A nagyipar.

Teljes szövegű keresés

A nagyipar.
A nagyipar fejlődése lépést tartott Bars vármegyében az ország nagyiparának fejlődésével, sőt amaz iparvállalatok tekintetében, a melyekre nézve a viszonyok e vármegyében kedvezők voltak, meg is előzte. Ilyen a malomkőipar, a mely Bars vármegyének egyik specziálitása és a vármegyét, ez iparág termékeinek piaczra hozatala tekintetében, a külországokkal is összeköttetésbe hozta. A geletneki kőbánya valószinűleg a legrégibb. A malomkő készítésére alkalmas kőzetét már a XIII. században bányászták. Az újbányai, likacsos trachitot szolgáltató malomkő-bányák is – mint már előzőleg tárgyalva volt – régiek. A geletneki kőbánya termékeit a Balkán-államokba, Német- és Oroszországba és Galicziába exportálják. Nem szenved kétséget, hogy e nagyiparág továbbfejlesztést, vagy legalább is a régi szinvonalra való visszahelyezést érdemelne, a mi főleg a szállítási díjak megfelelő mérséklése által volna elérhető.

A KACHELMANN-FÉLE GYÁRTELEP VIHNYÉN.
Saját felv.
266Ez iparágon kivül a vármegyében több nagyobb iparág állott fenn, melyek közül a nevezetesebbeket a következőkben említjük: Aranyosmaróton több fürészmalom volt, Alsókameneczen papiros-malom, Bukovinán a XVIII. században üveghuta, Csáradon szintén üveghuta és papirmalom és Ebedeczen szintén. Kosztolányban üveghuta, Felsőkameneczen papirmalom, Klacsán üveghuta, Svábon papiranyag-gyár, Kisaranyoson kőagyagipar-vállalat, Mogyorómálon fürészmalom, Klakon üveghuta, Prilepe községben papirmalom, Szkiczón üveghuta, Zselizen serfőző és ez iparvállalatok közül néhány még ma is fennáll. Látható ezekből, hogy Bars vármegyében a multban főleg az üveg-, papir-, és fürészárú-gyártás örvendett jelentékeny lendületnek. Számos régi iparvállalat azonban a haladó kor előtt hátrálni volt kénytelen, megszünt, vagy átalakult s helyüket a modern követelményeknek megfelelő gyárak foglalták el, melyek közül – annak megjegyzésével, hogy Bars vármegye nevezetesebb gyártelepeinek tüzetesebb leirását alább közöljük – a következőket soroljuk fel:

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem