Szontagh Bertalan alispán.
Szontagh Bertalan alispán.
A lelkesült éljenzés lecsilapulta után, Szontagh Bertalan, az újonnan megválasztott alispán tartotta székfoglaló beszédét: ,,Midőn az irányomban nyilvánult nagybecsű bizalom alapján e megye alispáni székét elfoglalom, elvonulnak lelkem előtt azon fényes tehetségekkel felruházott nagy hazafiak emlékei, kik e helyen elődeim valának. Engedjék meg a bizottsági gyűlés tisztelt tagjai, ha csekélységem érzetében hálám 576kifejezésére, s elfogultságomban keblem érzelmeinek hű tolmácsolására alkalmas szavakat nem találnék.”
„Az alispáni hivatal kétségtelenül felette fontos és kitünő állás volt eddig is; a köztörvényhatóságok rendezéséről alkotott 1870-ik évi XLII. t.-cz. által azonban az eddiginél sokkal tágasabb jogkörrel ruháztatván fel, ebből kifolyólag sokkal nagyobb a felelősség és sokkal fontosabbak azon kötelezettségek is, melyek teendőihez tartoznak. Tudom, hogy alkotmányos életünk öt évi időköze nem volt elegendő arra, hogy századok mulasztásait pótolhassa; nagy és nevezetes kérdések várnak megoldásra, a belreformok terén legkivált, melyeknek szabadelvű kifejlesztésénél hazafias szellemben közreműködni kell.”
„Tudom, hogy a fennebb jelzett törvény alapján megyénk belügyeit rendezni, a közviszonyokat megszilárdítani, s a községek czélszerű rendezésével az alkotmányosságnak újabb védoszlopot teremteni szükséges. Tudom végre, hogy a legüdvösebb törvények eredményes életbeléptetéséhez is, ha azt akarjuk, hogy azok a kellő sikert eredményezzék s mintegy a nemzet, vérébe menjenek át, kellő erély, észszerű óvatosság és tapintat kivántatik. És hogy a teendők ilyetén nagyszerűsége és sokoldalúsága mellett korlátolt szellemi tehetségeim tudatában mégis meghajlok a tisztelt bizottsági gyűlés akarata előtt s azoknak teljesítésére vállalkozom, teszem azt azon biztos reményben, hogy e megye bizottságának hazafias érzületű tagjai, közreműködésüket s bölcs tanácsaikat tőlem megvonni nem fogják; teszem azt azon hitben, hogy a közjogi pártok – melyek nélkül alkotmányos élet nem is képzelhető – a politikával szorosabb összefüggésben nem álló közügyek mikénti elintézéséből nem fognak politikai tőkét csinálni akarni, hanem kerülve a pártviszályt és személyes gyűlölködést, vállvetve s egyértelműleg igyekezni fognak szeretett hazánk s e megye javát előmozdítani; teszem azt végre azon komoly elhatározással, hogy a törvényben megszabott kötelességeket híven és ernyedetlen szorgalommal teljesítve, a hivatal adta jogokat soha másra, mint hazám és megyém boldogítására s anyagi úgy, mint szellemi felvirágzásának fejlesztésre, használni nem fogom.”
„Tisztelt bizottsági gyűlés! Zsenge ifjúságom első évei óta, mint a közügynek egyszerű harczosa, működtem a közélet mezején. Megtörténhetett, hogy a küzdelmek hevében olykor élesebb fegyvereket is használtam, a mi az ügy közkatonájának megbocsátható, a melyeknek használata azonban jelen hivatalos állásomban megengedhető nem lehetne. – Midőn tehát a multra nézve kegyes elnézésöket kérném, ünnepélyes igéretet teszek, hogy jövőre mint bíró az igazság, törvény és részrehajlatlanság, mint a tisztikar feje, a szelídség, éber őrködés, jó példa és buzdítás, végre mint elnök a pártatlanság, higgadtság és vélemény-türelem fegyvereivel fogok igyekezni a jó sikert kivívni és biztosítani.”
„Minthogy azonban jól tudom, mikép korlátolt szellemi tehetségeim mellett a jó szándék csak úgy teremheti meg az üdvös gyümölcsöket, ha a bizottsági közgyűlés tisztelt tagjai engem hivatalos teendőim közben hazafias érzelemmel támogatni s atyai bölcs tanácsaikkal éltetni meg nem szünnek, a közügyek intézése körüli nagybecsű közreműködésöket tehát hódoló tisztelettel kérve, az irányomban nyilvánult kitüntető bizalmat ismételve, hálás érzelemmel megköszönöm s magamat továbbra is megtisztelő baráti érzelmeikbe ajánlom.”
Az augusztus hó 26-án tartott közgyűlés alkalmával dobszó zavarta meg a tanácskozást. A bizottsági tagok kiváncsian siettek ki a gyűlésteremből és nagy meglepetésökre a jolsvai 51-ik honvédzászlóalj 3-ik századát találták tisztelgésre felállítva a megyeház udvarán. A század vitéz kapitánya, a szász eredetű, de magyar érzelmű Peile Sándor előlépett, a főispán és a bizottság tagjai előtt tisztelgett s előadta, hogy gyakorlatot végezvén, a polgárság és a katonaság között fennálló jó viszony megszilárdítása okából kivánták magukat bemutatni. A főispán szép szavakkal köszönte meg a vármegye nevében e figyelmet, mire a honvédek háromszor éltették a királyt, a hazát és a vármegyét. A szép, hazafias jelenetet azután nagy lakoma követte.
