Gör. kel. szert. szerb templom és plébánia.

Teljes szövegű keresés

Gör. kel. szert. szerb templom és plébánia.
A Kossuth-utczán találjuk a gör. kel. szerb templomot és plébániát. Itt meg kell említenünk, hogy Esztergomnak a sík területen épült része, nevezetesen a régi város, annak idején jobbára ráczokkal volt benépesítve. Azok voltak a kereskedők, korcsmárosok, iparosok Esztergomban. – Az is bizonyos, hogy a ráczok – vagy a mint köznyelven hívták: görögök, – igen élelmes nép volt. Esztergomban pedig kiváló alkalom nyílt arra, hogy vagyont szerezhessenek. – A közlekedés általában tengelyen és vontatással bonyolult le. És ez volt az ő erősségük. Később azután egyrészt a más vallásúak által támasztott verseny, másrészt a közlekedési eszközökben előállott előnyösebb változások miatt az ő csillaguk is lehanyatlott. Egy részük elköltözött, más részük pedig küzdött még a megváltozott életviszonyokkal. Közben fogytak, egyre fogytak, annyira, hogy jelenleg eredeti esztergomi rácz család már nincs is. A templomban, mely szintén elhanyagolt állapotú, a jelenlegi lelkész: Csupics Emil, a város környékén kertészkedő bolgároknak tart istentiszteletet. – A valamikor gazdag gör. kel. szerb plébánia szegény épületein nyoma sincsen a javításnak, elárvult és sorsa valószínűleg az lesz, hogy végleg megszüntetik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem