Az 1831-iki kolera.
Az 1831-iki kolera.
Az 1831-iki nagy kolerajárvány, mely országszerte dühöngött, e vármegyét sem kerülte el. A julius 11-én Pelsőczön megtartott rendes közgyűlésen jelenti be Abaffy Károly első alispán, hogy a járvány a szomszédos vármegyékből már ide is átterjedt. Különösen a rimaparti helységekben és Rimaszombatban szedte nagy mértékben áldozatait. A fertőzött helységekben a vármegye szigorú zárt rendelt el. A beérkezett jelentések szerint Jánosiban 46 beteg közül 18, Pálfalván 26 közül 8, Feleden 12 közül 9, Serkén 31 közül 19, Simonyiban 23 közül 8 halt el és ezeken kivül Sajópüspökin, Velkenyén, Tótpokorágyon, Rimabrézón, Rimaszombatban és Rimaszécsen szintén sokan.
A vármegye Marikovszky György főorvos jelentése alapján bizottságot választ, melynek kötelességévé teszi, hogy minden kedden és pénteken űlést tartson s a járvány terjedéséről kimerítő jelentést tegyen. A fertőzött községekbe a vármegye járványorvosokat küld ki. Egyidejüleg felír a helytartó tanácshoz, hogy a rend fentartására, – mert a nép a bujtogatók izgatása következtében, különösen a Felvidéken lázong, – katonaság rendeltessék ki. Mivel a nép kézi- és szekeres-munkájával kenyerét megkeresni nem tudja, felír a kir. kamarához 10,000 frt inségkölcsön iránt; addig pedig, míg ez megtörténik, az inséges nép felsegélyezésére a hadi pénztárból kéri kölcsön utalványozását. Ezenkívül a vármegye felkéri a megyés püspököt és az ág. és helvét hitvallású szuperintendenseket, hogy a járvány ideje alatt a búcsúkat, népes temetéseket és nyilvános ájtatosságokat csak szórványosan, harangszó nélkül s a szabad ég alatt tartsák meg. A gyűlések és egyébb összejövetelek a legszigorúbban eltiltatnak. A falvakra és helységekre a határon kiállított őrök ügyelnek fel, kik a közlekedést ellenőrzik. Az ez ellen vétőket, ha nemesek és tehetősek, 100 ezüst forinttal, ha pedig szegények, tömlöczczel büntetik; a nem nemesek kétszerre kiszolgáltatandó 100 botütésre és tömlöczre itéltetnek. Koldulás, kéregetés és házalás szigorúan tilos. A heti és országos vásárokat – a rozsnyói, nagyrőczei és jolsvai heti vásárokat kivéve – betiltották. Az országútakat szigorúan elzárták, ép úgy a szomszédos Nógrád és Borsod vármegyék határait is. Az uti levelek kiszolgáltatását beszüntették. Az elhaltakat harangszó és gyászoló közönség nélkül, szekéren vitték és temették el. Mivel pedig a katonaság kirendelését és a kért kölcsön folyósítását felsőbb helyről nem engedélyezték, a vármegye kimondotta, hogy a saját erejéből és polgári őrséggel fogja a rendet fenntartani.
Az izgatások azonban folyton tartottak úgy, hogy több községben a nép fellázadt az urak ellen. A fenyegető és mindinkább terjedő veszély következtében a vármegye újolag katonaságot kért, a mit ezúttal meg is kapott. A kiküldött gyalog- és lovas katonaság csapatai megszállták Rozsnyót és Dobsinát, továbbá Nadabulát, Nagy-Veszverést, Ochtinát, Nagy-Szlabost, Szentkirályt, Pálfalvát, Sztárnyát és Horkát, mint a hol a veszély legnagyobb volt.
