Halászat.

Teljes szövegű keresés

Halászat.
Esztergom mellett lévén az ország legnagyobb folyama, természetes, hogy a halászatot is ősidők óta űzi a nép. A dunai halászati jogot Esztergom vármegyében a herczegprímás, a főkáptalan, a papnevelő-intézet, a piszke-karvai közbirtokosság, Esztergom szab. kir. város és Szobi Luczenbacher Pál bírják s azt bérbeadás útján értékesítik. A halászati jogokat az esztergomi ősrégi halásznemzetség: a Borz-család tagjai bérlik. Legöregebb tagja ennek a családnak Borz András halászmester, egy tetőtől-talpig derék magyar ember, s minthogy az ős-foglalkozáshoz családjának minden tagja hűen ragaszkodik, ő arról is gondoskodott, hogy a Garam folyón gyakorolható halászatot is kibérelje.
Az Esztergom vármegyei Dunán a halállomány 1896 tájban apadóban volt, a mi egyrészt annak tulajdonítható, hogy a karva–muzsla–ebedi árteret töltéssel látták el, másrészt annak, hogy a folyamon a hajóközlekedés folyton gyarapodott. Az ártér eltöltése a természetes halszaporodásnak lett gátja, míg a közlekedési eszközöktől állandóan hullámzásnak kitett folyam a halpetéket partra dobálta, s azok elpusztultak. – Ily tapasztalat indította a halászati jogok tulajdonosait arra, hogy halászati társulatot alakítsanak és a halállomány szaporodását mesterséges úton mozdítsák elő. A földmívelésügyi kormány természetesen készséggel támogatta ezt a törekvést és évente több millióra menő fogas-, süllő-petét adományozott a társulatnak, ez viszont megfelelő gyakorlati szabályok megtartásával helyeztette azokat a Dunába. – A halszaporulat ténynyé is vált és a Dunának komárom–esztergomi szakasza most halban elég gazdag.
A halászati társulat, melynek elnöke Vimmer Imre polgármester, alelnöke Geiger Ferencz főkáptalani uradalmi felügyelő és jegyzője O’sváth Andor városi főjegyző, tizenkét év alatt elismerésre méltó módon munkálkodott azon, hogy a Duna halállománya meggyarapodjék és a kezdetben igen elfajult rablóhalászat űzésének gátat vessenek.
Esztergom város határában, Tát község felé, egy kisebb medencze van. Ez hajdanta nagy tó lehetett, sőt egykorú feljegyzés szerint, a táti csata sorsát is az döntötte el 1683-ban, hogy az egyesült keresztény hadak ügyes taktikával és jó helyismerettel ide csalták be a kétszeresen nagyobb számú törököt, azután ügyesen hátba támadván, a feneketlennek tartott mocsárba kergették őket. – A tó, a hegyekről lerohanó vizek által jelentékenyen feltöltetvén, kis területre szorult, de benne állandó víz volt. A halastavak szaporítása terén országos hírnévre szert tett Corchus Béla hírt hallván erről a tóról, Esztergommal tárgyalást kezdett és 1905-ben annak bérletére nézve a várossal szerződést is kötött. A halastavat 1908 tavaszán rendezte be és 20.000 ponty ivadékkal népesítette be. A tó területe, t. i. a vízzel elborítható rész, 300–320 kat. hold. Ezért a bérlő 3000 korona évi bérösszeget fizet a városnak, de nemcsak ezért előnyös a dolog, hanem azért is, mivel annak idején a piaczra kerülő hal a közélelmezést fogja olcsóbbá tenni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem