Közigazgatás.
Közigazgatás.
Esztergom közigazgatása. Esztergom szab. kir. város ősi közjogi állását ez idő szerint homály födi. A város levéltára a török betörés idejében, vagy a hódoltság ideje alatt, elenyészett. Ha tehát helyszíni adatok hiányában a történelmi feljegyzéseket vizsgáljuk és tudjuk, hogy a város Szent István király alatt az ország fővárosa volt s az is maradt IV. Béláig, akkor bizonyosra vehető, hogy oly közjogi állása volt, a milyen az Árpádok korában egyetlen városnak sem lehetett. Számos királyi kiváltságának kellett lennie, azonban – sajnos – erről irás nem beszél.
Hogy milyen lehetett Esztergom város szervezete a XVII-ik századig, nem tudjuk, de valószínű, hogy Sz. Istvántól nyert s az árpádházi királyoktól bizonyosan erősebbé tett jogállását a török hódoltságig megtartotta. Legjobban bizonyítja ezt I. Józsefnek 1708-ban kelt privilegium-levele, a melyben a következők foglaltatnak: … „jó lélekkel meggondolván, hogy Esztergom városának polgárai s lakosai régtől fogva, – ha nem nagyobb, úgy legalább mindama szabadságokkal és kiváltságokkal fel voltak ruházva, a melyeket úgy a régi magyar királyok engedelmével, mint az ország valóságos törvényei alapján más szabad királyi városaink is élveztek és gyakoroltak; minthogy továbbá épen régi kiváltságai is több, mint elegendőképen is bizonyítják, hogy az említettük polgárok és lakosok különféle tágkörü szabadságokkal, kedvezményekkel, kiváltságokkal és engedményekkel bőségesen el voltak látva: ennélfogva úgy erre való tekintettel, mint azon okból, hogy némely hiveink, az okos és gondos mostani polgármester, bíró- és a többi tanácsosok, hites polgárok és lakosok stb. stb. – a helyek és idők követelményeihez képest mindenkor kiváló buzgalmat és odaadást tanusítottak s ezt – főleg magyar szent koronánk, felséges dinasztiánk, valamint felségünk iránt is következetesen s ernyedés nélkül tényekkel is igazolták stb. stb. – ennélfogva mi is ezen polgárainkat és lakosainkat kegyelmességünk és adakozó bőkezűségünk részeseivé akarjuk tenni, hogy kegyelmességünk útján ismét régi virágzásuk és boldogabb állapotuk fokára juthassanak stb. stb. Mindezek és néhai felséges atyánknak még 1703. évi okt. 23-án kegyes intézkedése által is indíttatván, – elhatároztuk, hogy Esztergom városunkat az ő polgáraival, letelepült idegeneivel és lakosaival ismét visszahelyezzük egykori állapotába s Magyarországunkkal, annak karaival és rendeivel újra egyesítjük; azonfelül azt is megengedjük, hogy mind az ország törvényei, mind pedig a többi szabad királyi városaink közszokásai értelmében e várost megillető minden általános és részleges jogokat, szabadságokat, kiváltságokat és mentességeket szabadon gyakorolhassa és élvezhesse stb. stb.”
Esztergom szab. kir. város ez alapon 1710 június hó 2-án szervezkedett s ugyanakkor tartotta tisztújító közgyűlését is, annak vezetésére Budáról kiküldött kamarai tanácsos elnöklete alatt. – A város önkormányzata 40 tagból választott külső és 12 tagból alakított belső tanács kezében összepontosúl. A belső tanács a tisztikar volt s ez gyakorolta a helyhatósági jogokat és ez volt egyúttal a városi törvényszék is.
Ez időből megemlítésre érdemes, hogy az 1712. évi összeírás Esztergomban 300 családot talál*, mert a lakosság a török hódoltság alatt nagyon kipusztult. Szomorú világot vet a város anyagi viszonyaira az 1714. évi költségvetés is, melynek kiadási része összesen 4376 forintot tüntet fel. Itt meg kell azonban jegyeznünk, hogy abban az időben a városi tanácsok és tisztviselők 69nem kaptak fizetést, s különben is csak olyan egyéneket választott a város, a kik vagyonosak voltak. A tisztviselők különben mellékjövedelmekben részesültek és kiküldetéseik alkalmával napidijakat élveztek. A fizetés-rendszeresítés azonban csakhamar bekövetkezett, mert a városi levéltárban az 1714. évről őrzött költségvetésből már azt látjuk, hogy a város főnótáriusa 125 forint készpénzfizetést és mellékilletményeket, az aljegyző pedig 36 frt fizetést kapott. A többi tisztviselő még mindig tiszteletből viselte hívatalát.
Városi levéltár fasc. I. Nr. 3.
A Rákóczi-szabadságharcz óta Esztergom nem volt kitéve több dúlásnak és pusztításnak, természetesen fejlődése sem ütközött volna akadályokba, de, sajnos, a török hódoltság előtti tekintélyét, vagyonát s haszonvételeit elvesztette, s nem bírt többé vagyonilag lábra állani. A XVIII. századbeli élete valóságos tengődés volt. A XIX. század sem hozott reá áldást, mert ha volt is némi anyagi ereje, az 1800-as évek első tizedében bekövetkezett értékcsökkenés (országos devalváczió) megemésztette azt. – Az 1848/49-iki események, illetve azoknak későbbi, szomorú következményei, ismét anyagi károkat okozott neki s Esztergom másfélszáz év alatt sem haladt anyagilag előre. Kulturális tekintetben volt némi eredmény: az 1800-as évek elején már a népoktatást rendszeresítették, a Mária Terézia adományából alakult gimnázium is életre kelt, s a népoktatás terén az 50-es évek már fejlettebb állapotokat mutatnak fel. Másfélszáz békés esztendő alatt népesült és nagyobbodott Esztergom, de csak az 1870-es évek elején lendült fel a közélet. A városi polgárság eladdig vajmi keveset törődött a haladással, inkább élt puritán egyszerűségben, mintsem a haladás hívó szavának engedett volna. Tespedésből az 1870. évi 42 t.-cz alapján megindult városi új szervezés rázta fel. Az új szervezés, mely az addigi törvényhatósági jogú városnak új programmot, kormányzásának szabályosabb menetet, közigazgatásának rendszert és vagyonkezelésének helyesebb módot nyújtott, egyszerre felvillanyozta a szunnyadó tetterőt, a mely, hogyha a külsőségekben és a haladás eszközeinek megváltásában nem is lett nagyarányú, de bizonyos, hogy a jövő alapozását elkezdte. És talán folytatja is ama kor a jobbra törekvő irányzatot, hogyha el nem következik egy óriási csapás, a törvényhatósági jogtól való megfosztatás, a falusi községekkel egyenlő nivóra való helyeztetés, a mely mindenkit egyenlően lesújtott. – Az 1876. évi XX. t.-cz. Esztergomot egyszerre megfosztja ősi és 1708-ban I. József által megerősített, majd az 1870. évi 42 t. cz. alapján új életre szervezkedett jogállásától és alárendeli az 1871: XVIII. t.-cz.-ben sorolt községek nivójára, a melyben az utóbbit felváltó 1886: XXII. t.-cz. további rendelkezése szerint is megmaradt.
Ha van város ebben az országban, a mely büszke volt ősi hírnevére, jogaira, kiváltságaira és kivételes jogállására, úgy Esztergom méltán volt az, és nem csodálható, hogy oly csapásként nehezedett reá az alárendeltség tudata, a mely szinte életkedvét vette el. A lüktetni kezdő akaraterő elernyedt, az alkotó kedv elenyészett, hiszen a múlt hagyományaira alapított jövőbeli tevékenység nem biztosíthatott többé becsvágyat kielégítő eredményeket! … A csüggedésbe merült városi polgárságot azonban csakhamar felvillanyozta a korszellem hívó szava és a nemes dacz, a mely szinte örökségül hagyta az utódoknak az ősi jelleg visszaszerzésének kötelességét. Így következett el a haladás korszaka, mely az 1890-es évek elején számos közszükséglet kielégítését követelte. – Új kaszárnya kellett. A pislákoló petroleum-közvilágítás tarthatatlanná vált. A város a fővárossal közvetetlen vasúti összeköttetésben nem volt, sőt évente sokszor öt hónapon keresztül a Duna zajlása miatt a hajóhídon át sem juthatott a túloldalon levő bécsi vasútvonalhoz. Állandó Dunahídra volt szükség. A város terei és utczái az elhanyagoltságnak elszomorító képét mutatták. Az 1887-ben épült új gimnázium összedőléssel fenyegetett. A régi kórházban a helyszűke miatt, de egyébként is tarthatatlan állapotok voltak. A városhoz épült három község is csak nehezítette a város életét. Mindamellett alig egy évtized alatt új kaszárnya, katonai kórház, szükségbarak, új gimnázium, új kórház, dunai állandó híd, kisebb összekötő vashídak épülnek; megnyílik a Budapest–Esztergom, Esztergom–Tokod–Annavölgy s előbb az Esztergom–Fűzítő közötti vasút, felépült a villamos világítási és erőátviteli telep, új kövezetet nyernek az utczák, aszfalt-burkolatot a terek, a három különálló község Esztergomhoz csatlakozik és a lakosság száma 9000-ről 18.000-re emelkedik.
70Az 1876. évi XX. t.-cz. a törvényhatósági jelleg megtartását a városok lélekszámának bizonyos minimumához kötötte. Így törvényhatósági jelleget nem viselhet az a város, melyben a lélekszám 15.000-en alúl van. Esztergom város közönsége ugyan a műveltségnek olyan fokán állott már 1876-ban, hogy, ha a lélekszám 9000 volt is, intelligencziájának nagy fejlettsége és közgazdasági helyzete nem érdemelte meg azt, hogy a várost a törvényhatósági jellegtől megfoszszák; nem is említve azt, hogy az ősi multja egyenesen megkövetelte, hogy rajta ily jogfosztást el ne követtessék. A változhatatlanba azonban bele kellett nyugodnia, ám az idő hovatovább megmutatta, hogy alárendelt közjogi állásában is folytonosan arra törekedett, hogy régi törvényhatósági jogának visszanyerésére minden lehetőt elkövessen. E végből – mert tagadhatatlan, hogy ez a szempont volt a fő – 1893-ban egyesült a hozzáépült Szent-Tamás, Érsek-Víziváros és Szentgyörgymező volt politikai községekkel, a minek következtében, – mint az 1900-iki népszámlálás eredménye mutatja, – lakosságának lélekszáma a 18.000-et érte el. – Az egyesítés természetesen az addigi községi szervezet kibővítésével is járt. A városi képviselőtestület tagjainak száma, a szavazati joggal bíró tisztviselőket is ide értve, 172-re emelkedett. Ugyanekkor készült el Földváry István dr.-nak, a város főügyészének jeles munkája, a szervezési szabályrendelet, mely a képviselőtestület, tanács, szakbizottságok és árvaszékek szervezetén kívül, a tisztviselői statusról és annak a városhoz való viszonyáról, kötelmeiről, jogairól, stb. stb. rendelkezik.
