Várad ostroma.
Várad ostroma.
1688-ban a Nagyvárad ellen induló sereg Félegyházánál állott. 1689 tavaszán megindult s már május hónapban kezdetét vette a megszállás. 1689 julius 3-án Tunyogi Sámuel előbb kurucz ezredest, a mikor hajdúival táborának körülárkolásán dolgozott, a védő seregből kitört 1200 török meglepte, őt magát egy golyó halálra sebesítette, öt hadnagya elesett, négy zászlaja elveszett, a hajduk közül is hatvanhatan véreztek el, kiket azután a segítségökre jött németek egy hegyoldalban temettek el. A törökök közül körülbelül 400 esett el. Az ostrom most sem sikerült. 1691-ben, október 12-én vonult fel Badeni Lajos Vilmos őrgróf hadserege Bihar felől Nagyvárad ostromára, ugyanekkor érkezett meg Tüzes Gábor az ő tűzi szereivel és 13-án már kezdetét vette a vár ágyúztatása.
Olaszit október 16-án rohammal vették be. A mai Kalvária-hegyre ágyútelepet állítottak. Október 18-án a huszárok, egy, a gyulai várból kalandozó török csapatra ütöttek, zászlójukat elvették, tizenhármat közülök elfogtak. Október 20-án Ürögd felől néhány száz tatár és Thökölyhez hű kurucz csapott a táborra s néhány foglyot elkapott; de a huszárok utánok eredtek s a foglyokat visszahozták. Október 27-én a vár épületeinek egy részét gyújtó golyók felrobbantották, 30-án lángba borították a várat és a bástyákon két nagy rés tátongott. Thököly Imre ekkor már feles számu tatár és kurucz sereggel Boros-Jenő és Gyula között táborozott. Badeni sem sokáig vezette a vár vívását, a téli idő bekövetkeztével Thököly Világos felé vonult, Badeni pedig Belényes, Csatár, Diószeg, Debreczen stb. városokban helyezte el téli szállásra hadait. Ő maga Bécsbe ment.
Ugyanezen időben Galga, a tatár khán fia, egy szerdár, két basa, 80,000 emberrel Várad alá érkezett.
198Ez a tömérdek had elborította az egész vidéket, megsarczolta a községeket.
1692 május 11-én vette ostrom alá Heisler Donát a váradi várat. Táborában volt Benkovics Ágoston váradi püspök, kit I. Lipót király 1688-ban Bihar vármegye főispánjává nevezett ki.
Az új püspök, mikor Heisler táborával Nagyváradra érkezett, székhelyének várát a török által elfoglalva, városát romban találta.
Olaszi külvárosban 114 ház állott még, melyek közül 53-ban hajduk, 8-ban huszárok, 20-ban német katonák, tehát 81-ben ideiglenes lakók laktak, 12 ház pusztán állott, csak 21 háznak volt rendes, állandó lakosa.
Benkovics Ágoston barsmegyei nemes család sarja, a hallerkői Hallerek és Palásthyak rokona, ifjú korában szerzetes lőn, utóbb az annyira népszerű Pálos-rend választá főnökévé. 1681-ben nagyváradi püspökké és leleszi préposttá neveztetett ki. Természetes, hogy a püspökség reá nézve kezdetben csak czím volt, Buda visszafoglalása után azonban I. Lipót a török kézen levő összes magyarországi várak visszavételét remélvén, már 1688-ban Bihar vármegye főispáni székébe is visszahelyezte, minthogy a váradi püspökök Bihar vármegye örökös főispánjai voltak.
Heisler a várat, melyet időközben a törökök kijavították, május 11-én felkérte, azonban a török, bízván erejében, mely 2000 főből állott, tagadólag felelt, sőt kirohanással válaszolt.
Egy öreg molnár jelentkezett Heislernél, ki az 1660-ki ostromnál jelen volt és látta, hogyan eresztik le a Pecze-patak vizét a törökök, ajánlatot tett, hogy a várat nagy erősségétől megfosztja. Szavának állott. Ötven dragonyos segélyével május 22-én, két nap alatt, a vár árka víz nélkül maradt.
Az ostromlók ekkor megkezdték a vár falainak aláaknázását. Kaiserfeld Miksa, a tűzérség parancsnoka, a mai Kalvária-hegyről romboltatá a vár Körös felőli oldalát és hányta tüzes golyóit a várba. A sereg a romban fekvő város felől ásta futó-árkait a vár felé. Május 26-án megszólaltak Heisler faltörő ágyúi s három nap egymásután folyton bömbölt a halált és romlást ontó ércztorok. Egy bomba a vár egyik lőportárába hullott s a levegőbe röpíté; május 30-án az egyik akna éppen a legnagyobb résnél felrobbant s romokkal borítá a vár árkát.
Heisler ekkor ismét felkérette a várat, de a válasz újból tagadó volt. Végre június 5-én a védők, az előkészített új rohamot be nem várva, feladták a várat. Békepontjaik, melyeket Heisler elfogadott, oly tisztességesek, minők a vitéz katonákat megillették. E szerint:
1. Biztos kiséret adatik melléjük, egészen Pancsováig, a hova Fekete-Bátoron, Csanádon, Becskereken át akarnak eljutni. 2. Kétszáz szekér és kétszáz ló adatik számukra, öt napi idő engedtetik javaik eladására s a szükségesek beszerzésére. 3. A rabok és rabnők, kik a kereesztények közt akarnak maradni, valamint azon magyar tanulók avagy tolmácsok, kik már előbb az izlamra tértek, vallásukban ne háborgattassanak. 4. A várban levő kuruczok fogságra ne vettessenek. 5. Fegyvereiket és zászlóikat a védők elvihessék, összes irataikkal együtt. 6. Az útközben eltörhető szekerekért másokat kapjanak. 7. Szálláspénzt sehol ne fizessenek. 8. Asszonyt vagy gyermeket tőlük senki el ne vegyen. Élelmezésökről gondoskodva legyen. 9. A várból való kivonulásuk után rajtok adósság czíme alatt senki semmit ne követelhessen. 10. Útközben feltartóztatva ne legyenek. 11. A vár hídja helyreállítandó, hogy a szekerek rajta járhassanak. 12. Kivonulásuk alkalmával podgyászukhoz senki ne nyulhasson. 13. A török vitézeknek bántódásuk ne legyen. 14. A várbeli idegenek szabadon bocsáttassanak, a rablók tőlük éjjel 199és nappal távol tartassanak, a szekerek megrablásoktól eltiltassanak. Aláírták az okmányt Sei Fullach nagyváradi kádi, Abdullatif nagyváradi, Ibrahim volt egri basa, Ozman aga Hasseki, a janicsárok főkapitánya, Mahomet Effendi várbeli pap és még huszonkilenczen.
Június 7-én a várőrség elvonult. Benkovics Ágoston püspök beléphetett örökébe; de a várban a szobroknak, templomoknak nyoma sem volt, a püspök a hálaadó istenitiszteletet június 8-án, szerzetes atyák segédlete mellett, a szabadban végezte.
