Németszőgyén.

Teljes szövegű keresés

Németszőgyén.
Németszőgyén, kisközség, a vármegye nyugati határszélén, 327 házzal és 1436 magyarajkú lakossal, a kik 61 izr. vallású kivételével róm. katholikusok. Határa 3628. kat. hold. Az esztergomi érsek ősi birtoka. Az érsekek a XIII. század második felében ide németeket telepítettek, a kik külön helységet alkottak. Ezt, ellentétben a magyarok lakta másik Szőgyénnel, villa theutonicá-nak nevezték. Ladomér érsek 1291 jan. 1-én a német vendégek számára plébániát alapítván, őket egyházilag is elkülönítette a magyar-szőgyéniektől. A III. Endre uralkodása alatti belháborúk közepett a Hunt-Pázmán nembeli Kázmér-fiak ismételten elpusztították. Az 1532–1549. évi adóösszeírások szerint még az esztergomi érsek birtokában találjuk. 1550-ben 13, 1556-ban 12, 1593-ban 3 portája volt; az utóbbi évben a török hódoltsághoz tartozott. 1609-ben 6, 1647-ben 2 portát írtak itt össze. Az 1696. évi összeírás szerint öt zsellér lakta, de minthogy a bírón kívül sok más helyről jött szökevény jobbágy telepedett le, a kiket földesuraik visszaköveteltek, kimaradtak az összeírásból. Érsekújvárnak a töröktől való visszavétele után, 1663-ban, az itt elvonuló törökök a községet elpusztították, lakosai nagy részét felkonczolták vagy rabságba hurczolták, úgy hogy csak 250 lélek maradt vissza. 1711-ben a Rajna mellől németeket telepítettek be, a kiknek utódai már teljesen megmagyarosodtak. Ősi temploma az 1714. évi egyházlátogatáskor már romokban hevert. Ennek köveit 1731-ben Nagy Boldogasszony tiszteletére emelt templom építésére használták fel. 1848-ig a herczegprímás földesúri hatósága alá tartozott. A XVII. századtól kezdve Német-Szölgyén név alatt volt ismeretes. Igy fordúl elő az 1696. évi összeírás és az 1732–55. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvben is. Jelenlegi nevét az 1907. febr. 7-iki, 131.168/906. számú belügyminiszteri rendelet állapította meg. Plébánia-temploma Magyarszőgyénnel közös. Tornyában 1518-ból való harang van, melyet a hívek 1652-ben Althán csász. kapitánytól vettek. A községnek jelenlegi nagyobb birtokosa az esztergomi érsekség. Határában vannak az Alsóhidegvölgy és Felsőhidegvölgy puszták. A lakosság ker. fogyasztási szövetkezetet és katholikus olvasókört tart fenn. Hét osztályú elemi iskolája Magyarszőgyénnel közös. Postája Magyarszőgyén, távíró- és vasúti állomása Köbölkút, hajóállomása Esztergom.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem