Faipar.

Teljes szövegű keresés

Faipar.
A faipar terén – bár a phylloxera-pusztítás igen sokakat más térre vitt, – a kádárok említhetők első sorban. Esztergom jelentékeny bortermelőhely lévén, a kádár-iparosoknak ma már ismét megélhetést biztosít. Az esztergályosok, asztalosok- és ácsokról régi történeti adataink azt mondják, hogy ezek szép számmal lakták Esztergomot. Jelenleg két esztergályos iparos van, ellenben asztalos és ács nagy számban található. A különleges esztergályos-ipar terén elsőrendűek az Oltósy czég botgyárai, a melyek annak idején az ország meggyfaiparának megteremtői voltak. A meggyfatelepet néh. Oltósy Pál Esztergomban 1842-ben alapította s abban az időben, illetőleg 1874-ig ő volt hazánkban a meggyfaiparnak meghonosítója, első és egyesüli mívelője. Oltósy Pál ezzel olyan iparágat honosított meg, a melynek termelvényeiből 8/10-részt a külföld fogyaszt el. A czéget 1874-ben Oltósy Ferencz vette át és Oltósy Pál és fiai néven vezette azt, majd 1898-ban két részre szakadt a vállalat s az egyik Oltósy Lajosé lett a régi czég nevén, míg a másikat Oltósy Ferencz néven vezetik. A cégek üzletköre az egész világra kiterjed. Tekintélyes fatermelő telepeik vannak Olaszországban Montfalconéban és Magyarországon Fegyverneken és Esztergomban.
Az esztergomi iparnak és kereskedelemnek szilárd alapja takarékpénztáraiban van. Három jelentékeny pénzintézet irányítja a forgalmat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem