Néprajzi kép.
Néprajzi kép.
Esztergom vármegye magyarságának néprajzi képe épen a mai nemzedék élete alatt veszíti el régi színességét. Ennek oka a modern kultúra haladásán kívül az, hogy a vármegye esztergomi járásnak gazdasági viszonyaiban óriási változás történt. A múlt század közepe óta ez a hajdan csak mezőgazdasági életet folytató terület átalakult bányavidékké. A dús és óriási területre kiterjedő szénbányák nagy hatással vannak a népre.
A bányamunkások természetesen nem mindnyájan megyebeliek. A bányamunka olyan messze van a mezőgazdasági munkától, hogy csak az óriási fizetésbeli külömbség tudta rávenni a népet, hogy egészséges, napfényes, szabad életét a bányamunka keserves, fojtott levegőjű, szervezetromboló munkájával cserélje fel. A bányáknak idegen munkásokat kellett szerezniök, s hosszú időnek kell még lefolynia, míg bányásznemzedék fejlődik a vármegyében.
A nép alapjellemvonásai s egész életmódja ma is teljesen földmíves-népességre vallanak, de azért a bányaélettel járó nagyobb pénzforgalom s nagyobb eszmeáramlat meglátszik egyrészt a ruházkodás és életmód újabb fejlődésében, másrészt az ismeretek, életfölfogás és eszmék kialakulásában.
A vármegye népének valójában nincs is helyi, zártkörű önállósága. Maga a vármegye olyan kicsiny területű, hogy nem alakulhatott más vidékektől elütő tipus sem a fajban, sem az életmódban, szokásokban. A szomszédos vármegyék népéhez hasonlít, azzal egy vér, s egyszínű életet él. A komáromvármegyei, a honti, barsi szomszédoktól miben sem különböznek az esztergomiak. Eredetük is egy. A török-tatártól, kurucz-labancz hadaktól megtizedelt lakosságú helyekre a szomszéd vármegyék népe költözött be, esetleg távoli helyekről jöttek egyes rajok, vagy ha sokáig üres marad a föld, idegenek telepítésével népesítették be.
Így Buda elfoglalása után németeket, ráczokat telepítettek az esztergomi járás délkeleti felébe, később, József császár idején, ismét nagyobb tömegben németeket telepítettek be. Ezek a németek maig megőrizték nyelvüket, szokásaikat, s elzárt életükben igen sokat őriztek meg az ősi, magukkal hozott szellemi élet tulajdonaiból. Tótokat is több ízben telepítettek, legtöbbet a XVIII. század második felében, mikor a prímási uradalmak több, egészen elpusztult községét állították helyre tót lakosokkal, így Kesztölczöt, Csévet, a vallásalap birtokán Mogyoróst, a Sándor család pedig Sárisápot.
Ezeket a különböző eredetű és nemzetiségű elemeket egyformán át meg áthatotta s alakította a föld kulturája, a mely legalább két évezredes. A római kor óta fő közlekedési út vonúlt át Esztergom területén, s maig tele van a föld római emlékekkel, s számtalan faluban ismernek római nyomot. Dorogon, a régi főposta kapujában, a legutóbbi időkig ott állott egy hatalmas római útjelző kőoszlop, míg be nem szállították a Nemzeti Múzeumba, egy másik római oszloppal együtt, a melyet egyik gazda a szántóföldjéből ásott ki, hogy az ekéje ki ne csorbuljon többet benne. Ezek a sűrűn előtűnő ősi nyomok nemcsak a földben, hanem a hagyományokban s a nép szellemében is megfigyelhető az egész lakosságnál.
