Carlopago.

Teljes szövegű keresés

Carlopago.
A magyar határtól csak 20 kilométernyire, meredek hegyfalaktól elzárva, egy kis öböl hajlatában fekszik Carlopago, (Karlopago) vagy horvátosan Karlobago, egykor Bag; a magyar királyság legdélibb fekvésű községe; önálló város, 661 lakossal. Hajdan Bagnak, Srissiának, Stripának hívták s a korbaviai grófoké volt. 1387-ben, 1432-ben, 1451-ben különböző kiváltságokban részesült, melyeket I. Mátyás király megerősített. A város sok viszontagságon ment keresztül. 1525-ben kifosztották a törökök, 1616-ban pedig a velenczeiek. Ekkor 1683-ig romban hevert. 1714-ben ismét ostromot kellett elszenvednie a franczia és spanyol hajóktól. III. Károly halála után vette föl a Carlopago nevet. Mária Terézia 1757. augusztus 15-én külön szabályzatot adott részére s 1760-ban megerősítette előbbi kiváltságait. 1785-ben, úgy mint Zenget, szabad kikötővé nyilvánították. 1809-től 1814-ig franczia birtok volt, mint ilyent 1813-ban az angolok bombázták, kastélyát légberöpítették, levéltárát fölégették.
A városka a többi tengerparti városokkal együtt, főleg a vitorlás hajózás hanyatlása miatt elvesztette régebbi jelentőségét s még lakossága is csökkent, úgy mint Zengé. 1835-ben Fras szerint 716 lakosa volt. Az általános népességi gyarapodás szerint legalább is 1000 lakosának kellene lennie s ma már a 700-at sem üti meg a népessége.
Carlopagónak van plébánia-temploma és kapuczinus-kolostora templommal. A mostani plébánia-templom csak 1773-ban épült a régibb templom anyagából, mely templomot 1714-ben a franczia és spanyol hajók lődözték össze. A kapuczinusok temploma 1712-ben épült.
Carlopagonak lakosa volt a hires Messich Márton kath. pap, a ki 1713-ban halt meg itt. Messich, mint pap, csapatot szervezett s egyik legfélelmetesebb ellensége lett a töröknek; különösen 1683-ban, mikor Thököly Imre fölkelésekor a szövetséges török hadak Horvátországba is betörtek. Messichet 1693-ban I. Lipót ezredessé nevezte ki; de azért nem tette le papi jellegét.
Carlopago hajdan élénk kiviteli kereskedést űzött szarvasmarhával, bőrrel, fával; behozatala is elég jelentékeny volt; behozott gyapjut, gabonát, rizst, déli gyümölcsöt. Kereskedelmének nagy hanyatlása daczára legtöbb kis partjáratú hajóval rendelkezik a magyar-horvát tengerpart kikötői közt; van ugyanis 40 ilyfajta hajója. A hajóforgalom nagyon elmarad nem csak Zeng, de a többi felső kikötő forgalma mögött is; évente alig több 500 hajónál, melyek legnagyobb kontingense a partjáró gőzhajókból telik ki.

A Maltempo-csatorna bejárata.
(Saját felvételünk.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem