Szőlészet.
Szőlészet.
Esztergom szab. kir. város határa igen nagy. Éjszakon Pilisszentlélek és Kesztölcz, keleten Dorog, Tokod és Tát, délen a Duna, nyugaton pedig Pilismarót község határolják. Határterülete több mint 30.000 kat. hold. A város határában mezőgazdasági és szőlőkultura folyik. A mikor a phylloxera a 80-as évek végén a virágzó szőlőmívelést tönkre tette, a lakosságnak földmívelő része a hegyi szőlők míveléséről a homoki mívelésre tért át. Erre az őrhegyaljai, rózsavölgyi és szentkirályi dűlőkben levő, jobbára immunis területek voltak alkalmasak, továbbá a volt Szentgyörgymező község határának majdnem egész síksága. A homoki szőlőmívelés csakhamar fölvirágzott s a szőlők míveléséből élő, már-már tönk szélére jutott a nép a phylloxera-pusztulás okozta veszteséget kiheverhette. Ez annál jobban sikerült, mert a szőlőmivelők a csemegeszőlő termelését tűzték czélul és a termény értékesítésére Budapest jó piaczúl kínálkozott. A homoki mívelés ma már hovatovább hanyatlik s a hegyi telepítéseket fokozottan folytatják. A sok bajjal járó homoki mívelést azért kezdik abban hagyni, mert a sík területen a peronoszpora és a lisztharmat (Oidium) majdnem mindig állandó s mert a homokterület trágyázása egyrészt a távoli fekvés miatt nehezebb, másrészt a kevés javító-anyag hiánya miatt drágább. Igen helyes volt az az irányzat is, hogy az addigi borszőlőfajtákat az Esztergomban szintén adoptáló más fajtákkal jobbára felcserélték. A kadarkát, mely azelőtt áldása volt a bortermelőnek, azért nem ültetik, mert a borkereskedelemben a nehéz vörösbort egyáltalában nem keresik. A ráczfekete is e miatt ment ki a divatból. E fajták helyett kitűnően bevált a rizling, a mézes fehér, a Margit és a góhér, mint borszőlő fajták, míg a csemege-fajták közül a chasselas-k minden neme. Remekül terem és kitűnő csemegeszőlőnek termelik még a vörös bornak is igen kitűnő burgundi és oporto-fajokat, továbbá téli olcsó csemegeszőlőnek a nem valami izletes amerikai fajta othellót. A szőlőmívelők a rekonstrukczió idején az amerikai alanyokkal is kísérleteztek ugyan, de kevés sikerrel, mert egyrészt a talaj jobbára igen meszes és azt az amerikai alany kevésbbé tűri, másrészt a nép nem volt teljesen ráutalva a szőlőmívelésre s nem áldozott az oltvány kezelésére olyan munkát, a milyet az feltétlenül megkíván. Hogy a hegyi talajok mégis újra telepíttettek, ezt a szénkénegezésben felismert védekezési mód sikeres beválása idézte elő.
Esztergom a neszmélyi borvidékhez tartozik. A phylloxera-pusztításig is jó bor termett Esztergomban, azonban nem mondhatni, hogy nagyon keresték, számos kitűnő pinczésgazda volt bár, a borkezelés általában igen primitiv volt. Az egyszerű szőlőmíves keveset adott arra, hogy borait jól kezelje. Rendszerint must alakjában adta el termését, ha pedig ez nem sikerült, elszűrte azt jól-rosszul gondozott edényeibe. Most már mindez másként van. A boredények tisztántartására mindenfelé vigyáznak, a különféle fajborokat külön és tisztán kezelik s épen ennek köszönhető, hogy az esztergomi bort különösen a felvidék és Ausztria igen keresi. Érdekes megemlíteni, hogy az alsó-ausztriai, klostenburgi barátok minden évben jelentékeny bormennyiséget vásárolnak, azt maguk a helyszínén szűrik és felügyelet alatt szállítják el.
Az esztergomi bortermő-helyek közül legkitünőbb fehér bort terem az ú. n. Zamárd-hegy, hol is a rizling úgy bevált, a hogy talán sehol az országban. Itt vannak a herczegprímási szőlők is. Ez után következik a kusztusi (Custos) hegyi bor, majd a Szent János-kúti, mint a mely helyek a régi Szentgyörgymező község határában vannak, míg a régi esztergomi határban a seemani, világos borz- és ispita-hegyi borok a legkitűnőbb qualitásúak.
58A bor – sajnos – igen olcsó. Szüretkor a legkitűnőbb bormust hektoliterje 32, 36 és 44 koronába kerül, míg a fiatal, közepes minőségű bor 38–40, a jobb 44 és a legjobb qualitású (fajbor) 48–54 koronájával vásárolható.
Az esztergomi határ – régi bortermelő hely lévén* – természetesen pinczékben is bővelkedik. Legelső pinczéje a herczegprímásnak van. Erről a várhegy leírásánál már szóltunk. A városhoz közelebb eső pinczék felett terjedelmes présházak vannak. Ezeket tulajdonosaik nyári tartózkodásra alkalmas helyiségekké alakítják át s bizonyosan eljő az az idő, a mikor Esztergom szőlőhegyei a nyaralók tömegével fognak dicsekedhetni.
Már a rómaiak is mívelték itt a szőlőt. 1900-ban az Ispita-hegyen feliratos sirkövet találtak. Egy római tiszt serleget tart kezében. A domborművet fürtökkel ékes szőlős-guirland futja körül. Látható a Tört. társulat muzeumában.
A város határában a nép mezőgazdálkodást folytat, sajnos azonban, ez a gazdálkodás majdnem rendszer nélküli. A különben termékeny földeken egymásután folyton szemes terményeket vetnek. Búza, rozs, kukoricza váltogatják egymást, a nélkül, hogy öt-hat esztendőben egyszer másnemű növényeket látnánk. Az igaz, hogy a nép a saját földjeit elég jól trágyázza és míveli, de hogy a talaj kimerülése valamikor mégis bekövetkezik, több mint bizonyos.
Sajnos tapasztalás, hogy a földmívelő nép a krumplin és babon kívűl más konyha-növényt általában alig termel, s e miatt a város piaczát komáromi, és az esztergomi határban szorgoskodó bolgár kertészek látják el, holott ha a nép a répa, petrezselyem, paradicsom, ugorka, stb. termelésével foglalkoznék jelentékeny jövedelemtöbbletre tehetne szert.
A városban a szó szoros értelmében vett állattenyésztés nincs. A legelőt inkább a tejelő és az igás állatok részére tartják fenn. A város közönsége az 1894: XII. t.-cz.-ben előírt kötelezettségénél fogva az általában simmenthali (vörös-tarka) állatállományhoz gyönyörű tenyészapa-állatokat tart s e részben minden dícséret megilleti; az állattenyésztés ujabban fejlődik is.
A hivatalos város, a kommunitás, jelentékeny ingatlan vagyonnal rendelkezik, sajnos azonban, hogy mezőgazdasági mívelésre alkalmas területei szerteszét feküsznek, e miatt kénytelen azokat – bár eléggé jó bevétellel, – bérbe adás útján értékesíteni, saját czéljaira csak annyit míveltet, a mennyin az általa fenntartott igás- és tenyészállat-létszám részére takarmány terem.
