Fém- és érczbányászat.
Fém- és érczbányászat.
A mi a fém-, ércz- vagy egyéb bányászatot illeti, erről Gömör-Kishont vármegyében ez időszerint nem sokat mondhatunk, mert kivéve az I. M. Müller és Társa csucsomi antimonérczbányászatát és az ochtinai Lange Tivadar-féle gálma-érczbányászatot, többet nem igen említhetünk. Tagadhatatlan azonban, hogy a grafit-, kén- és arzén-kovand-, továbbá réz- és nikel-bányászat iránt érdeklődés kezd mutatkozni, de e tekintetben csak a jövő fog eredményeket fölmutatni.
A mult században virágzó kobalt- és nikel-bányászat most teljesen szünetel, a minek az oka korántsem a telepek kimerülésében, hanem a kobalt- és nikel-érczek árának csökkenésében és abban keresendők, hogy az Újkaledoniában újabban fölfedezett érczfekvőhelyek terméke a piaczot bőven ellátja.
A kobalt- és nikel-bányászat főképen Dobsinán virágzott, a hol a kobalt- és nikel-érczeket tartalmazó telérek dionitban fordulnak elő. Ezeknek a teléreknek hosszúsága 3–5 kilométer, szélessége 200–1200 méter között váltakozik. A telérkőzetben a kobalt- és nikel-érczek fészkekben, lencsékben és hosszúra nyúlt szalagok alakjában vannak; az ércztartalom pedig nagyon változó. A kobalt- és nikel-érczek ára 1879-ben meglehetős volt, a mennyiben bécsi mázsáját 33 frttal fizették és a híres dobsinai Zemberg bányatársulat 1/18-ad rész (kuksz) után az 1863–1878-ig terjedő időkben 2000 frt osztalékot adott.
288Ezek a régi jó idők, sajnos, már csak emlékezetben vannak meg, de van reá remény, hogy a technika jelenlegi és jövendő nagy haladása, mely sok nikelt igényel – a mi egyrészt az árakat, másrészt a szükségletet is emelni fogja – újabb életre kelti a most szunnyadó nikelbányászatot. Erre vall az a jelenség is, hogy némely vállalatok már saját ebbeli szükségleteiknek a kielégítésére maguk megkezdték a régen elhanyagolt nikelbányászat föllendítését. Így Dobsinán a Siemens és Halske czég a régi elhagyott vagy művelés alatt még egyáltalában nem állott bányák közül többet megvásárolt és azokban ez időszerint már kutatási munkálatokat végeztet.
A feledés homályába merült továbbá a réz- és ezüst fakóérczek bányászata is, mely különösen Dobsinán, Rédován, Hnyileczen és Rozsnyón már a XVI. században virágzó volt. Teljes hanyatlását a XIX. század folyamán érte el. Nem kevesebb eredménynyel űzték, különösen a XVII. században Dobsina vidékén a higany- és czinóber-bányászatot is, melynek most már nyomaira sem akadunk. A mult század hatvanas éveiben Andrássy Manó gróf 40–50 munkással még műveltette a híres alsó-sajói Szent-Háromság higany- és czinóber-bányáját és pedig szép eredménynyel, mert a bánya jövedelme adott alapot a gróf további bányászati tevékenységének.
A jelenleg is üzemben lévő fém- és érczbányák közül első sorban a Lange Tivadar ochtinai gálma (czinkércz) és ezüstös ólomércz bányászatát említjük. Két bányatelepben évenként több ezer métermázsát termel s azt külföldi kohókba szállítja.
Ehhez hasonló a Giesche-féle pelsőcz-ardói czinkérczbányászat, melynek teljes művelés alatt levő üzemét azonban legutóbb beszüntették.
Csucsom község határában van Demuth K. Józsefnek egy antimon-bányája, mely 1 méter vastag telérrel bíró 5 felsőmagyarországi hosszmértékből áll és a mely megelőzőleg a Szegheő-családé volt. Kár, hogy e bánya szép, tisztán előforduló érczét a tulajdonos hosszas betegeskedése alatt, majd bekövetkezett elhalálozása után, nem a kívánt mennyiségben termelik.
Ugyancsak Csucsom és Rozsnyó város határában találjuk az I. M. Miller és Társa czég 9 bányatelekből álló antimon-érczbányászatát, melyben az ércz nem tisztán fordulván elő, azt technikailag e czélra a Drázus-patak völgyében épült zúzómű segélyével teszik kohósításra alkalmassá. A zúzóműveket egy vízerőre berendezett turbina hajtja, melyre a vizet több mint egy kilométer távolságból vízvezetéken és két 330 hektoliter űrtartalommal bíró vízgyűjtő faszekrényen át vezetve eresztik és mellékvezetékek segélyével a víznek kis részét az érczelőkészítő munkálatoknál is fölhasználják. A zúzómű egy pofazúzóból, egy hengerszitából, három dobszitából, egy finom hengerzúzóból, hat ülepitő szitából, három lejtős vályúból és két forgó szérből áll. E művek két egymás fölött álló, 22 és 33 méter hosszú, 21 méter széles és 12 méter magas épületben vannak elhelyezve. A zúzásnak igen finomnak kell lenni, mivel az összezúzott ércz több szitán megy át, a melyek közül az utolsó szita lyukainak az átmérője 0.5 milliméter és az előállított s a meddő kőzettől lehetőleg megtisztított termék liszt alakot – úgynevezett mara – vesz föl. Ezt zsákokba rakva szállítják azután kohósításra.
Hasonló, de kisebbszerű érczelőkészítő mű van Jolsván, a mely Szénássy Gyuláé. Ebben a zúzást zúzónyilakkal (a kendertörőhöz hasonló szerkezetű törőkkel) végezik. Itt vascsillámból 0.1 milliméterre zúzzák a terméket, mely fekete lisztszerű por, a melyből víz alatt álló vasalkatrészeknek, pl. hajópánczéloknak a rozsda ellen való megvédésére szolgáló festéket állítanak elő.
Fontos iparág a vármegyében a magnezit bányászat is, a mely azonban a jelenlegi általános pangás mellett többé-kevésbé lanyha és időközönként szünetel is. Bénítólag hat ez iparág teljes kifejlődésére az a körülmény is, hogy a tulajdonosok személyében folytonosan beállott változások sem egyöntetűséget, sem folytonosságot ezeknek az üzemeknek nem biztosítanak. Pedig már magában véve az az örvendetes jelenség is, hogy a vármegyei magnezit kitünőség tekintetében bármely más, az egész világon található hasonló termékkel kiállja a versenyt, és hogy ez az ércz megfelelően pörkölve, lisztté 289őrölve igen keresett árú és a vármegyéből külföldre, különösen Amerikába sokat szállíthatnánk belőle, – megérdemelné, hogy termelése nagyobb figyelemben részesüljön.
A Rimamurány-salgótarjáni r.-t. tiszolczi mészkőbányája és zúzóműve.
Saját felv.
A vármegyében, különösen Jolsván, Mnisányban, Ochtinán, Ratkón és Ratkószuhán termelnek említésre méltó mennyiségben magnesitet. Pörkölőkemenczék vannak: Jolsván három telep, Ochtinán egy, Nyustyán kettő, mely utóbbiak közül az úgynevezett hacsavai telep igen szépen van berendezve. A telepen több munkás-lakóház, irodai és igazgatói épület van. A magnezitet 16 kilométer hosszú drótkötélpályán szállítják a Rónapatak és Ratkó községek határában levő bányákból a pörkölő telepre.
Meg kell még említenünk a geczelfalvi, nyustyai és jolsvai steatit (zsírkő) bányákat, a melyek közül jó minőségű termék tekintetében különösen a geczelfalvi válik ki. Ennek a művelését azonban ez idő szerint a tulajdonosok és földbirtokosok között fölmerült pörlekedés gátolja.
A rónapataki és baradnai grafit-bányászatokról is meg kell emlékeznünk, a melyekre Danis János dr. ratkói körorvos és Grundmann Frigyes dr. ózdi vegyész nyertek egy-egy bányatelek-adományt a rozsnyói bányahatóságtól.
Nem hagyhatjuk említés nélkül ama nagyszabásúnak igérkező bányászatot sem, a melyet egy külföldi társaság, több millió korona befektetéssel Nyustyán a Fáy László tulajdonában levő aranytartalmú arzén és kovand zártkutatmányokban már megkezdett.
Ennyi volna az, a mit a vármegyei fém- és érczbányászat általános áttekintése szempontjából fővonásaikban adhatunk. Mindent egybevetve, még is csak elmondhatjuk, hogy kevés vármegyéje van hazánknak, melyben oly különféle s oly mennyiséget termelő bányászatot üznének, mint Gömörben, pedig még jelentékenyen nagy az a terület, a melyen még nem keresték meg a föld gyomrában elrejtett kincseket. Tapasztalhatjuk azonban azt is az itt elmondottakból, hogy a vármegyei vasbányászaton kívül egyéb fémek és érczek bányászata olyan jelentőségre, mint a minőt elérhetne, emelkedni nem tud. Nem tud pedig azért, mert a vármegyében a bányapolgárság megszünte óta a bányászattal foglalkozni csak nagyon kevesen hajlandók. A tőkepénzesek az évtizedek óta tartó bizonytalan viszonyok következtében nem 290bocsátkoznak bányavállalatokba, nem pedig azért, mert azoknak a tőkepénzeseknek az elriasztó példáját látják folytonosan, a kik sok esetben külföldi szédelgők áldozataivá lettek. Az új bányatörvénytől és annak szigorú végrehajtásától azonban sokat, nagyon sokat várhat a hazai és ezzel együtt a vármegyei bányászat minden téren való újraébredése és megizmosodása.
