Földvárak.

Teljes szövegű keresés

Földvárak.
Meg kell még emlékeznünk az 1876-ik évi Budapesten tartott őstörténelmi és embertani congressus VIII. gyűlésén bemutatott azon térképről, melyet néhai Rómer Flóris tervezett. Ezen azok az erődített vonalak vannak feltüntetve, melyek a hontmegyei Helemba községtől Selmeczbányáig és Kéméndtől Ó-Bars községig terjednek. Ezek Rómer szerint őskorbeli erődítvények, a különféle törzsek támadásai s később a népek áradatai ellen való védelemre. E vonal közé esik az alsó-váradi és mint zárópont az ó-barsi földvár, a Zsitva völgyén pedig a verebélyi földvár is.
Ebből látni, hogy a megindult népáradatok itt nagyobb számú s már védelemre is szervezett néptörzsekkel vagy épen népcsaládokkal találkoztak.
A felsoroltakkal kimerítettük a Bars vármegye őskorára vonatkozó ismert adatokat. Az elért eredmények igazolják, hogy e föld az őskulturának gazdag letéteményese. Rajtunk áll tehát, hogy az ősidők eme letéteményeit gondosan kutassuk s minden tanulságot összegyűjtve, törekedjünk arra, hogy az ősembert a maga egészében rekonstruálhassuk.

BRONZ-KARD PENGÉJE. (A VEREBÉLYI LELETBŐL).
A Nemzeti Múzeumból.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem