II. Rákóczy György. Barcsay Ákos.
II. Rákóczy György. Barcsay Ákos.
I. Rákóczy György halála után hasonnevü fia foglalta el Erdély fejedelmi székét. Szűk lévén neki a fejedelemség, a lengyel korona elnyeréséért törekedett. De a lengyel hadjárat, mely Rákóczyra szerencsétlenül végződött, megannyi bajnak vált kútforrásává. Mialatt Rákóczy, Kázmér lengyel király fogságába került, (1657) a török Rhédey Ferenczet nevezte ki fejedelemmé, de Gyulay Ferencz váradi kapitány vonakodott a várat Rhédey részére átengedni, különben is a fogságából időközben kiszabadult II. Rákóczy György 1658. janu. 25-én tartott medgyesi gyűlésen a török tiltakozása daczára ismét elismertetett Erdély fejedelmévé. Küprili Mehemet fenyegető fellépése következtében az erdélyi rendek kérelmére Rákóczy híveivel együtt Váradra hútódott, honnan Szalontára vonult, a hol júl. 16-án a Szuhay Mátyás vezérlete alatt álló ónodiakkal s a hajdusággal egyesülvén, júl. 19-én Székelyhídra vonult, s időközben Lippánál, Kenán budai pasa fölött, fényes győzelmet aratott. De a török fősereg közeledtére Rákóczy a harcztérről félrevonult; aug. 31-én Jánosdánál táborozott. A hajduság pedig, nehogy a Borosjenő felől közelgő török had magát megfészkelhesse, Sarkadot, Szalontát felégette, s a Berettyótól egész a Körösig mindent elpusztított. Időközben Borosjenőt Ujlaky László és Thúry Mihály szept. 2-án gyáván feladták, a nagyvezér egész Fekete-Bátorig kisértette őket, honnan Nagy-Váradra jöttek, s itt gyávaságukért 513a hóhérbárd alatt véreztek el. A tatár khán vezérlete alatt álló rabló hadak Erdély elpusztítása után szept. 13-án Várad alatt termettek, mely várat a vitéz Gaudi András hősileg megvédelmezett. A tatár had e hó 20-án eredmény nélkül elvonult Várad alól, s Boros-Jenő felé vette útját, útközben pusztítva, rabolva, az egész vármegyét sivataggá tette. Ekkor pusztult el Zsáka, Apát-Keresztur, Kis-Károly, melyeknek lakosságát rabszíjra fűzték. Szept. 21-én a Berettyón átjött tatárság Konyárt, Henczidát, Ujfalut, Gáborjánt, Péterszeget, Derecskét felégette. Rákóczy ezalatt Böszörménynél és Debreczen környékén táborozott, onnan nov. 1-én Székelyhídra ment, nov. 19-én pedig már Váradon találjuk. Eközben a török nagyvezér Barcsay Ákost tette Erdély fejedelmévé, mit ez hosszas vonakodás után el is fogadott. (Szücs Istv. id. m. II. 336–38, Rozvány, Szalonta tört. – Tört. tár 1893. évf. 329. l. és 1892 évf. 96. stb.).
Küprili Mehemed.
Az orsz. képtárból.
Az erdélyi rendek ekkor kénytelenségből elfogadták Barcsayt s az 1659. febr. 26-án Beszterczén megtartott gyűlésen Rákóczyt a fejedelemségről lemondatták. Ezzel Várad és Bihar is Barcsay hűségére tért volna, Rákóczy azonban továbbra is fentartotta hatalmát a magyarországi vármegyékben. Pankotay még az előző év deczember havában azon munkálkodott, hogy Bihart megtartsa Rákóczy hűségében; hadait, a helyett, hogy elbocsátotta volna, uradalmaiban, s többek közt Székelyhídon helyezte el. Ezek azután eleget garázdálkodtak e vidéken. A hajduság különben is megmaradt Rákóczy hűségében, csak a rendes katonasággal megrakott Várad és Belényes ingadoztak. Az erdélyi rendek ekkor 1659. máj. 24-én tartott országgyűlésen, Rákóczy rendíthetetlen hívét, Gyulay Ferenczet, a váradi várparancsnokságtól elmozdították s helyébe Haller Gábort és alkapitányul Balog Mátét rendelték ki. Haller el is foglalta helyét s Tisza István segélyével igyekezett Rákóczy híveit megnyerni, mely czélból okt. 14-én a várban megyegyűlést tartottak. Időközben Rákóczy aug. 15-én, most már harmadízben, 514visszafoglalta az erdélyi fejedelemséget. Előle Barcsay Temesvárra menekült, Váradot pedig Gyulay az ifju Teleki Mihály és Stépán Ferencz segélyével hatalmába kerítette s a vár parancsnokává ismét Gyulay Ferencz neveztetett ki, maga Rákóczy pedig, deczember hó végén Szebent, hová utóbb Barcsay is menekült, ostrom alá vette. Ezzel azután betelt a mérték.
Huszain basa.
Az orsz. képtárból.
A boszus szultán szigoru kötelességévé tette Szejdi Amhát budai basának Rákóczy megbüntetését. Szejdi a következő év tavaszán maga mellé véve Husszain egri basát, megkezdé a hadjáratot Rákóczy ellen, mely egyúttal végromlást hozott a vármegyére. Szejdi basa 1660. április elején csakugyan hozzálátott a hadjárathoz. Mielőtt a még mindig Szebent ostromló Rákóczy ellen indult volna, előbb a hajduságot igyekezett megtörni. Hatalmas serege élén Szarvasnál átkelvén a Körösön, martalócz hadaival elárasztotta a Rákóczyhoz még a végveszedelem napjaiban is rendíthetetlen hűségü hajduvárosokat. Miután Gyulai Ferencz váradi parancsnok kis csapatával nem mert vele csatába bocsátkozni, április végén Debreczen alá érkezett. A keményen megsarczolt város alól Várad felé vonult, útközben, máj. 9-én Pocsaj várát földig leromboltatta, máj. 10-én Székelyhídnál gyilkoltatta le a vár alatti szigetekre menekült népet. Innen Kerekinek, Biharnak, Csatárnak s általában a vármegye északi részének elpusztítása után Erdély felé vette utját. (Szalárdy – i. m. 500–502.)
Szejdi hadainak közeledtére, Rákóczy abba hagyván Szeben ostromát, hogy Váradot megmentse, a török elé vonult; de megkésvén, máj. 22-én Gyalu és Fenes között kénytelen volt csatába bocsátkozni, mely heves harczban halálosan megsebesült s 250 lovas, 350 gyalogos vitéze a csatatéren maradt. Testőrei , az ónodi vitézek, az általános zavar közepett csak nagy nehezen szabadíthatták ki a csatatérről, honnan kocsin vitték a váradi várba, hová jún. 6-án neje Báthori Zsófia is megérkezett. Másnap befejezte küzdelmes életét. Holttestét elébb Székelyhídra, majd Ecsedre, onnan Sárospatakra szállították. (Millen. tört. VII. K. 96. l. – Szücs Istv. i. m. 385–86, – Rozvány i. m.)
Ismét Barcsay lett tehát Erdély fejedelme. De a török az alkalommal kivánt élni, hogy az Erdély kulcsául szolgáló váradi várat hatalmába kerítse. Buday Zsigmond ugyan, még 1660. márcz. 22-én megírta gr. Csáky Istvánnak, hogy a török Váradot elsősorban a maga számára akarja elfoglalni, de Csáky, a ki sohasem tudta megbocsátani I. Rákóczy Györgynek, hogy őt az erdélyi fejedelemségtől elütötte, az atya iránti gyülöletet átvitte a fiára. A Barcsay és a Rákóczy között az erdélyi fejedelemségért folytatott küzdelemben is folyton Rákóczy ellen irogatott a bécsi udvarba, sőt még a végveszély napjaiban sem szünt meg ellene működni, s most, midőn a török már jóformán Várad előtt állott, Rákóczy hült tetemei pedig már útban voltak a végső nyugalomra, mit sem tehetett Várad érdekében, mert hiszen még jún. 10-én sem volt biztos hír Rákóczy elhalálozásáról, sőt Csáky mindegyre azt várta, hogy miként kerül az általa gyülölt ivadék a Jedikulába.
515A portán keveselték Szejdi basa haderejét, s ezért Ali basa vezérlete alatt egy újabb 60,000 főnyi sereget küldöttek a részek elfoglalására. Lipót király ugyan még márcziusban, a török sereg közeledtére, Des Souches vezérlete alatt 10,000 embert küldött a felsőtiszai határra, de ez a sereg Rakamaz és Tokaj között tétlenül táborozott s bár az újabb török hadak közeledtére maga Wesselényi nádor sürgette Várad megsegítését, mindazonáltal a bécsi haditanács a fenyegető veszélylyel szemben mit sem tett. Lipót meg Gráczba ment nyaralni. Ali szerdár pedig gőgösen megüzente a császári tábornoknak, hogy mitsem enged a Rákóczy által birt részekből.
Nagyvárad vára a XVI. és XVII. században.
Gyalokay Jenő rajza.
A magukra hagyott váradiak most Barcsay tanácsára Tisza Istvánt, azelőtt portai követet küldték a Temesvár felől előnyomuló szerdár elé, kivel Boros-Jenőn találkozott. De Tisza ékesszólása és a váradiak által felajánlott 100,000 forint hiábavaló volt, mert a töröknek ezuttal Várad kellett. Tisza sikertelen közbenjárása következtében a várbeliek még egy utolsó kiséreletet tettek. A már megelőzőleg a császári táborba küldött Pankotay és Szőlősy után júl. 12-én Boldvay Márton vármegyei alispánt menesztették Tokajba követül, hogy bizonyos feltételek alatt császári őrséget eszközöljön ki a fővezértől, de már az időközben előtünő török hadak miatt, elsősorban a védelemről kellett gondoskodni. Mivel az egyik Barcsay-párti várparancsnok: Haller Gábor, már török fogságban sínylett, Gyulay Ferencz pedig Rákóczy temetésén volt, a tényleges parancsnokság Balogh Máté alkapitányra hárult, a ki a melléje rendelt 8 tagból álló vezérkarral* együtt esküt tett, hogy a várat az utolsó csepp vérig védelmezi. Harczképes ember mindössze csak 850 találtatott. A nőket és a gyermekeket már előzőleg elszállítván, júl. 11-én a várost több helyen felgyujtották. Ekkor szétosztották a bástyák védelmét, melyek mindegyike külön kapitányt kapott. Ezek Veér György, Nagy Ferencz, Tisza István, Boldvay Gergely, Stépan Ferencz; a kapu fölött Komáromy Ferencz őrködött. A tanulók Almási Dávid hadnagy alatt küzdöttek.
Tagjai: Vajai Ibrányi Mihály helyettes kapitány, Boldvay Márton és Belényesy Ferencz alispánok, Szalárdy János, Rácz János és 3 tanácsos.
516Ali basa a fősereg élén, júl. 14-én estefelé megérkezvén Várad alá, 15-én a várbeliekhez intézett sikertelen felszólítás után megkezdte a vár lövetését. A várad ostroma valóságos hősköltemény. Terünk nem engedi, hogy részletesen kiterjeszkedjük arra, miként volt képes eme maroknyi elszánt csapat, melynek még rendszeres tűzérsége sem volt, 46 napon át 60,000 főnyi sereggel daczolni. Júl. 18-án büszkén visszautasították a török táborban tartózkodó Barcsay felhívását, melyben a vár feladását sürgeti. Augusztus 24-én a falak már oly düledező állapotban voltak, hogy Ali rohamra küldő csapatait, de a várbeliek, a benne levő nők segélyével, kik olvasztott fagygyut, forróvizet öntöttek a törökre, Tisza István és Nagy Ferencz vezérlete alatt vitézül visszaverték, mely alkalommal 3000 török veszett el. Ez volt az ostrom legdicsőbb napja, de egyuttal a vég kezdete. Még az aug. 27-én éjjel kiszökött oláh katona árulása következtében, a Tisza István és Nagy Ferencz által készített ellenaknák kárba vesztek, az esti 9 óráig tartó roham után pedig csak mintegy 300 fegyverfogható vitéz maradt. Ibrányi s több jó katona elveszett, Rácz súlyosn megsebesülvén, utóbb aug. 30-án sebeiben elhalt, segítséget már nem remélhettek, tehát nem maradt más, mint a meghódolás. Aug. 27-én, a hét heti ostromban kimerült hősök kitűzték a fehér zászlót. Tisza István és Kanizsai András küldettek a török táborba, kiket a hosszu ostrom miatt már türelmetlen Ali basa igen nyájasan fogadott. Szabad elvonulást igérvén a várbelieknek, azt is megengedte, hogy a nyomdát, a ref. egyház könyveit és a káptalani iratokat magokkal vigyék. Ali sürgetésére 28-án kiköltöztek a várbeliek, egyrésze Erdélybe, a nagyobb rész, mintegy 200 szekéren Debreczenbe költözött; ez utóbbiakat Szejdi Achmed basa vezérlete alatt, 6000 lovas kísérte útjokban. Aug. 28-án Várad már török kézben volt. Miután erődítményei helyreállíttattak, megkezdődött a behódolás.
Székelyhíd vára 1665-ben.
Az orsz. képtárból.
