Esztergom eleste.
Esztergom eleste.
Szulejmán, mielőtt megkezdte volna a rendszeres ostromot, három követet küldött a várba, megadásra szólítván fel a várbelieket, de Lascan és társainak válasza elutasító volt. Ezalatt a törökök a várat körülvevő magaslatokon helyezkedtek el, mire július 31-én megkezdődött a vár falainak lövöldözése, mit azonban a várbeliek erélyesen viszonoztak.
Július 31-ikétől aug. 2-ig a törökök mindegyre több ágyút vontak a vár köré, melyek szünet nélkül működtek. Ekkor már az alsóváros erődítvényei romban hevertek, úgyszintén a külső bástyák is, úgy hogy a védőknek el kellett azokat hagyniok s belső erődítvényeket kellett készíteniük.
Az őrség soraiban ekkor már csüggedés vett erőt; egy turini származású ifjú és egy öreg tüzér kiszöktek a várból és részletes felvilágosítással szolgáltak a törököknek a várbeliek helyzetéről; kétségkívül ez a kiszökött tüzér tanácsolta a törököknek a víztorony elfoglalását.
336Mivel azonban a víztorony ágyúkkal egykönnyen nem volt megközelíthető, a kiszökött öreg tüzér útmutatása alapján a törökök egy elhagyott szigetre vitték az ágyúkat és onnan kezdtek ágyúzni a víztoronyra. Aug. 3-án a várból ismét többen szöktek ki; Szulejmán ezeknek előadása alapján aug. 6-án általános rohamot rendelt, melyet heves ágyúzás előzött meg, de a rohamot a várbeliek vitézül visszaverték. E roham mindkét részről sok áldozatot követelt; csupán a janicsárok közül 300-nál többen estek el.
A roham visszaverése után egy német és egy olasz csapat a víztoronynál lévő erődítvényekből kitörve, az alsóvárosi házakban tanyázó török hajós katonákra ütött, közülök sokat levágtak, vagy a Dunába szorítottak.
A roham utáni napon (aug. 7.) Rusztem körüljárván a várat, lelkesítő beszédet tartott a török katonáknak. Aug. 8-án sikerült a törököknek csellel a víztornyot hatalmukba keríteniök, a minek elvesztése nagy hatással volt a várbeliekre. Az elcsüggedt várőrség közül egy Massa nevű olasz származású zászlótartó, két társa kíséretében leereszkedett a várfalról és az ellenség táborába ment, hol a vár átadását az őrség nevében felajánlotta. A pasa, a kihez vezették, két törököt küldött vele vissza Salamancához. Lascan, maga is meg lévén sebesítve, eleintén hallani sem akart a vár átadásáról, ezért elsősorban az idősebb katonák véleményét kívánta megtudni. A tanácskozás után Salamanca személyesen ment el a török táborba, hogy ott a vár feladására nézve kedvező feltételeket eszközöljön ki, de a szultán csupán a várőrség szabad elvonulásába volt hajlandó beleegyezni.
Aug. 9-én Rusztem pasa, a második vezér közeledett a várhoz, a vár kapuinak kinyitását rendelvén el. Lascan engedelmeskedett és a vár kulcsait neki átadta. Erre a janicsárok csendesen bevonultak a várba s a bástyák szegélyeit elfoglalták. Annak jeléül pedig, hogy a vár szultán kezébe került, a várormaira feltűzték a padisah zászlóit.
A várőrség a törökök gyors és váratlan beözönlésére megzavarodott és teljesen elveszítette önuralmát; mindenki csak a saját élete megmentésére gondolt. Miután a törökök a várbelieket egyenként kibocsátották a kapun, Lascannak is távoznia kellett, elébb azonban kénytelen volt Rusztemnek ajándékozni azt az arany lánczot, a melyet ő az előző évben Perényi Pétertől elvett. A fegyvertelen várőrséget a törökök a mai belváros területén terelték egybe, a hol tudtukra adták, hogy eltávozásuk előtt a várat ki kell tisztogatniok. Másnap a volt őrséget csakugyan felhajtották a várba, hogy ott a halottakat eltemessék, az árkokat behúzzák és mindent kitisztogassanak.
E megaláztatás után végre útnak indították a szánalomra méltó katonákat, a kiket ladikokon szállítottak át a Dunán, hogy innen gyalog tegyék meg az útat Pozsony felé.
De útközben is sok zaklatásnak voltak kitéve; csupán a visszamaradt sebesűlteket részesítették a törökök emberségesebb bánásmódban, s felgyógyulások után bántatlanul mehettek Komáromba. Lascan és Salamanca, a kiket árulás vádja illetett, törvényszék elé kerültek s bár némileg tisztázták magukat, a haditörvényszék hosszas fogságra vetette őket. Szulejmán a vár átadását követő napon (aug. 10.), az összes pasákkal és agákkal együtt, felment a várba, s miután megszemlélte az erődítvényeket, megtekintette a nagytemplomot is, a melyet ünnepélyesen átadott az iszlám szertartásainak végzésére, megfosztván a keresztény hitre emlékeztető összes belső díszítéseitől, melyeket az udvari emberek szeme láttára dobtak ki, vagy törtek össze.
Szulejmán azonnal gondoskodott Esztergom helyreállításáról is. Még aug. 10-én kinevezte az esztergomi új hívatalok számára a személyzetet, azonkívül hét szandzsák-bégnek megparancsolta, hogy a vár őrizetére és védelmére Esztergomban maradjanak.
Szulejmán nem feledkezett meg azokról sem, a kik Esztergom ostrománál magukat kitüntették. Ezeket, mind Muhammed és Ahmed pasákat, továbbá Ibrahim pasát, az anatoliai beglerbéget gazdagon megajándékozta. Aug.1 6-án azután elvonult Esztergom alól és Tata felé vette útját.
Esztergom eleste nagy rémületet keltett Magyarországon és külföldön egyaránt. A pápát maga Várdai Pál értesítette aug. 20-án kelt levelében; keserűen panaszkodott a várőrség, különösen a várparancsnokok ellen, a vár elestét árulásnak tulajdonította, de levelében nem adta fel a reményt, hogy az érseki székhely még abban az évben visszavétessék a törököktől.
337Maga Ferdinánd király is komolyan foglalkozott Esztergom visszafoglalásával. Még Székesfehérvár ostroma alatt Pozsony környékén 20.000 cseh és morva, 8000 német és 4000 olasz gyűlt egybe, ezenkívül 8000 magyar és osztrák lovas állott volna rendelkezésre; ezzel a haderővel vissza lehetett volna Esztergomot, valamint az időközben szintén elesett Székesfehérvárt foglalni. De ekkor az időjárás oly kedvezőtlenné vált, hogy a csapatok nem akartak harczolni, így a vezérek arra kérték a királyt, hogy bocsássa őket haza, a mibe Ferdinánd kénytelen volt beleegyezni.
A pozsonyi országgyűlésre egybegyűlt rendek, mintegy belenyugodva abba a tudatba, hogy Esztergomot egyhamar úgy sem fogják visszaszerezni, javaslatot tettek Esztergom közelében egy új erőd építésére. (Némethy Lajos: Miként jutott 1543-ban Esztergom árulással török kézre.)
Esztergom ettől kezdve – kevés megszakítással – közel másfélszázadon át török uralom alatt állott. Míg az ország prímása és a főkáptalan, a városból elűzve, Nagyszombatban húzta meg magát, azalatt a magyar keresztény egyház ősi székhelyén az imámok és a müezzinek éneke hirdette a félhold uralmát.
