Megyerendezés.
Megyerendezés.
A megyerendező bizottság az augusztus 29-iki űlésen tett jelentést munkájáról: a) a vármegyének szolgabírói járásokra való felosztásáról; b) a választókerületek és a választandó bizottsági tagok számáról; c) a tiszti kar, a segéd-, kezelő- és szolga-személyzet hatásköréről, a munkafelosztásról, létszámról, fizetésről, d) az árvaszék és állandó választmány szervezéséről és az árvaügyeknek a törvényszéktől leendő átvételéről.
Bemutatta továbbá az 1870. XLII. t.-cz. értelmében a választó-kerületek választóinak betűrendes névjegyzékét s a legtöbb adót fizetők lajstromát. Mivel pedig az új rendszer miatt az árvaszék költségei 12.435 forint új terhet róttak volna a vármegyére, a bizottság egyenesen javasolta: kérjék föl a kormányt, hogy ezt az összeget a sajátjából fedezze.
A pénzügyek sok gondot adtak a vármegyének, szeptember 13-án külön közgyülést tartottak az 1872-iki költségelőirányzat megtárgyalására. A tiszti fizetések s az összes költségek emelkedtek s egyszersmind elodázhatatlan volt a vármegyeháznak valamilyen átalakítása is. Erre csakugyan fel is vettek egy jelentékeny összeget, de csak kisebbfajta átalakítás lett a tervből.
Már október közepére be volt fejezve a megyerendezési előkészítő munkálat és a tervezetet jóváhagyta a belügyminiszter is. Október 19-én tartották az utolsó közgyűlést a vármegye régi szervezetében. Ezen állapították meg az új tisztújítás módját és megválasztották az azt vezető bizottságot.
Ezzel befejezte működését az a bizottmány, a melyet a vármegye közönsége az 1848. XVI. t.-cz. értelmében választott a megyei hatóságnak ideiglenesen, vagyis addig való gyakorlására, míg a megyei önkormányzatot az országgyűlés parlamentárisan rendezi. Ez a nap fejezte be az átmeneti korszakot a 48 előtti állapotoktól a következőkhöz. E vármegyei hatóság életét igen rövid időre, úgyszólván csak hetekre tervezték, de a sors huszonhárom nehéz évet adott neki. És ezt a hosszú időt nem a feladat nehézsége idézte elő, hanem a külső körülmények, a nemzet éltében lefolyt súlyos válság. Igy pedig valóságos áldás és szerencse volt a vármegyékre s így Esztergomra is, hogy egy időhöz nem kötött élettartamú bizottság állott az élén, a nehéz idők bekövetkeztekor. A vármegyei bizottmányra mindjárt működése kezdetén, a haza védelme várt, később a csaknem agyontiport nemzeti élet ébresztése, a vármegyei életnek eleven 426megőrzése, a tradicziók fenntartása. Az esztergom-vármegyei bizottmány 1848-ban, megválasztásakor 246 tagból állott, s ezek közűl ez utolsó gyűlés idején már csak 40-en voltak életben. Mikor 1860-ban az alkotmányos életet 12 évi szünet után visszaállították, az 1848-iki bizottmányt választás utján, ismét kiegészítették. Ez is hamar elvesztette cselekvési jogát és csak 1867-ben, a kiegyezés után kapta vissza.
Méltán mondhatta el a főispán az esztergommegyei bizottmány nevében:
„A megyerendezési törvény életbe léptetésével, ma e bizottmány az ideiglenesen reábízott megyei hatóságot a tisztelt közönség kezébe teszi le. Nyugodt lélekkel adja át működéséről vezetett jegyzőkönyveit, – hiszem, hogy a tisztelt közönség, vagy az utókor, bármily szigorral vizsgálandja azokat át, sújtó ítéletet nem mondhat a bizottmány felett.”
