Főispánválság.
Főispánválság.
A vármegye kormányzása ebben az évben bizonyos tekintetben válság elé került. A főispán január elején beadta lemondását; erre örökös betegsége adott okot, már évek óta nem tudott eléggé megfelelni kötelességének kedve szerint. A lemondását egész éven függőben tartották s e miatt a főispán nem 430akart olyan dologban intézkedni, a mely utódjára lett volna kötelező. Csak 1881 február 23-án fogadta el a király a lemondást, kifejezve legteljesebb elismerését a két évtizednél tovább tartott hű, buzgó és eredményteljes működéseért.
A márcziusi közgyűlésen még ő elnökölt s a vármegye ez alkalommal igazán az őt megillető módon ünnepelte. A vármegye főjegyzője Andrássy János, a városi ügyész Helcz Antal dr., a város főorvosa Feichtinger Sándor, az általa képviselt intézetek nevében, s Fehér Ipoly, a tanügy nevében, tartottak hozzá nagyszabású, meleg szeretettől áradó beszédeket. Valóban meg is érdemelte, mert bár a régi szabású főurak közűl való volt, s erősen hajlott vármegyéjében az autokrataságra s úgy a hivatalos, mint a személyi és a tisztújításon a választási ügyekben szívesen engedett szabad teret önkényszerűen is a saját egyéni véleményének és akaratának, de igazán szívén viselte a vármegyét, mint a sajátját s kifelé úgy képviselte azt, mint legfőbb érdekét, befelé pedig olyan gonddal bánt vele, mint a gazda legkedvesebb birtokával, a melynek legkisebb ügyei is érdeklik. A mellett európai műveltségű férfi volt, s az országos politika magaslatán állott a vármegyei gyűléseken is.
