Utczák, terek. A sz. Háromság-szobor.

Teljes szövegű keresés

Utczák, terek. A sz. Háromság-szobor.
A város utczái, – kivéve a tizenöt évvel ezelőtt hozzácsatolt volt Szentgyörgymező községeit, – általában kövezettek. A belvároson végig több mint 6 kilométer hosszban teljesen új kocsikövezet teszi kényelmessé a közlekedést, több utcza kövezetének teljes felújítására most hirdettek árlejtést. Van a városnak egy csinosan parkozott főtere is, mely nevét a legnagyobb magyartól: gróf Széchenyi Istvántól vette. A Széchenyi-tér és az ennek folytatásában nyíló Rákóczi-tér teljesen aszfalt-burkolattal van borítva. A Széchenyi-tér dísze az 1900-ban teljesen újonnan épült sz. Háromság-szobor. E szobor helyén már állott régebben egy, annak a romlása után Kiss György akad. szobrász új és pompás művét állították fel. Ennek, a sz. Háromság-csoportozaton kívül, több mellékalakja van. Igy három irányban kiugró talapzatán áll árpádházi Sz. Erzsébet szobra, melyet a művész bold. Erzsébet királyné alakjáról sikerülten mintázott, továbbá Sz. István és Sz. László magyar királyok szobrai. A hármas oszlop között látható Sz. Sebestyén, Sz. Rókus és Magyarország nagyasszonyának szobrai. – A talapzatot és a párkányzatokat szép bronz-reliefek díszítik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem