A hanyatlás kora.

Teljes szövegű keresés

A hanyatlás kora.
De alig 103 esztendős fennállás után a váradi egyház és iskola dicsősége lehanyatlott. Ha a gyors emelkedést jórészben kedvező politikai áramlatok idézték elő, úgy halálos bukásában is ezek voltak a végzetes tényezők. II. Rákóczy György lengyelországi szerencsétlen hadjárata a török protektor kegyének, valamint fejedelmi székének elveszítését vonta maga után, Váradot pedig Ali budai basa hatalmába kerítette.
A tűzhelyet veszített reformátusok Szinán basától lakóhelyet és isteni tiszteletre engedélyt kértek, a ki azonban azt sem adta meg, hanem őket az alig 2 km. távolra fekvő Szőlősre szállította. Majd később, midőn Várad Lipót uralma alá visszakerült, ismét próbát tettek a visszatérésre; de a róm. kath. püspökség régebbi jogaival visszaállítattván, az „ide jöhetésre igen szoros volt a kapu a reformátusoknak”. Az új települők katholikusok voltak, a kik között nagy nehezen verődhetett össze egy maroknyi gyülekezet, mely a XVIII. század elején szétrobbanván, tagjai valószinűleg szintén Szőlősre húzódtak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem