Kazy János főispán 10 éves jubileuma.
Kazy János főispán 10 éves jubileuma.
Az 1899. év május hó 16-án ülte meg a vármegye főispánjának Kazy Jánosnak tíz éves jubileumát. A jubiláris közgyűlés megtarthatásához a főispán azon indító okból járult hozzá, hogy neki alkalom nyújtassék Isten előtt a templomban leróni háláját, a vármegye tisztviselői karának és a törvényhatósági bizottságnak pedig megköszönhesse azt a lelkes és hazafias támogatást, mely munkája sikerének talpköve.
A főispán bevonulása a vármegye székhelyére ünnepi diadalút volt. A templomban megtartott hálaadás után a főispánt küldöttség hívta meg a közgyűlésre, melyen az első üdvözlő szózatot az ünnepelt főispánhoz Simonyi Béla alispán intézte.
Beszédében elmondja, hogy Bars vármegye törvényhatóságában nagy lelkesedéssel nyilvánult az az óhaj, hogy a főispán székfoglalójának tíz éves évfordulóját a törvényhatóság rendkívüli díszközgyűléssel ünnepelje meg.
„Midőn a főispán a közszeretetnek ily lelkes és tömeges nyilvánulása és kérelmem folytán ezen mai rendkívüli közgyűlésünk meghívására engem felhatalmazott, ezen elhatározását tudató nyilatkozatának fenkölt szavai, a vármegye minden részében lelkesedést keltettek.”
Beszédét e szavakkal fejezi be: „A mai ünnepély keretében nem én vagyok hivatva azon érdemeket felsorolni, a melyeket Méltóságod a lefolyt tíz év alatt jól irányított és eredményeiben üdvös tevékenységével szülő vármegyéje irányában szerzett, elég, ha utalok közgazdasági és kulturális haladásunknak ezen lefolyt tíz évi folyamára, elég, ha utalok ezen törvényhatóság itt összegyűlt nagyszámú tagjainak arczából kisugárzó örömre, ezek eléggé igazolják, hogy mi mai rendkívüli közgyűlésünkben Méltóságod tíz évi működésének üdvös eredményeiért köszönetünket, Méltóságod személyéhez ragaszkodásunkat és bizalmunkat akarjuk kifejezni.”
Majd Ruffy Pál emelkedett szólásra. Beszédének főbb mozzanatai a következők: „Tekintsünk körül! Belkormányzatunk reális feladatainak minden ágazata az ő munkáját dicséri. Politikai programmja az állami közigazgatás, de a társadalom minden öntudatos elemének bevonásával. A gyakorlati közigazgatásban egyöntetűségre törekszik, járási és községi rendtartást alkot, hogy a tisztviselőknek egyöntetű normák szerint vezérfonalat adjon. Közigazgatásunkban ő az első, ki megveti alapját a rendszeres hivatalvizsgálatoknak, ő adja a mintát és a barsi nyomon indulnak el mások. Közgazdaságunknak felkarolja minden produktiv ágazatát, biztos kézzel megépíti az összhangot mezőgazda és vármegye között s a társadalmon mulik, mint fogja az általa megszabott kereteket gazdag tartalommal betölteni. Fárad az iparélet fellendüléséért, hogy pedig a közforgalom fejlesztése érdekében mit tett, részletezni nem fogom. Mert ő teremtette meg, mert ő foganatositotta Bars vármegyének vasútügyi politikáját és a míg azon 111 kilométernyi vonalon, melyet ő épített, végigrobog a gyorsan száguldó kerék, addig fogja hirdetni nemcsak a gőz ereje, de a munkás társadalom hálája is az ő nevének dicsőségét.”
„Az egységes magyar nemzeti szellem áthatja a társadalom minden rétegét. Nem szabad megfeledkeznem azon vonatkozásokról sem, melyekben ezen vármegyét az ország kormánya előtt képviseli. Örvendek és a büszkeség érzete tölt el, mert vármegyénket az országos tisztelet nimbusa lengi körül. A mi főispánunk sértetlenül megőrizte Bars vármegyében a törvénynek, 509a jognak és igazságnak szent palládiumát és kiérdemelte azon elismerést, melyet azon kormányfő intéz hozzá, ki a törvény, a jog és igazság három egységét a kormányzásban jelmondatává tette. A mi főispánunk megőrízte és besugározta a barsi nevet, melynek dicsőséges hajnala ott hasadott az alsó-váradi sánczon és ott nyert évezredes emléket a nagy-sallói vérmezőn. Voltak nagyjaink: büszkeséggel gondolunk vissza Lipthay Imrére, Platthy Mihályra, Balogh Jánosra, Botka Tivadarra, büszkeséggel, mert a mi munkás korszakunk az ő dicsőségükre árnyat nem borít”.
„Azok, kiket megneveztem, kik méltó helyet foglalnak el a legnemesebb pantheonban, Bars vármegye társadalmának közérzületében, mind Bars vármegye talaján nőttek nagygyá. Mert hiába, az ember nem olyan, mint a katang, melyet felragad a szél és a hova dobja, ott tenyész. Az oroszlánnak a forró sivatag a hazája, a saskeselyű a szikla-szirt csúcsán építi fészkét. Mert nagy varázserő van a szülőföld erejében. Idegenben megtapsolják a győzőt, elfordulnak a legyőzöttől. A szülőföld a saját fiát meg nem gyanúsítja, nem érti félre, mert dicsősége az övé.”
„És mégis ezen tíz év sem volt mindig borus napok nélkül.
A ki kényelmes tört úton halad, nem gondol arra, hogy a merre jár, köves volt, sziklás volt a rengeteg. Azon az első, a ki elhaladt s fejszéje útat tört a bozót között, véresre tépte arczát, kezeit.
Erős a kűzdésben, erős a kitartásban, nehéz napok között is erős.
Megvan a talizmánja hozzá.”
Egy fénysugarat vetitek innen, az ő kedves otthonába, hol a házi tűzhely szent lángját az édes boldogság lengi körül.
Abban a körben van az ő lelki nagyságának talapzata. Bronz a szobor és talapzata gránit.
Örvendezzünk, hogy ennek a szobornak mását nem kell még megszereznünk, sem szobrász vésője, sem festőnek ecsetje által. Így a leggazdagabb ez a kis terem, melyet még nem az emlék, hanem az eleven szellem hat át, hogy őt magát bírjuk munkásságának delén, czéltudatos alkotásainak közepette.
Hadd maradjon még soká üresen az a hely, melyet a kegyelet, melyet a hála neki szánt és örvendezzünk, hogy a teremtő alkotás hadjáratában őt követjük, hogy a barsi zászló alatt vele harczolunk, vele – apáink dicsőségére, fiaink boldogságaért!”
E beszéd és az arra ismételten is felhangzott éljenzés után Kazy János főispán látható meghatottsággal, nagyobb beszédben mondott köszönetet az ovácziókért. Beszédéből idézzük a következőket:
„Élénken emlékszem vissza azon napra, melyen ma tíz éve Bars vármegye mélyen tisztelt közönsége annyi melegséggel és kitüntető rokonérzelemmel fogadott, hogy valóban akkor még ifjú lelkem közel állott az elragadtatás mámorához és ha velem született higgadtságom nem korlátoz, ezen mámor behatása alatt talán székfoglalóm kapcsán kibontott programmom nagyobb igéreteket tartalmaz, mint a melyek betarthatók.
Irányelveimként jeleztem székfoglalómban:
1. a közigazgatás rendezését és javítását;
2. közgazdasági érdekeink fejlesztését;
3. kulturális intézményeink és a népnevelés ügyének hathatós istápolását.
Így sikerült elérnem programmom első pontjának czélját, mert ma elmondhatom, hogy közigazgatásunk jó. Jó pedig azért, mert a főbb pozicziók mindegyikét oly férfiak töltik be, kik arra valósággal hivatvák és a kik szakképzett, becsületes és szívósan kitartó munkásságának köszönhetem törekvéseim eredményét.
Ez alapon hálás, végtelenül hálás is vagyok az én igen tisztelt barátaim és munkatársaimnak, mert hisz tudom és átérzem azt, hogy valóban önzetlenül végeznek olyan óriás munkát, a mely már-már meghaladja az emberi erőt.
Közgazdasági érdekeinket felkarolni, fejleszteni azért tartottam szükségesnek, hogy vármegyénket kiszabadítsem elzárt, elszigetelt helyzetéből, mert hisz csak a világforgalom az, mely mezőgazdaságunkon, iparunkon lendíteni és így a vagyonosodást, a jólétet emelni képes, a világforgalomhoz való csatlakozás alapfeltétele közgazdasági érdekeink fejlődésének.
Méltóztatnak emlékezni, hogy történt e tekintetben részemről már kezdeményezés a gazdasági bizottság létesítésével. De hát talán egy más körülmény bénítólag hatott ezen törekvések sikerére. És nem is mondom én azt, hogy azon alapelvek, melyek talán nem voltak elég szerencsések, hogy működésünk további vezérfonalát képezzék, de igenis mondom azt, hogy ezen kérdést elhanyagolnunk, mellőznünk nem szabad.
Gazdasági egyesületünk is van, mely ez idő szerint kiváló vezérelnök vezetése alatt áll, mely egyesület becsületesen küzd, de kevés támogatásban részesül.
Fordítsuk hát tekintetünket ezen egyesület felé és karoljuk fel törekvéseit, terjeszszük azt ki az egész vármegyére, szóval lépjünk sorompóba, fogjunk kezet és emeljük e kérdést magas színvonalra.
Törekvéseim további czélja: népünk valláserkölcsi és nemzeti nevelése és iskoláinknak a kor igényeivel párhuzamos fejlesztése.
Nekem tehát, a kinek ezen ügyek élén állani és azokat istápolni kötelességem, a mai napon nem lehet szebb feladatom, mint leróni hálás köszönetemet úgy a főtisztelendő klerus, a nagytiszteletű lelkész kar, az érdemgazdag tanfelügyelő és a buzgó tanítók irányában, fogadják kérem szívem mélyéből fakadó köszönetemet és kívánom, hogy törekvéseink eredményében az utókor áldását is bírják.
Nagy szó és nagyjelentőségü feladat ma a népnevelés, mert ezen liberális, felvilágosodott korban a mellett, hogy nagy súlyt kell fordítanunk a nép értelmiségének és magasabb szinvonalon álló tudásának fejlesztésére, mégis figyelnünk és ügyelnünk kell arra, hogy azon számtalan penészgomba, mely a felvilágosodás és tudás meghamisítására, a lélek és szív megmételyezésére tör, népünkön erőt ne vegyen.
Így fejleszszük uraim a reánk bízott népet, a gondozásunkra bízott nyájat, mert a haza csak akkor lehet boldog, ha népében a tudás és szorgalom párosul a vallással és jó erkölcsökkel.
Érzem és tudom én jól, hogy ez az állam fundamentuma s azért méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy minden törekvésem, minden fáradozásom, minden tervezetemnek czélja a nép valláserkölcsi fejlesztése.”
Az ünnepi közgyűlést a küldöttségek felvonulása fejezte be.
De a vármegye örömére a felséges király is reá vetette legfelsőbb kegyelmének fénysugarát. Kazy Jánosnak elismerésül Lipót-rendjének lovagkeresztjét adományozta.
Még egy szomorú útat kell tennünk, hogy az igaz polgári erénynek ravatalára helyezzük a közbecsűlés cziprus-ágát.
