Uszkók hajók épitése.

Teljes szövegű keresés

Uszkók hajók épitése.
E bárkák, specziális rendeltetésüket tekintve, a rendestől eltérő külön szerkezettel birtak. Rendszerint harmincz emberre voltak számítva; a nagyobbak azonban ötven főnyi csapatot is befogadhattak. E naszádok általán igen gyors járatuak voltak, s kisebbek mint a közönséges velenczei bárkák; a minek az volt a czélja, hogy a velenczei hajók üldözés közben a sekélyebb vizekbe ne követhessék. Későbbi szokás szerint fenekük át volt fúrva, s a nyilás egy nagy csappal elzárva; ez meg arra szolgált, hogy a szükséghez képest a part mellett a víz alá meríthessék s így az ellenség szemei elől elrejtsék. A kellő pillanatban aztán újra kiemelték és használatba vették.
A fiumei hajóácsok az ilynemű járóművek készítésében már igen nagy gyakorlatra tehettek szert, midőn a fiumei tanács 1598-ban 50 arany birság és számkivetés terhe alatt megtiltotta a kalóz-bárkák építését.
De ennek daczára jóval később is készültek Fiuméban naszádok az uszkókok részére. 1608-ban Ditrichstein és Rogato főherczegi biztosok a kalóz-bárkákat Zengből Fiuméba küldették megégetés végett; de a biztosok eltávozása után a zengiek visszamentek bárkáikért s újra megkezdték rablójárataikat; különben a fiumei polgárok közűl is többen részt vettek a rablásokban. A városi tanács szigorúan járt el velük szemben; de azért az uszkókok teljes 60megtöréséig még mindig találunk Fiuméban tengeri rablással mesterségszerűen foglakozó egyéneket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem