A római hódítás.
A római hódítás.
Már a Kr. előtti században megindult a szláv népek vándorlása északkelet felől délnyugatra. Dácziát délfelől Róma fenyegette, három oldalról pedig félvad népek szorongatták. Legveszélyesebbek voltak ezek közt a jazygok, kik a Kr. e. században az északkeleti Kárpátokon áthatolván, a Tisza és a Duna közötti síkságot özönlötték el. A jazyg vad lovas nép volt és gyakran beütött Pannoniába. Míg itt egy része zsákmányért harczolt, azalatt másik része átkelt a Tiszán, hol földért és birtokért kelt harczra a dákokkal, kik a keleti Kárpátok lejtőiről, a tiszai síkság felé terjeszkedtek, míg a jazygok a tiszai partokról a keleti hegyek felé nyomultak előre. E harczok idején emeltek a síkságon halmokat és azokra őröket helyeztek. Ez volna a Kunhalmok eredete. A Körösök és Berettyó vidéke e két harczoló fél közé esett és részben dák, részben jazyg volt. Ezen a csakhamar bekövetkezett római hódítás sem változtatott. A megfogyott dákok visszahúzódtak hegyeik közé, de a jazygok sem törtek többé előre. A jazygot nem az ereje mentette meg a római szolgaságtól, hanem vadsága és földjének szegénysége.
A Körösök és Berettyó vidéke és népe nem tartozott ugyan soha a nagy római birodalomhoz, de befolyásától nem volt mentes. Mert van rá adatunk, hogy Traján második háborújában a jazygok segítségét is igénybe vette Decebál ellen. Ezzel természetesen a jazygok vidékünkön is túlsúlyba jutottak a dákok fölött és e viszony a római uralom után is fennállott. A rómaiak ez időtől fogva (104–278-ig Kr. u.) szabadon járnak kelnek vidékünkön, ismerik annak népét s használják gyógyforrásait. Ammianus Marcellinus, a Judea ellen viselt háborukról értekezvén, Mark Aurélnak következő szavait örökíti meg: Oh kvádok, markománok, szarmaták, végre még egy utálatosabb népre akadtunk.
Ez időben, a mi Magyarországban nem volt római, az a nevezett három néphez tartozott. A jazygok a szarmatákhoz tartoztak. A rómaiak ismerték és használták a váradi fürdőket is. Várad és vidéke mindig megérezte a szomszéd erdélyi eseményeket, különösen a római Dáczia idején, midőn ott új élet és magasabb kultura fejlődik. E feltevésünket megerősítik az itt talált 450római érmek, melyek mind a római császárság fénykorából valók, Traján és Hadrián idejéből. A Tudományos Gyűjtemény 1824. 2. kötetében Haliczky Antal azt írja, hogy a váradi fürdőben (hogy melyikben, nem említi) két római feliratos siremlékkövet találtak. Az egyiknek fölirata ez:
Valeriae
VIX. AN. XXIX.
T. FL. APER.
SCRIBA. COL. SAR.
CONIUGI.
CARISS.
VIX. AN. XXIX.
T. FL. APER.
SCRIBA. COL. SAR.
CONIUGI.
CARISS.
Vagyis: Valeriai, vixit annos 29 Titus Flavius Aper scriba coloniae Sarmisagetusae conjugi carissimae. Magyarul: Valeriának, ki 29 évet élt, Titus Flavius, Sarmisaegetusa colonia írnoka emelte, legkedvesebb feleségének. Sarmisaegatusa, mint tudjuk, a mai Várhely helyén állott, a hátszegi völgyben, Váradhoz elég közel.
C. LONGIN.
MAXIMO
VIX AN XVII
JULIA APHRODISIA
B. M. P.
MAXIMO
VIX AN XVII
JULIA APHRODISIA
B. M. P.
vagyis: Cajo Longino Maximo, vixit annos 57 Julia Aphrodisia, conjugi bene merenti posuit. Magyarul. Cajus Longinus Maximusnak, ki 57 évet élt, készítette Julia Aphrodisia, nagyon érdemes férjének.
E feliratból csak annyit látunk, hogy C. L. Maximus, már idősebb lévén, valamely baja ellen a váradi fürdőkben keresett enyhülést, de itt meghalt. Ma már ezek a sirkövek a váradi fürdőkben seholsem találhatók.
