II. Endre.
II. Endre.
A gyermekkirály 1205-ben Bécsben elhalálozván, II. Endre teljes nyugalommal fogott az uralomhoz.
III. Incze pápa 1205 őszén az esztergomi érseki szék betöltését is eldöntötte akként, hogy János kalocsai érseket áthelyezte az esztergomi érsekségre. Kalocsai érsekké II. Endre, nejének, meráni Gertrudnak testvérét, Bertholdot nevezte ki, a mibe azonban a pápa csak hosszas utánjárásra, 1209-ben egyezett bele.
Berthold kalocsai érsek minden törekvése oda irányult, hogy az esztergomi érsektől lehetőleg függetlenítse magát. János érsek kénytelen-kelletlen beleegyezett ugyan mindenbe, de az esztergomi káptalan erélyesen tiltakozott az esztergomi érsek jogainak csorbítása ellen. Az elégületlenség különben a királyné és idegen környezete miatt is napról-napra nőtt, s miután Gertrud jármától nem lehetett szabadúlni, a mozgalom egyenesen a királyné életére tört. Az összeesküvők, a kiknek élére Bánk bán nádor, Péter ispán és Simon, Bánk veje állottak, 1213 szeptember 28-án, megrohanták a pilisi erdők közelében, alkalmasint Bajóton, künn a szabad ég alatt, sátrakban tanyázó királynét, s a vele mulató 206idegeneket és Getrudot több vendégével együtt megölték; Berthold kalocsai érseknek, valamint Lipót osztrák herczegnek sikerült megmenekülniök. Gertrud holttestét a pilisi czisztercziáknál tették örök nyugalomra. (Pauler Gyula i. m. II. 69. Millenn. (Tört. II. 380.)
Gertrud halála után II. Endre inkább János esztergomi érsek befolyása alá került, bár némelyek úgy tudták, hogy ő is be volt avatva a gyilkosság tervébe. Midőn 1218-ben II. Endre a szentföldi hadjáratra indúlt, János érseket nevezte ki helytartójává. De az érsek az általános fejetlenség közepett gyengének bizonyúlt e fontos tisztségre. A zavart felhasználva, számos nemes, „a sátán csatlósai”, fegyveresen megtámadták az érseket, a kinek menekülnie kellett az országból, a kanonokokat pedig bántalmazták. Csak akkor, midőn az 1217. év vége felé a király visszatért a szentföldről, jött haza az érsek is, a ki eddig külföldön nyomorgott.
II. Endre bőkezűen jutalmazta az érseket a kiállott szenvedéseiért. Visszaadta Tardost, melyet még Imre király adott neki, de II. Endre egy ízben megneheztelvén János érsekre, tőle elvette. A káptalannak pedig jutalmúl Vincz helységet adta Erdélyben, udvarnokaival együtt. (Pauler Gyula i. m. II. 91.) Az általános fejetlenség és belzavarokhoz még elemi csapások is járultak. 1223-ban Esztergom városa ismét leégett s ebben az évben nagy marhavész is volt.
1223-ban János érsek is befejezte viszontagságteljes életét.
Az aranybulla kibocsátása után Béla trónörökös, a köréje csoportosúlt reformpárt élén, 1228-ban hozzálátott az elkótyavetélt várföldek visszaszerzéséhez. E nagy munkában hatalmas támaszt nyert a lüttichi származású Róbert, esztergomi érsekben, a ki főleg a pogány kúnok megtérítésében buzgólkodott. De II. Endre és főleg a környezete, az aranybulla végrehajtásával mit sem gondolt, miután pedig Róbert érsek hasztalan intette az elharapódzott visszaélések megtorlására, 1232 február végén az egész országot egyházi tilalom alá vetette. II. Endre ekkor IX. Gergely pápához fordúlt panaszával, a ki Jakab praenestei bíboros püspököt küldte az országba. A pápai követ megérkeztével a király is nagyobb előzékenységet tanúsított az egyházzal szemben. Róbert érseknek visszaadta a polgári földeket, az esztergomi káptalant pedig visszahelyezte ama tized birtokába, melylyel némely zólyommegyei lakosok régtől fogva tartoztak.
Az egyházzal helyreállott béke a beregi erdőben 1233-ban, Szent István napján kiadott oklevélben jutott külsőképen kifejezésre. Visszatérve beregi útjából, szeptember második felében ismét Esztergomban találjuk a királyt, hol a János lovagrend házában a pápai követ, Róbert érsek és több más egyházi és világi előkelőség jelenlétében, II. Endre újból megerősítette és írásba foglalta a Beregben tett ígéretét, melynél fogva pénz-, adó- és vámhívataloknál többé zsidók és izmaeliták nem alkalmaztatnak. Egyszersmind megállapították azt is, hogy mennyi sót, azaz mennyi pénzt tartozik a király adni évenként az egyes egyházaknak. (Millen. Tört. II. 433.)
A beregi egyezmény végrehajtására vonatkozó tárgyalások azonban sokáig elhúzódtak; a pápai követ már a következő évben panaszkodik, hogy a beregi ígéretek beváltása érdekében mi sem történik, Róbert érsek azonban, a ki ismerte a viszonyokat, tudta, hogy a pénzügyeket a szaraczénok kezéből egyszerre kivenni nem lehet. Béla trónörökös még 1234 február 23-án Esztergomban megígérte a pápai követnek, hogy az ő országrészében minden eretneket, vagy más nem keresztényt, mint izmaelitát, vagy zsidót, ki fog írtani.
