Kamatláb.
Kamatláb.
A kamatláb, az akkori pénzszükének megfelelőleg, elég magas lehetett. Az utolsó Duinói Hugó lovag, aki meglehetősen sok adósságot csinált nemcsak Fiuméban, hanem Triesztben s egyebütt is – átlag 12%-ot fizetett a kölcsönvett pénzek után.
A nagyobb kereskedőknél felhalmozott tőkékből közczélokra (nevezetesen vallási természetüekre) is jutott. A gazdag Mikolich Miklós 1445-ben a dóm egyik kápolnáját saját költségén restauráltatja. Alapját kirakatja arbei vörös és fehér csiszolt kővel, lépcső-feljárót csináltat hozzá, új oltárt emeltet beléje, három lépcsőfokos talapzaton. Fizet mindezért 360 lirát s a magáéból adja hozzá a szükséges követ, homokot és meszet. Ugyanő 1458-ban a dóm mellett külön kápolnát építtet. A kőmüves munkáért 656 lirát fizet s ezenfelül a köveken kivül az összes építőanyagot ő szolgáltatja, viselvén alkalmasint a belső berendezés költségeit is.
Mindamellett túlságos nagy mértéket nem alkalmazhatunk a fiumeiek 233akkori vagyoni viszonyaira. A fényes és dús Velenczéhez vagy Raguzához viszonyítva a régi Fiume jelentéktelen helységgé törpül. Nincs egyetlenegy régibb középülete, mely hajdani nagyságát hirdetné s középkori polgárainak fejlett műizlése mellett tanuskodnék. Ennek egyik oka az lehet, hogy a Fiuméba települt olasz kereskedők e várost nem tekintették végleges hazájuknak s nem ragaszkodtak hozzá a szülőhaza iránt érzett szeretet egész melegével. Innen van az, hogy Fiuménál aránylag kisebb helyek több emlékét mutatják fel a régi kulturájuknak; így az isztriai és dalmát tengerparti és szigeti városkák, melyeket a velenczei uralom szorosan az olasz kulturai körhöz csatolt. Fiuméban a lakosság szerfölött változó. Sokszor megtörténik ugyanis, hogy idegen kereskedők ad hoc polgárjogot szereznek csak azért, hogy üzleti ügyeiket a városi kiváltságok élvezetében mentül kedvezőbben lebonyolítsák; aztán elmennek s nem is térnek többé vissza. 1454-ben erre való tekintetből a tanács azt végzi, hogy az újonan felvett polgárnak esküvel kell fogadnia, hogy legalább három évig fiumei lakos marad. A Fiuméban szerzett vagyon tehát – ugy látszik – sokszor visszaáramlott az olasz partokra s az ottani városok kulturáját emelte. A törzslakosság pedig – bár jobbára kétnyelvű – inkább horvát még, mint olasz, s Itália miveltségének csak némi külső mázát sajátította el. Olasz művészeti vagy irodalmi tevékenységnek semmi nyoma.
Fiume. – Tárház a kikötőben.
(Funk Antal felvétele)
A súlymértékek alapja a font volt (pondus). 100 font egy mázsa (centenarium). 1000 font egy milliar (millarium). Továbbá a salma és a fassius.
Fiuméban külön városi fontot használtak (pondus terrae Fluminis). Okmányaink megkülönböztetve említik az öreg vagy nagy fontot (pondus grossum terrae fluminis), miből következik, hogy a nagy font mellett egy közönséges vagy kis font is volt használatban.
