Források.

Teljes szövegű keresés

Források.
A Karszt hasadékaiba beszivárgott csapadékvíz nagy része a tenger tükre alatt tör elő. A felületről csak kevés víz jut egyenesen a tengerbe, a levezető erek közt egyedül a Recsina-folyó hord jelentékenyebb vízmennyiséget. Ellenben bő források nyilnak a mederben, melyek közül nem egy közismeretű. Igy Moschenizzénél a tenger fenekén tetemes édesvíz tör elő, mely száraz időben csak kevéssé különböztethető ugyan meg, de esőzések után oly bőven és nagy erővel ömlik, hogy ötven méternyi átmérőjű területen a forgó víz miatt semmiféle csónakkal sem lehet átjutni. Az ikai öbölben s másfelé is hasonló, bár kisebb erejű forrásokat ismernek.

A Canal Maltempo San-Marcoval.
(Eredeti rajz)
A Quarnero sajátszerűségének egyik jellemző vonása a szokatlanul nagy mennyiségű édesvíz, mely a tenger alatt tör elő s mint a hőfokmérések igazolják, okvetlenül magasabban fekvő részekről, tehát a Karszt vagy a Velebit magaslatairól kell származnia. Ennek bizonyításaképen érdekes kisérleteket végzett dr. Lorenz a Cherso szigetén levő, alacsony fekvésű Vranatóban, melynek nincs sem beömlése, sem látható kifolyása s melyet egy alacsony dombsor választ el a tengertől, melynek színe fölött mintegy 12 m. magasságban fekszik. A víznek, úgy mint a tenger alatt kibuggyanó források vizének, egy a tenger medre alatt elvonuló üregen át kell átfolynia, mely üregnek szája a chersoi Vrana-tó medencéje.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages