IV. László.
IV. László.
1276 nyarán a király kibékült a Henrik fiakkal, a kik ismét a hatalom birtokába jutottak, s Henrik fia Miklós nádor, Iván tárnokmester, Joakim pedig Szlavónia bánja lett. De ez az állapot nem tartott sokáig, mert 1277-ben IV. László elérvén a törvényes kort, átvette az uralkodást, ezzel ismét Erzsébet anyakirályné befolyása kerekedett felül. Ép ez időtájt halt meg Benedek, az esztergomi érsek. A káptalan Henrik fia Péter veszprémi püspököt akarta helyébe megválasztani, de a Kán nembeli Miklós, a ki 1277-ben ismét visszakerült az udvarhoz, fegyveres erővel elfoglalta az érsekséget. A neki nem tetsző kanonokat elkergette, mire a többiek belenyugodtak a változtathatatlanba, s így 1277 végén ismét ő lett a választott esztergomi érsek. A morvamezei csata, (1278), mely II. Otakár hatalmát megsemmisítette, sem hozott az országra áldást. Még ebben az évben a Huntpázmán nembeli Kázmér fiak kezdtek garázdálkodni; különösen a mai Esztergom vármegyének dunáninneni részén elterülő egyházi birtokokat pusztították. Ezt megsínylették az esztergomi János-lovagok is, a kik teljesen elszegényedtek. (Pauler Gyula i. m. II. 449.) A pápa, főleg az egyházi téren tapasztalható bajok orvoslása végett, 1279-ben Fülöp fermói püspököt küldte követként az országba, a ki elsősorban az esztergomi érsekség 209ügyeit kívánta rendbe hozni, melynek kormányát ideiglenesen Ladomér püspök vette át. A pápai követ a megtartott vizsgálat eredményekép Miklóst elmozdította az esztergomi érsekségtől, s a káptalannak okozott károk megtérítése fejében 600 márka megfizetésére kötelezte. A Kán nembeli Miklós eleinte habozott, de miután az egész főpapi kar elfordúlt tőle, megadta magát.
A pápa Ladomért nevezte ki esztergomi érsekké, Kán nembeli Miklós pedig, a ki síma modorával teljesen megnyerte a pápai követet a maga részére, megmaradt a királyi udvarban, és ott továbbra is megtartotta befolyását.
Mivel azonban IV. László király a pápai követnek tett ígéretét megszegte, tovább folytatván erkölcstelen életmódját, megtörtént a szakítás közötte és az egyház között; az egész ország egyházi átok alá jutott. Ép ekkor halt meg a Kán nembeli Miklós prépost, a ki halálát közeledni érezvén, azt a kívánságát fejezte ki, hogy holttestét vigyék a pápai követ elé.
A pápai követ, a ki ez időtájt Esztergomban időzött, ismervén azt a végzetes befolyást, melyet Miklós prépost a gyermekkirályra gyakorolt, mint minden bajnak okozóját, a bélpoklosok temetőjébe rendelte temettetni. A tömeg értesülvén ez intézkedésről, a temetőbe tódult; útközben az a hír kapott szárnyra, hogy ki követ dob Miklós prépost holttestére, az búcsúban részesül a legátustól. Több sem kellett a népnek, mely a sírkertben levő, még eltemetetlen holttetem köré csoportosúlva, mindegyre sűrűbben dobálta rá a köveket. Rövid idő alatt a holttest fölött oly kőhalmaz emelkedett, mely egy ház magasságát is meghaladta. IV. László, a mint megtudta, miként bántak el kedves emberének holttestével, felette megharagudott a pápai követre, a kit fogságba vetett.
A pápai követ fogsága nagy felháborodást keltett az egyháziak sorában. De Finta erdélyi vajda és a Barsa nembeli Lóránt nem engedték, hogy a dolgok ennyire elfajúljanak, hanem csakhamar kezet fogtak az ország más előkelőségeivel, s magát a királyt is fogságba vetették.
Az 1280. év elején végre béke jött létre a király környezete és az egyház között. A kúnok szabadon bocsátották a pápai követet, a ki ekkor ismét visszatért Esztergomba, hol 1281 őszéig tartózkodott, mikor hazatért Rómába.
A pápai követ távozása után ismét a kúnok befolyása jutott előtérbe, bár a Monoszló nembeli Ladomér esztergomi érsek tapintatos fellépésével meg tudta nyerni a királyt és környezetét. Ladomér nemcsak arról a 400 márkáról mondott le, melyet az anyakirályné tartozott volna Fülöp esztergomi érsek megkárosításáért az esztergomi egyháznak fizetni, de megegyezett a Huntpázmán nembeli Ábrahám fia Tamással is, a ki az egyháznak 3000 márka kárt okozott; de kibékülvén vele, megelégedett 300 márka kártérítéssel is. Viszont IV. László király ez engedékenységet 1283-ban újabb adományokkal jutalmazta. (Pauler Gyula i. m. II. 493.)
1285-ben a tatárok törtek be az országba, de csak a vármegyének dunáninneni részeiben pusztítottak; a lakosság mindenütt felkelvén ellenük, csakhamar kiverte őket.
Mialatt a Dunántúl ismét a polgárháború dühöngött, IV. László, kedvelt kúnjainak társaságában, teljesen az érzéki élvezeteknek adta magát.
Nejének, a szicziliai királyleánynak szomorú sorsa, a kit Nyúlszigeten elzáratott, csakhamar felkeltette a külföldi udvarok részvétét, melyek felszólították Ladomér érseket, hogy szabadítsa ki a királynét lealázó helyzetéből. Ladomér fellépésének meg lett a foganatja, a királyné börtönének ajtai 1287-ben megnyíltak, s Esztergomban rangjához mért fogadtatásban részesült.
1288-ban IV. László előbb Budára jött, majd onnan Esztergom vidékére utazott, a hol – miként kanczellárja mondta, – a múlt kihágásaiból kijózanodva, kibékült Ladomér érsekkel; ennek jeléül 1288 márczius 21-én az esztergomi egyháznak több rendbeli adományt tett.
1288 június 5-én ismét Esztergomban találjuk IV. László királyt, mely alkalommal a nyúlszigeti apáczák összes jogait és birtokait megerősítette.
Ekkoriban a cseh Zawiša lovag is Esztergomban tartózkodott, a ki V. István leányát, Erzsébetet nőül vette. Az új mátkapár a lakodalom után hosszabb ideig volt a királyné vendége Esztergomban.
De IV. László király ezután sem javúlt meg. Nejét Esztergomban hagyva, tovább folytatta kicsapongó életmódját, míg végre elérte a végzete; 1290. július 10-én kedvelt kúnjai orozva meggyilkolták.
210Eközben azonban mindegyre folyt a belháború; különösen az esztergomi érsek birtokai voltak kitéve a pusztításoknak, melyeket a Huntpázmán nembeli Kázmér fia Lampert feldúlt, vagy felégetett.
IV. László halálának hírére Ladomér esztergomi érsek két esztergomi Vilmos-rendű szerzetest küldött Bécsbe, hogy az ott tartózkodó utolsó Árpádivadékot a trónra meghívják.
