Kis-Marja.

Teljes szövegű keresés

Kis-Marja.
Kis-Marja, az alföldi síkságon, a Berettyó mellett fekvő nagyközség, ev. ref. vallásu, magyar lakosokkal. Házainak száma 421, lakosaié pedig 2485. Postája van, távírója és vasúti állomása Pap-Tamási. A Miczbán család s a Bocskayak és Marjayak ősi fészke. Hajdani neve Mária és pedig Ó- és Új-Mária; amannak a mai Kismarja község, ennek Nagy-Marja puszta felel meg. Ó-Mária, a mai Kis-Marja, nagyobb birtoktest középpontja volt, melyhez 11 község tartozott. A püspöki tizedjegyzék a két községet együtt említi, a pápai tizedjegyzék pedig már külön. 1303-ban a Czibak család szerepel mint birtokos, 1332–37 között mint két külön község a Marjayak birtoka, a kiknek itt ekkor már várkastélyuk is van. Marjay Benedek 1490-ben hűtlenség bűnébe keveredik, minélfogva a király itteni részeit Losonczi Lászlónak adományozza. 1507-ben a Thordayakat találjuk itt, 1552-ben pedig már a Bocskayak tűnnek fel Kismarján, Nagymarján pedig az Esztári örökösök és Tholdy Miklós. 1579-ben Bocskay István Báthori Kristóf erdélyi fejedelemtől jobbágyai számára adómentességet eszközölt ki. 1606-ban Bocskay István, már mint fejedelem, szabadalomlevelet ad a községnek, pallosjoggal. E szabadalomlevelet a község ma is kegyelettel őrzi. 1664 körül a község sokat szenved a portyázó török martalóczoktól. Hogy várkastélya még a XVIII. század elején is fennállott, bizonyítja Palocsay György parancsnok levele, melyet innen ez év július 26-án Szoboszlay hadnagyhoz intézett. E várkastélyt 1711-ben rombolták le. A községházán az 1606-iki városi pecsétnyomó is megvan. A református templom 1800-ban épült a régi templom helyén és építése alkalmával a mély sírboltban márványköveket találtak, melyeknek egyikén állítólag a „Miczbán”, a másikon pedig az „Uxor” szó volt olvasható. A község északi oldalán „földvár”-nak nevezett domb van, melyről azonban bővebb adatok hiányoznak. Van a községben gőzmalom és a lakosok közmívelődési, önkéntes tűzoltó és temetkezési egyesületet tartanak fenn. Ide tartoznak Nagy-Marja, melyet a Beöthy és Szunyogh család bírt, Uj-Marja, Andor, Szunyogh és Dúl puszták is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem