Tisza Lajos.
Tisza Lajos.
Bihar vármegyében is nagy örömmel fogadták az alkotmányosság felvirradását. 1867. április 16-ika már együtt találja a vármegye bizottmányának közgyűlését, melyen nagy lelkesedéssel iktatták be immár a m. kir. belügyminiszter előterjesztése folytán alkotmányosan kinevezett Tisza Lajost a vármegye főispáni székébe.
A hivatalos eskütétel után a főispán egész terjedelmében jegyzőkönyvbe iktatott székfoglaló beszédet tartott, melyben első sorban örömének ad kifejezést a felett, „hogy ismét az alkotmányosság terén mozoghatunk, s hogy mint az 1865-iki rövid bizottmányi űlésben oly meghatóan mondva volt: ismét mondhatjuk, még pedig szebb reményekre jogositva: „Tisztelt Vármegye!”
Azután igy folytatja:
„De ha tekintetbe veszem, hogy a felelősségnek minő terhe nehezedik vállamra…… gond fog el . . . . . Azt sem tagadhatom, hogy e helyen a komor mult emléke akaratlanul is fölmerül keblemben az öröm közepett. De nyilt kebellel, bizalommal fordulok Bihar vármegyéhez: meg vagyok győződve, hogy mikor a nemzet elég nemeslelkü, politikailag elég érett volt arra, hogy a rajta éles vassal vert sajgó sebeire a feledés fátyolát borítsa, e vármegyének hazafias közönsége az évtizedekkel ezelőtt a felkorbácsolt pártszenvedélyek által kölcsönösen elkövetett sérelmek emlékére szinte a feledés fátyolát kivánja vetni s a megyei élet feltámadásának fényes ünnepét sohasem fogja a mult keserűségeinek felujításával elhomályosítani. Fátyolt tehát a multra; mienk lesz – ha reményem nem csal: a szebb, a jobb jövő!
Sok küzdés és nélkülözés között jutott el a nemzet idáig is, hogy végtére a szellemet és anyagot egyaránt ölő provizoriumok egymásutánjából kihatolhatott. Jelen körülmények között csak egy út biztathatott sikerrel, mely a nemzetet, lételét koczkáztató rázkódásoknak nem tette ki s ez a békés kiegyenlítésnek megkisérlése volt. Néhánynak buzgó honfiaink közül sikerült a Fejedelmet reá bírni, hogy bizalommal forduljon a nemzethez. A bizalom bizalmat szül: s a nemzet érdemlegesen beleereszkedett oly életkérdések tárgyalásába, melyeknek e nélkül még megpendítése is lehetetlen lett volna. Hogy az életkérdések megoldása körül az eltérő nézetek szerint pártok alakultak: természetes. De a czél egy és ugyanaz maradt minden oldalon, hogy t. i. kiki a meggyőződése által parancsolt úton kivánta a haza alkotmányát visszaszerezni. Úgy képzelem én a pártok működését, mint az emberi ész remekén: a gőzgépeken az ellenkező irányban forgó fogaskerekek mozgását. Épen ezen egy végre törekvő ellentétes munkásság következtében halad a gép, míg, ha a kerekek egyikét vagy másikát kiveszszük, a gép megáll és a rozsda fogja el.
A haladó mozzanat megtörtént, habár csak a kezdetnél vagyunk is.
Tény az, hogy a felelős kormány megalakult, mint bizonysága annak, miszerint a század vezéreszméi ellen erő, hatalom, sőt tehetség is hiába küzdenek; rövid időre elnyomni lehet, de végkép elpusztítani, ahhoz földfeletti erő kivántatik. Visszaültettük tehát alkotmányunk mostoha kezekkel kicsavart fáját, de, ha azt akarjuk, hogy az gyümölcsözzék, ne ingassuk mi magunk mellőle a gyámolokat, legalább addig, míg új gyökeret nem vert, mikor majd aztán önállóan is daczolhat vész és viharral.
A nemzetnek örömeit nincs miért én tolmácsoljam; osztatlan bizalommal fogadta az új kormányt, – az országgyűlés maga egyengette az utat, hogy lehetővé tegye a fokozatos átmenetet, mint a kormány fennállhatásának mellőzhetlen feltételét.
Mi sem tehetünk mást e megyében, mint az országgyűlést e téren követni: segédkezet nyujtani a kormánynak törvényes tetteiben, hogy így megtarthassuk azt, a mi megvan s abból alkotmányunk fejlesztése által kiküzdhessük azt, a mi még hátra van.
E perczben minden oly érveskedés, mely csak szemrehányásokra, elkeseredésre vezetne, meddő időpazarlás volna. Ez ifju kormány csak úgy képes az előtte tornyosuló akadályokon áthatolni, ha – a törvényekre támaszkodva – megette áll a nemzet.
584Felelős kormányunk megvan s általa alkotmányos megyénk is rövid időn meglesz.
Nem lehet ez a 48 előtti vármegye; annak idomulni kellett a 48-iki törvények és a kor szelleméhez; de hogy mikép alakuljon a vármegye, azt a 48-iki törvényhozásnak közelebbről meghatározni nem maradt ideje. Azóta, fájdalom, nem volt alkalom, hogy a gyakorlat fejthette volna meg e kérdést s ma ott vagyunk, hogy vajmi kevesen tudják és érzik: mi volt, mi kell, hogy legyen a vármegye. Sőt nem hiányoztak, kik már a megyei rendszert végkép halottnak hirdették; mi több, torát is nagy fényen megülték. Ime, most új életre ébredt a tetszhalott, de vigyázzunk s annyi évek során lenyügözött kedves betegünktől jobbrafordultával lehetetlent ne követeljünk. Ne itéljük el, ha rögtön nem képes oly rendes és átható munkásságra, mintha szerves működésének folytonos gyakorlatában lett volna. Ne feszítsük túl erejét; gondos, higgadt, önzéstelen ápolásra lesz szüksége, hogy hajdani életrevalóságát visszanyerhesse s meg is tarthassa.
Mindnyájan tudjuk, hogy mily válság köszübén áll a törvényhozással szemközt a megyei autonomia: most igyekezzünk bebizonyítani, hogy a mi általunk értelmezett „megye” megfelel a czélnak, mert míg egyfelől ébren tartja a közszellemet, addig másfelől önerején folytatott igazságos, gyors és aránylag olcsó igazságszolgáltatás által leemeli a kormány vállairól azon tehernek egy részét, melyet az más államokban egészen maga kénytelen viselni.
Én meg vagyok győződve, hogy be fogják azt a megyék bizonyítani, hogy a szabadság nem zárja ki a rendet, sőt, hogy a rend egyik föfeltétele a szabadság tartósságának.
A mi végre csekély személyemet illeti, teljes öntudatával birok helyzetem kényes voltának. Hivatalos állásom, multam, minden a közvetítő szerepét jelöli ki nekem. Háládatlan szerep ez. Rendesen mindenik fél elégedetlen a közvetítővel s mint közös czéltábla elszigetelten áll. Én azonban számot vetettem magammal s nem éreztem feljogosítva magamat, hogy a pálya nehézségei miatt visszautasítsam az alkalmat – hazámat, megyémet meggyőződésem szerint szolgálhatni.
Feltettem magamban ezen általam hagyományilag annyira kegyelt vármegye* önkormányzati jogát a legnagyobb tiszteletben tartani és éppen azért őrködni, hogy egyesek hanyagsága, rakonczátlankodása vagy éppen rosszakarata által a megye hírnevén szennyfolt ne üttessék. A netalán felébresztendő faj vagy vallási egyenetlenkedéseket a legszigorúbban szemmel kisérendem. E szép megyében nyílik pálya mindenki számára s megférhet egymás mellett mindenki testvéri egyetértésben. Valamint születés, nemzetiség, hitvallás törvényes előjogokat nem adhat senkinek, úgy törvényes jogoktól sem foszthat meg senkit.
Kegyeletének reális bizonyságát szolgáltatta egy 2000 frtos alapítványnyal, melyet az 1867. november 20-iki bizottmányi gyűlésen jelentett be s melyet azon ugrai országgyűlési képviselő választókerületbeli jogi pályára készülő szegénysorsú tanulók részére tett; e kerület őt már két ízben képviselővé választván, alkalmat nyújtott neki a politikai pálya megkezdésére.
Egy Istenünk, egy hazánk, egy királyunk, egy alkotmányunk! Ezekért ontották vérüket őseink és ezek védelmében, ha kell síkra szállnak unokáik.
És most, midőn felkérném a tisztelt Vármegyét: ajándékozzon meg bizalmával ez új pályámon, azon szent óhajtással zárom beszédemet:
Adja a mindenség Ura, hogy az alkotmányos virradat örökké tündöklő nappá fejlődjék hazánk eddig borus egén!”
Ezután Gyalókay Lajos t. főjegyző tolmácsolta a megye közönségének érzelmeit, s rámutatott azon 5 és fél év előtti (1861. november 5-re) megható jelenetű, sötét aggodalomra okot adó napra, midőn a vármegye bizottmányát fegyveres erő kényszeríté a szétoszlásra s midőn az – engedve az erőszaknak, – a szuronyok sorai között tiltakozását hangoztatva, hagyá el az üléstermet.
Az 1867. május 1-én tartott közgyűlés lázas sietséggel lát a munkához, s intézkedik a megyei bíróságok, törvényszékek felállítása, a tisztviselők megválasztása, fizetésük megállapítása, s a megyei bizottmány tagjainak megállapítása tárgyában s kimondja, hogy a tisztviselők qualifikácziójának sine qua nonjául a képesség és becsületesség tekintetik s hogy a szolgálatképtelen tisztviselők számára, Csengery Imre indítványához képest, nyugdijalap teremtessék.
A csonka 1867-ik évre a vármegye költségvetése 2/3 évre összesen 162,516 frtban állapíttatott meg. Ha ehhez hozzáveszszük az év első harmadára eső 81,258 frtot, kitűnik, hogy az egész év költségvetése 243,774 frtra rúgott, melylyel szemben a fedezet csak 3996 frt hiányt tüntetett ki.
