Róbert Károly.
Róbert Károly.
Venczel bukása után Imre püspök Róbert Károly híveihez csatlakozott. A Barsa nb. Kopasz azonban, nem éppen következetesen, most szinleg Ottó pártjához állott, hova Debreczeni Dózsa, az Ákos nb. István nádor is csatlakoztak. (1305.) – A többi főurak egyik párthoz sem állottak, hanem tétlen szemlélőivé váltak az ügyek folyásának. Ottó 1307. elején Erdélybe ment László vajdához, hogy e hatalmas főurat megnyerje. László vajda azonban királyát fogságba vetette, honnan csak 1308-ban sikerült megszöknie. Ottó elfogatásának hírére 1308. november 17-én a Pesten egybegyűlt rendek Róbert Károlynak fogadtak hűséget.
Fra Gentile pápai követnek sikerült a Barsa nb. Tamásfiakat, közöttük Kopaszt és Bekét is megnyerni, csupán a független nemzeti párt feje: Csák Máté nem akart meghódolni.
A véres rozgonyi ütközet után Róbert Károly uralma biztosítva volt, de a belnyugalom csak évek mulva állott helyre.
A hatalmas Barsa nemzetség sarja: Kopasz, különben fölötte hiú ember, a ki mint láttuk, Róbert Károlynak hűséget esküdött, valami mellőztetés miatt sértődötten fellázadt. Első ízben az eggedi apátság ellen fordult, de miután ennek várát nem vehette be, Diószeget égette fel. (Anjouk. Okmt. I. 219–220.) Hozzája csatlakoztak az elégületlen Ákos nemzetség Erne ága, Petne fia Péter zempléni főispán és Lótárd bán fiai.
476Midőn a felkelés komolyabb arányokat öltött (1316), a király Debreczeni Dózsára bízta a lázadók leveretését, a kik már a debreczeni mezőn táboroztak. Dózsa hadaihoz csatlakoztak Lipóczi Sándor, a ki jóllehet öreg volt, részt akart venni a hadjáratban, továbbá Amadé nádor fia János, az Ákos nb. Miczk, a Guthkeled nb. János és Móricz. (Millen. tört. III. k. 67. l.) Dózsa először nem mert a sűrű tömegekben álló lázadókra rontani; Kenéz pozsonyi nemes és Pozsony Diószeg birtokosának első sikerére a többiek is vérszemet kaptak és heves harcz után, melyben főleg a Kállayak és a Báthoriak ősei tüntek ki, szétverték Kopasz hadait, Kopasz ekkor Sólyomkő várába menekült, míg a tulajdonát képező Adorján várát a király hadai, Elefánti Dezső vezérlete alatt ostrom alá fogták, melynél a Balog-Semjén nemzetség tagjai: István és Simon tüntek ki.
1317. július 1-én már a meghódolt Adorján vára alatt találjuk Róbert Károly királyt, hol Sólyomkő várának elfoglalását a Dobi Dorogokra, a Barsák halálos ellenségére bízta. (Karácsonyi J. – Magyar Nemzetségek I. k. 210 l.)
Ezek, tudván azt, hogy Sólyomkő vára bevehetetlen, a szomszédos hegyeken két várat építettek, hogy Kopaszt kiéheztessék. Kopasz tehát fogva volt saját várában s egyedül híveinek segélyére volt utalva. Egyik lázadó híve, Majos ugyan ostrom alá fogta Dorog István erősségét, de Joakiméval nem boldogult s kénytelen volt visszavonulni.
A kiéheztetett Kopasz nem tehetett egyebet, mint hogy megnyitotta a kaput. Kénytelen volt magát kegyelemre megadni és fogolyként jelent meg Károly király előtt. A nagylelkü fejedelem megkímélte életét, mert még 1320-ban is élt; de várai: Adorján, Körösszeg és Sólyomkő a koronára szállottak. (Sólyomkő ostromáról l. Bunyitay V. Századok 1888. évf.)
Róbert Károly.
(A bécsi képes krónikából).
A Kopasz-féle lázadás leveretésével Dózsa nádor 1317. július havában Bihar, Szatmár, Szabolcs, Szolnok és Kraszna vármegyék nemességével Szalacson gyűlést tartott. E gyűlés elé vitték a Kállaiak egyik birtokügyüket, mely fentartotta Károly királynak 1312-ben kiadott rendeletét, mely az Amadefiakat az általuk, a Balog-Semjén nemzetségtől elfoglalt birtokok visszaadására kötelezte. Ezt a végzést a király 1317. november elején Komárom vára alatt jóvá hagyta, mire az Amadefiak újabb felkeléssel akarták a királyi jóváhagyás végrehajtását megakadályozni; de Miczk bán oly erővel támadta meg őket, hogy Lengyelországba menekültek. (Lásd e monográfiai vállalat szabolcsmegyei kötetét.)
A belbéke helyreállván, Károly király a külpolitika felé fordította figyelmét. A macsói hadjáratban Amadé fia Miklós és Báthori János tüntették ki magukat, az 1330-ik évi havasalföldi hadjáratban is sokan véreztek el e vármegye vitézei közül.
Károly halálával Nagy Lajos lépett a trónra. Megkoronáztatása után Szent László sírjához zarándokolt Váradra. (Fejér – IX. I. 58–60. l.) Uralkodásának későbbi szakában is a szent király sírjánál keresett megnyugvást.
