Várbirtokok.
Várbirtokok.
A keresztény nemzeti királyság megalapításával Szent István az országban levő összes várakat királyiaknak jelentette ki, s azokat a környező királyi birtokok középpontjaivá tette. Szent István ez intézkedésével, az akkor Európaszerte dívó felfogásnak szerzett érvényt, melyhez intézményeiben mindenkor alkalmazkodott. Akkor még az ország kétharmada, beleértve a lakatlan területeket is, a király tulajdona volt. Az utolsó nagyvajdák alatt tömérdek birtok vált uratlanná, miután a nyugateurópai kalandok, gyászos végű hadjáratok alatt egész nemzetségek pusztúltak el.
Szent István tehát ezt a rengeteg birtokot, mely a királyság megalapításával a koronáé lett, könnyebb kezelés czéljából uradalmakra osztotta fel, melyek középpontjává rendszerint a már ekkor meglevő várakat tette. Ily vár volt a szláv fészek, Esztergom, a hova már az utolsó nagyvajda, Géza is áttette székhelyét, tehát akkoriban az egész ország egyik jelentékeny forgalmú helysége, melynek még nagyobb jelentőséget kölcsönzött ama körülmény, hogy első szent királyunk itt látta meg a napvilágot, innen indúlt ki a térítés nagy munkája, az a szellemi fénysugár, mely megjelölte a nemzetnek az útat, a melyet, ha élni akart, követnie kellett.
Esztergom egyike volt ama 45 megyének, (királyi uradalomnak), a melyeket Szent István alapított. Maga a vár természetes középpontja volt ama vidéknek, mely éjszakra, a Duna balpartján, a lakatlan erdőségekig, délre, a Duna jobb partján pedig, a Vértes hegységig terült el. Ennek a királyi uradalomnak területe jóval nagyobb volt a mai Esztergom vármegyénél. Hozzá tartozott a visegrádi vár és környéke, valamint a későbbi Pilis vármegye, mely jóval később keletkezett. Magát a pilisi várat is csak a tatárjárás után emelte IV. Béla király a tatárpusztítás megakadályozására, saját kincsei felhasználásával, a melyet a hozzátartozó vidékkel egyetemben 1259-ben a királynénak örök időre adományozott. (Századok 1871. 391. l.)
