A germánok.

Teljes szövegű keresés

A germánok.
Valentinianus császár az egyre nagyobb mérveket öltő germán vándorlásokkal szemben a Dunát a védőművek hosszú lánczolatával igyekezett biztosítani. Az Esztergomban talált fölíratos kő tanúsága szerint, 365–367 között az ottani castrumot annak bástyáival együtt, alaposan felépítette. (C. I. L. III. S. 10,596.) Valentinianus azonban oly meggondolatlan volt, hogy még a szövetséges barbárok területén is emelt erődöket. Az előbbivel rokon tartalmú felíratos követ találtak 371-ből, Bonfin feljegyzése szerint, az Esztergommal átellenes mezőkön. (U. o. 3653.) A quádok ilyen eljáráson már egy ízben igen fennakadtak; de még inkább felbőszíthette őket az, hogy Gabinus nevű királyukat a rómaiak csellel eltették láb alól. Ezek következtében 374-ben váratlanúl áttörték a határt, két legiót megsemmisítettek és Sirmiumot fenyegették. Melyik két legió volt az, nincs följegyezve, de hihetőleg az I. és II. adjutrix, mert ezek voltak leginkább kéznél. Az utolsó hadierőt 377-ben Frigedius helytartó vezette Tráciába. A nagyobb veszélyt Theodosius, Moesia helytartója, a későbbi császár hárította el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages