A rimaszombati ref. egyház.
A rimaszombati ref. egyház.
Egyike Magyarország legrégibb s küzdelmektől és fájdalomtól megszentelt emlékű protestáns gyülekezeteinek. Itt, a nemzetiségi határszélen, a magyarságnak is egyik erős védelmező bástyája s az evangyeliomi igazságoknak, századok óta már egyik legjelentékenyebb világító tornya. A német nyelvű bányavárosokhoz való közelségénél s velök való összeköttetéseinél fogva a reformátori iratok és eszmék korán útat találtak Rimaszombatba is, úgy, hogy a magyar nyelvű városok közül talán a legelső, melyet az evangyéliom új világossága (már a mohácsi vész előtt) beragyogott. Eleinte, természetesen, a wittenbergi, de csakhamar a zürichi és genfi kiáltó szó is elhatott hozzája s Rimaszombat is, ép úgy, mint a magyarnyelvű községek általában a Tisza vidékén, a helvét hitvallás zászlója alá sorakozott. Kizárólagos kálvinista jellegét meg is tartotta egészen a XVIII. század alkonyáig. Akkor azonban Bányai László érseki helyettes, 1768-ban, két misszionáriust küldött a felső Rima-völgybe azzal az utasítással, hogy kötelességök leend azokat, a kik „az idvezitő igaz hitet elhagyván, protestánsokká lettek, teljes erővel észretéríteni.” Ennek aztán az lett a szomorú következménye, hogy a békességökben megháborított rimaszombatiak a két térítőt a város falai közül kiűzvén, az 1771-ik évben tőlük a vallás szabad gyakorlásának joga a templommal és iskolákkal együtt büntetésből elvétetett, a lelkészek, tanítók, tanulók a városból elűzettek s az egyháznak összes ingó és ingatlan javai (épületei, földei, harangjai, szentedényei, alapítványai, s anya- és jegyzőkönyvei) elkoboztattak s – az anyakönyv kivételével, melyet 1889-ben szerzett vissza Schopper rozsnyói püspöktől Csider Károly akkori főgondnok – mai napig sem adattak vissza.
Tizenkét évig tartott az árvaság, a mely idő alatt a pásztor nélküli nyáj a szomszéd Jánosiban és Zeherjén elégítette ki vasárnaponként lelki szükségeit, ott kereszteltette és anyakönyveztette újszülött gyermekeit, míg aztán II. József 1783 augusztus 10-én kiadott rendeletével megengedte a templom és iskolaépítést s lelkész és tanítók hívhatását.
Alig néhány hó lefolyása után élt is az engedelemmel az örvendező gyülekezet s lelkipásztorául megválasztotta a pestmegyei Gomba községből Szőke Ferenczet, a gondviselésszerű férfiút, kinek bölcs vezérlete alatt újrateremtette mind azt, a mit elveszített.
A következő év tavaszán (1784. április 10) megvetik a mai hatalmas templom alapját s három év alatt be is végzik annak építését. Majd iskolaépítésbe 427kezdenek s a jelenlegi telken, 1801-ben, hajlékot emelnek a később 8 osztályúvá s egyesült protestánssá lett, ref. gimnáziumnak. Az áldozatkészség forrásai és kegyes alapítványok táplálják a gyülekezet növekvő erejét.
