléseken tanúsított provokáló magatartás által, a jobb s ezért érzékenyebb elemeket, erőszakoskodó kortesfogásokkal, a bizalmi állásokból kizárni s ez által a demokratikus érzelmek álczája mögött irígy, kicsinyes és bosszúálló érzelmek hatása alatt dolgozott. E viselkedés által a sérelmet szenvedettek a párt kebeléből visszavonultak 447s önálló s nem a főispán politikájával, de személyével ellentétes párttöredéket alkottak.
E viselkedés – melyre a főispán okot nem adott s mely csakis a pártjához tartozók igaztalan, de orvosolható túlkapásainak tulajdonítható – a főispánt arra bírhatta volna, hogy az őt támogató pártnak gyöngéit elnézze, hibáit legyezgesse és a diszszidensek neheztelését, nehezteléssel viszonozza s a kiváltakat, a kik „Kör” elnevezés alatt külön pártot alakítottak, minden indítványával leszavaztassa, érdekeit elhanyagolja s őket a nevezetesebb bizottságokban való részvételből kizárja. Mailáth kormányzati talentuma azonban magasabb eszmekörben élt; míg a párt túlkapó rakonczátlan elemeit befolyásának egész súlyával megfékezni törekedett, bizonyságot tett azon meggyőződéséről, melynek egyízben kifejezést adott, midőn azt mondotta: „Sokat tudok felejteni, mi az én személyes baráti, vagy ellenséges vonatkozásaim körébe vág és szívesen megbocsátok mindent mindenkinek, de a mi a megye erkölcsi érdekeivel kapcsolatos, arra nézve sohasem fogok semmit sem felejteni.”*
E sorok írójához intézett magánlevél.
A harmadik feladat volt a legnehezebb, a közigazgatás szervezése. Simonyi Simon alispánról már nyilatkoztunk. Katona Gyula főjegyzőnek, Máriássy Istvánnak arra, hogy a vármegyei közigazgatást szervezze, nem volt képessége, a többi tisztviselők pedig részben elaggott emberek, részben kezdők voltak, kik közül sokan az irnoki stallumokból emelkedtek tisztviselői állásokba, mert minősitési törvény akkor még nem volt.
Mailáth azonban határozott közigazgatási talentum s az ő nagy tehetsége, tudása és gyakorlati érzéke képes volt az ügyeknek irányt adni, melyeknek technikai kivitele ha gyarló volt is, azokon Mailáth szelleme el nem lapulhatott.
De hogy mennyiben sikerült ezt a hármas feladatot megoldania, azt hadd tüntessék fel az események.
