Magyar kormányzat.

Teljes szövegű keresés

Magyar kormányzat.
Mikor 1868-ban a magyar állam megint birtokába jutott Fiuménak, a kikötő összes árúforgalma nem volt több 11 millió forintnál. Ebből a kivitelre, mely túlnyomólag faexportból állott, mindössze 5 millió forint esett. A modern közlekedés elemi tényezőinek, a vasúti és hajózási összeköttetéseknek hiányában, Fiume főleg a Károlyvárosig terjedő Horvátországgal kereskedett s még e vidék forgalmában is versenytársai voltak Zeng, Portoré és Buccari. Ellenben Magyarország és Horvátország gazdagabb része a buda–pragerhofi, sziszek–steinbrücki és károlyváros–zágrábi vonalak segélyével már 1861, illetőleg 1862 óta Trieszttel volt összeköttetésben. Az osztrák kikötőváros kereskedelmi forgalma már 1867-ben megütötte a 193 millió forintot (ebből a tengeri bevitelre 89, a kivitelre pedig 104 millió forint jutott), tehát több mint tizenhétszeresen multa felül Fiume akkori forgalmát.
Ma már Fiume a nevesebb európai kereskedelmi empóriumok sorában foglal helyet és sok gondot okoz Triesztnek, mely hegemóniáját megtörve látja és joggal tart attól, hogy az ifju magyar kikötő maholnap túlszárnyalja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem