Cséffa.

Teljes szövegű keresés

Cséffa.
Cséffa, az alföldi síkságon, az alföld–fiumei vasútvonal mentén fekvő kisközség, a hasonnevű járás székhelye és ennek egyik körjegyzősége. Lakosai magyarok és oláhok, vallásuk róm. katholikus, ev. ref. és gör. keleti, de a gör. keleti vallásu oláhok vannak a legtöbben. Házainak száma 187, lakosaié pedig 1467. Van postája, távírója és vasúti állomása. Egyike a vármegye legrégibb községeinek; a váradi regestrum már a tatárjárás előtt Csépánhida-néven említi. A körösszegi vár tartozéka és vámszedő hely. Hajdani jelentőségét bizonyítja az a körülmény is, hogy a XIV. században a három piaczon történt idézéseket itt is kikiáltották. A Csáky családnak egy 1396-ból származó oklevele a mai nevén említi, egy 1421-iki oklevele pedig már városnak mondja. Legrégibb földesurai a Csákyak, azonban 1469-ben a Cséffyeket, 1472-ben pedig már a Czoborokat is itt találjuk. Egy 1489-iki oklevél a községnek négy utczáját említi. 1760-ban a község Mária Teréziától újabb vásárjogot nyert. A hagyomány szerint az uj községháza helyén állott régi épületben őrizték egy éjen át a magyar szent koronát, a mikor Orsova felé vitték. A községben levő gör. keleti templom a XVI. század első felében épült, állítólag valamely akkoriban itt álló romokból. A lakosok hitelszövetkezetet tartanak fenn. Ide tartoznak Püspök-Radvány és Cséffa puszták is. Az előbbi, Ladomér püspöknek egyik levele szerint, hajdan a püspökség és a káptalan közös birtoka volt, de Beckenschläger János püspök már csak a sajátjának nevezi. Cséffa határában vonul át az Ördögárka.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages