Leidenfrost László halála.
Leidenfrost László halála.
Az 1893. év a vármegye társadalmát nagy csapással sújtotta; október 5-én meghalt Leidenfrost László, a vármegye első mezőgazdája.
A mi alkotást a lévai uradalom ma felmutatni bír, az mind Leidenfrost László érdeme, ki alkotásai által a köztudatban örökre él. E kiváló férfiút e fejezetben már fentebb jellemeztük.
Leidenfrost a lévai uradalom tagosítása után nyomban hozzáfogott a földterület javításához, a majorok felépítéséhez. Lászlóműve, Dobogó, Lök, Sándorhalma, Kovácsi, Dobóberekalja, Kálna majorjai nem voltak meg, 495Gényén és Nixprodon csak egy istálló és egy rozzant cselédlak állott. A hol pedig majorsági épületek voltak, ott a tagosítás földet nem adott, így a lévai rengeteg majorhoz csak 75 holdat tagosítottak. Így történt ez Győrödön is, Újbarson is.
A 70-es évek a földek lecsapolásával múltak el. Lök, Sándorhalma szántói, erdőterületek voltak, Génye, Dobogó, Lászlóműve pedig posványos legelő s a hol Lászlóműve majorja áll, – megérdemelte, hogy az ő művének nevezzék – ott azelőtt a kisszecsei földmívesek lovaikat usztatták. Legnagyobb alkotása a Perecz-csatorna rendezése.
A 70-es években kezdett építeni szeszgyárakat Kálnán, Léván és Gényén, mind a hármat nagyobb stilusban. Később épült fel a többi mezőgazdasági szeszgyár. A gényei gyárat is gazdasági szeszgyárrá alakította, a lévai gyárat pedig a városból Nixprodra tette át.
DR. RUFFY PÁL
alispán, 1896.
Szerette az erdőt. Letarolhatta volna mindazt, a mit talált, mert a herczeg Esterházyakkal kötött szerződés megengedte volna. Nem tette. Ellenkezőleg, beszüntette az erdei legeltetést és a kopár területeket kiültette. Szakembereket hozatott, üzemterveket készíttetett, az erdőtörvény szellemének előtte járt. Ma a lévai uradalom erdei vetekednek bármely kulturállam erdőségével. Ha nagyon elfáradt, visszavonult az erdő mélyébe, napokig el volt ott, egyedül, vadászfegyverével. Szerette a vadászatot és fegyvere ritkán tévesztett czélt.
Egész ember volt, nemes szív, nemes kedély, melyet azonban a nagy tömegnek zsákmányul nem dobott, de a kik igazán ismerték, azok igazán szerették és híven követték a közéletben is, melynek egyik első vezéralakja lett.
Ott pihen Léván, annak a városnak a temetőjében, melynek egy emberöltőn át éltetője volt.
A közgyűlésen a főispán parentálta el. Megható szavakban fejtette ki, hogy a kiváló halottat egy virágzó város, melynek éltetője, egy vármegye, melynek hű őre, bajnoka volt, gyászolja. Ráutalt azokra a mély nyomokra, melyeket tevékenysége hagyott. Az ő dicsőségéből a vármegyének gazdag osztályrész jutott. A vármegye tanácsterme tanúja volt nemes gondolkozásának, elméje meggyőző erejének. Az ő magas műveltsége, aczél-jelleme és lángoló hazaszeretete világított a törvényhatóság közönsége előtt, mely megértette és követte őt.
