Vasolvasztók.
Vasolvasztók.
A föntebb említett bányákban termelt vasérczeket igen kevés kivétellel a vármegye területén lévő vasolvasztókban, kohó- és gyártelepeken dolgozzák fel nyersvassá és kisebb részben különféle öntvényekké, sőt némely részében finomítják is. A jelenleg működő kohó- és vasgyár-telepek a vármegyében a következők. – Zólyomból jövet, a megye határához közel a tiszolczi kir. vasgyárat találjuk elsőnek, a Rima patak torkolatánál. A tiszolczi telep 6 pörkölőkemenczével, 2 nagy olvasztóval, 3 léghevítővel, 2 gőzerőre berendezett henger-fúróval, egy vízerőre berendezett anyagemelővel, közel 4 kilométer keskenyvágányú gyári vasúttal, 4 ív- és 110 izzó villamos lámpával felszerelve, 110 állandó és begyakorolt munkással, 9 tanulóval és a szükséghez képest váltakozó napszámoserővel dolgozik. Évenként 13,810 tonna nyersvasat, 122 tonna öntvényt termel. Az érczeket a kincstár, vashegyi bányájából, sodrony-kötélpályán szállítva nyeri. Megemlítendő itt, hogy a kincstár egyházi és jótékony czélokra, a kegyuraságához tartozó plébániára és iskolára évenként jelentékeny összegeket fordít. Munkásai, a kikről társpénztár is gondoskodik, mind magyar honosok.
A Rima folyását követve, Tiszolcztól 14 kilométerrel lejebb, a Rimamurányi társulat likéri kohótelepét találjuk. A Vashegyen nyert összes vasköveket, még pedig a barna vaskőfajtákat nyersen, a pátvaskövet, miután 14 álló pörkölőkemenczében megpörkölték, közvetetlenül a bányarakodóktól Likérig vezető 13 kilométer hosszú vaskötélpályán szállítják a likéri kohókhoz.
A Jászóról, Meczenzéfről és a társulat más bányáiból érkező vasköveket és friss salakot a máv. nyustyai állomásáról egy-egy kilométer hosszú, rendes vágányú szárnyvasúttal szállítják az olvasztókhoz. Ugyanezen a vasúton hozzák az olvasztópótlékul Tiszolczon fejtett és aprózott mészköveket és a tüzelőanyagul használt kokszot, mely utóbbit az osztrák-sziléziai karvini, osztraui és a porosz-sziléziai kőszénkerületekből és a Dunagőzhajózási társaság pécsi kőszénbányáiból szerzik be. Az anyagokat az olvasztók torokszintjére két pneumatikus emelőgéppel emelik.
A villamos világítással ellátott kohótelepen rendesen három kokszszal fűlő nagy olvasztó van üzemben. Ezeket a nagy olvasztó kemenczéket, valamint az ezt övező telepet, a társaság 1883-ban építette, akkor egyelőre két kohóval, abból a czélból, hogy fokozódó nyersvas szükségletét a vaspiacztól függetlenül és olcsón fedezhesse. Erre az elhatározására különben az a körülmény is késztette a társulatot, hogy hazánkban a nyersvastermelés nem tudott lépést tartani a fogyasztás növekedésével. Nemcsak azért, hogy a Felvidéken s így Gömörben is, az erdők pusztítása gátat vetett a faszénnel tüzelő olvasztók szaporításának, hanem különösen azért, mert a régi, aránylag csekély termelőképességű kohók csak siettették a sokkal nagyobb sikerképességű kokszolvasztók felállítását. 1892-ben egy harmadik olvasztó építése is szükségessé vált és 1895 óta működik a fent említett három nagy olvasztó. A kokszolvasztók magassága 18 méter. Felszerelése a kohászati technika legújabb vívmányait vette igénybe. A magas hőfokra hevített fúvószél 6–6 fúvóka segítségével kerül az olvasztóba. Az évi termelés 1 millió métermázsára tehető. Ezt a nagymennyiségű nyersvasat a társulat saját finomító és hengerműveiben használja fel, a melyek Ózdon és Salgótarjánban vannak.
A likéri telepen számos tisztviselő vezetése mellett 450 rendes munkás foglalkozik. A kohótelephez tartozik az a munkás- és tisztviselő-gyarmat is, melyen a tiszti és felügyelői lakásokon, kaszinó és fogyasztási szövetkezet épületein, a kórházon, iskolán és élelmezési épületen kívül, 300 munkás részére van, egészséges udvarral, kertecskével és minden szükséges melléképületekkel ellátott kényelmes lakás.
A likéri kohótól három kilométernyire, a klenóczi völgyben, van a rimamurányi társulat nyustyai kohója (régi gyár, massa), mely olvasztásra 281szánt érczeit Vashegyről és Rákosról kapja. Itt egy régibb rendszerű, faszénnel tüzelő, 10 méter magas és két fuvókával felszerelt olvasztó van. Évenként mintegy 22,000 métermázsa nyers vasat és 30,000 métermázsa öntött tárgyakat közvetetlenül az olvasztóból termel.
A dobsinai czembergi régi kobaltbánya.
A város tulajdonában levő eredeti festmény után.
Az öntött tárgyak (henger- és bányaművek stb.) nagyobbrészt a társulat önkezelési czéljaira készülnek. Faszenet a társulat erdejéből nyer. Az olvasztó fujtatását 30 lóerejű vízi kerékkel hajtott mű szolgáltatja. E telepen az alkalmazottak száma, ideértve a két műszaki tisztviselőt is, 110.
A Rimavölgyén már nem találunk vasgyár-telepet. A Murányvölgyben van a Coburg herczeg-féle vörösvágási olvasztómű, melyet a Vashegy alatt a gerlicze-tapolcsányi vasmű egyesület 1871-ben épített és a melyet a herczeg 1883-ban vett meg. Tulajdonképen két olvasztó volt, de tüzelőanyag hiányában csak egyet tartanak üzemben, azzal a rendeltetéssel, hogy a vashegyi és a rákosi bányákban termelt 60,000 métermázsa apró és 40,000 métermázsa darabos vaskövet kohósítsa. A vashegyi bányák hét, a rákosi és nandrási bányák öt kilométerre vannak a kohótól. A szállítás igás fuvarral történik. Szintúgy fuvarozzák a bükkfaszenet, melyet a 13,000 holdnyi herczegi erdők nyujtanak. Az olvasztó magassága 13 méter; a szelet 30 lóerejű gőzgéptől hajtott fúvó szolgáltatja. Évenként 37 1/2 ezer métermázsa nyersvasat termel ez a kohótelep, melyet nagyobbrészt, mint eladott nyersvasat, elszállítás végett a máv. tornallyai állomására tengelyen fuvaroznak.
Utunk folytatásában a Heinzelmann-féle vasgyár- és bányatársulat hisnyóvízi olvasztóját és öntőműveit találjuk. Ennek a vasgyártelepnek az alapját Heinzelmann György augsburgi nagykereskedő vetette meg 1846-ban. Azóta újabb rendszerű kemenczékkel, öntőműhelyekkel, az alapító fia, a kiváló érdemeiért magyar nemességre emelt hisnyói Heinzelmann Frigyes szerelte fel és építette ki a telepet munkás-gyarmatával együtt, nemkülönben egy 6 1/2 kilométer hosszú sodronykötél-pályát is alkotott, a mely a vashegyi bányákból szállítja az érczeket a telepre. Ezt az érczet, valamint a liczei bányákban nyert vaskövet dolgozza nyersvassá a telep 3 nagy, 12 méter magas, 3–5 fúvókával ellátott olvasztója. A fújtatást egy 40 és egy 100 lóerejű gőzgép közvetíti. A tüzelőanyag faszén és pedig felerészben puha, felerészben kemény bükkfaszén. A termelt nyersvasat, mely évenként 62 ezer métermázsa, felerészben tárgyak öntésére használják fel, melyeket részint közvetetlenül az olvasztóból, részint közvetve kupolókemenczéből készítenek. A gyártelepet a pelsőcz–murányi államvasút hisnyói állomásával negyedkilométeres keskeny vágányú gyári vasút köti össze.
A Murányvölgyéből a Hradek hágóján át a Csetnek völgyébe jutva, a Sárkány József Károly örökösei és társai csetneki Concordia vasgyár társulatának két telepét: a csetneki és kuntaplóczai olvasztókat és öntőműveket találjuk. A csetneki Concordia 1833-ban keletkezett, mint részvénytársaság. Akkor 2 nagy olvasztója volt, több frisstűzzel és hámorral. 282Később a csetnekvölgyi gyárosok mind a társasághoz csatlakoztak. Az ötvenes évek elején Sárkány Károly a társaság összes műveit magához váltotta. A mostani társaság 1857-ben alakult. A jelenleg művelés alatt álló bányák közül legjelentékenyebb a hradeki, melyet tavaly a csetneki teleppel közel 6 kilométer hosszú sodronykötél-pályával kötöttek össze. Ezen szállítják most már a hradeki bányák vasérczeit a csetneki olvasztóra és a telep közelében lévő máv. állomásra, hogy innen a nagyszlabos–pelsőczi máv. vonalon kuntaplóczai telepükre is könnyen és jutányosabban szállíthassák a szükséges érczmennyiséget. A társaság két (csetneki és kuntaplóczai) faszénnel tüzelő 12 méter magas olvasztóját vízerejű gépekkel mozgatott művek látják el fujtató levegővel. A faszenet, mert a vármegyében összes szükségleteiket fedezni nem tudják, Zemplén, Nógrád, Abaúj, sőt Ungból szerzik be. Az évi termelés 80 ezer métermázsa nyersvas és 10 ezer métermázsa öntöttárú. Az utóbbinak 3/4 részét az olvasztóból Csetneken, 1/4 részét pedig kupolókemenczéből Kuntaplóczán öntik. Ez utóbbinak a fújtatására 10 lóerejű külön gőzgép van.
Ez a két gyártelep az egyedüli azok között, a melyek a hradeki érczvonulat vasérczei feldolgozásának a kerületébe tartoznak, mert innen már a dobsinai vaskővonulat kerületébe tartozó vasgyárak terrénumára lépünk. Itt, a Sajóvölgyben, a máv. bánréve–dobsinai vonala mentén, találjuk az Andrássy Géza gróf-féle, most a Rimamurányi társulat tulajdonában levő vasműveket. Pelsőcztől a völgyön felfelé haladva, közelben a vígtelki kohóra találunk, a mely most hidegen áll; majd néhány kilométernyire a hegy lábánál a gombaszögi kohó van, mely ezuttal még működik ugyan, de rövid időn belül ezt is beszüntetik. A berzétei kohó már évek óta, mielőtt a „Rimamurányi” átvette volna, szünetelt. A tulajdonos társaságnak az a terve, hogy a sajóvölgyi kisebb és régi rendszerű kemenczékkel dolgozó telepeken a munkát mindenütt beszünteti és a nyersvasgyártást egy központi telepen fogja végezni. Itt csupán a bányaművekre fordít különös gondot és az átvétel óta Rozsnyón hatalmas bányatelepet alkotott, a hol a vasérczeket a pörkölőkemenczék egész seregében fogják pörkölni és így tisztítva a középponti olvasztóban – mely hihetőleg az ózdi feldolgozóteleppel kapcsolatos lesz – kohósítani. A rozsnyói bányatelep most van legszebb fejlődésében.
Betléren a régi egypilléres és egyoszlopos nagyolvasztó működik. A két kohó fúvószelét, két, összesen 45 lóerejű, vízikerékkel hajtott fúvó szolgáltatja. Az évi átlagos termelés 100,000 métermázsa. Ehhez a telephez kisebb javítóműhely is tartozik. A betléri telepre a hozzátartozó bányákkal 4100 m. hosszú lóvasúton és 4 közbeiktatott siklón szállítják a vaskövet. A szükséges faszenet nagyobbrészt az Andrássy grófok zemplénmegyei erdőségeiből szerzik és vasúton szállítva kapják, miután Gömörmegyében az erdőségek ez idő szerint már csak kevés szenet tudnak nyújtani.
A völgyön tovább, felfelé haladva, Henczkón a Concordia beszüntetett s most hidegen álló kohóját találjuk. A Sárkány Károly által 1852-ben épített olvasztóhoz tartozó bányák vaskövét most a kuntaplóczai és csetneki telepekre szállítják.
Még feljebb a völgyön ismét egy Andrássy-féle olvasztóra találunk. Az Andrássy Manó gróftól 1868-ban épített alsó-sajói kohótelep ez, melynek fekvése nagyon előnyös, mert a kohó torokszintje az alsó-sajói vaskőbányák nivójában van s így az érczanyagnak a kohóba való szállítása nagyon meg van könnyítve. Ugyanilyen szintben vannak építve a szénraktárak is. E kohótelepen kívül még egy Andrássy-féle kohótelep van a Sajó felső folyásánál. Ez az Andrássy Károly gróftól 1843-ban épített oláhpataki kohó (Károlyhuta), melyhez két hámort is csatoltak. Kezdetben csak felét gyártották annak a nyersvasmennyiségnek, melyet a kohó manapság olvaszt. A hámorokat már 1850 körül beszüntették és azóta nincsenek üzemben.
A Rimamurány-salgótarjáni r.-t. rozsnyói bányatelepe.
Vogel D. felvétele.
Az itteni nagyolvasztó egypilléres alkotmány, mely fúvólevegőt 2 drb, összesen 31 lóerejű vízikerékkel hajtott fúvógéptől nyer. A részben nyers, részben öt kemenczében pörkölt érczeket faszénnel olvasztják. Évi átlagos termelés 50 ezer métermázsa. Úgy ez, mint a föntebb említett Andrássy gróf-féle 284kohók 1900 február havában kerültek a Rimamurány–salgótarjáni vasmű-részvénytársaság tulajdonába. Az igazgatás újjászervezése azóta befejezést nyert s a jövőre nézve már megvannak a tervek is e kohók és a velük kapcsolatos bányaműnek okszerű és legjövedelmezőbb felhasználására.
A Sajó felső folyása mentén elterülő vasbányák érczeit feldolgozó kohók sorában végül a Dobsina rendezett tanácsú bányaváros két nagy olvasztóját kell felemlítenünk. Ezek egyikét, a gölniczvölgyit 1680-ban alkották; ez volt Magyarországon az első s így ma a legrégibb nagyolvasztó. A másik 1703 és 1712 között épült, a II. Rákóczy Ferencztől gömörmegyei kormánybiztossá kinevezett Lányi Pál kormányzása idejében. A kohók 1788-ban összes hámoraikkal együtt 470 forintért bérbe voltak adva; 1824–1835-ig a város házilag kezelte, 1835–1871-ig Coburg herczeg, majd egymásután Szontagh Márton, Andrássy Manó gróf, a kincstár, Sárkány Miksa, a Prihradnyak s legutóbb Horváth Sándor bérelték. Az utolsó bérlő tavaly, a vasipar nagy pangása következtében, az üzemet mind a két kohóban beszüntette s most a két telep, óriási, de nem értékesíthető nyersvaskészlettel, a kormány valamelyes hathatós intézkedésétől várja üzembe való helyezését. A belső és úgynevezett gölniczvölgyi két kohónak egyenként 12 méter magas olvasztóját egy-egy 12–15 lóerőre berendezett vízikerékkel hajtott fúvógép szolgálta és tüzelőanyaga, a nagy távolságból és jelentékeny fuvarköltséggel beszerzett, puha és kemény faszén volt. Átlagos évi termelése a két kohónak 65 ezer métermázsa nyersvas volt.
A mellék érczvonulatok vaskőbányászata következtében alakult gyárakat a Csermosnya völgyében találjuk. Ezek egyike Andrássy Dénes gróf dernői olvasztó- és öntőműve, melyet a mult század 30-as éveiben Andrássy György gróf építtetett; 1835-ben az Erdélyben letelepedett és Dernőn is megfordult angol Paget John ezt a gyártelepet, mint olyan vasgyárat említi, melyet érdemes megnézni. 1838-ban rendezték be a finom vasöntést és nemsokára azután a vaskavarást a nagy olvasztó torokgázaival. Az 1855. évi párisi iparkiállításon a nemzetközi bíráló bizottság II. osztályú éremmel tüntette ki a gyárat. Most már csak az olvasztó- és öntőmű áll fenn. A hozzátartozó bányaművekkel együtt a „Rimamurányi” bérli. A bányákból nyert vasérczeket egy faszénnel tüzelő 12.6 méter magas nagyolvasztóban kohósítják. Évenként 40 ezer métermázsa öntőnyersvasat és részben kupolókemenczéből öntött kész öntvényeket termelnek.
A másik és sorrendünkben a legutolsónak maradt vasgyártelep a Zichy-Ferraris grófi családé volt és ez idő szerint a Kattoviczi társulat lucskai olvasztója. Ezt a vasgyárat Keglevicz Gábor gróf építtette 1853-ban, az utolsó felvidéki buczatűz helyébe. Az igásfuvarral a telepre kerülő vasérczet 5 pörkölőkemenczében megpörkölve, 11.5 m. magas, 30 lóerejű gőzfúvógéppel felszerelt olvasztóban, faszéntüzelő mellett kohósították. A faszenet a lucskai, horkai és falucskai uradalmi bükkerdőkből szerezték be. A vasolavsztó évi termelése 30–36 ezer métermázsa öntőnyersvas volt. Azért beszélünk erről az olvasztóról is mult időben, mert szintén beszüntette üzemét, nem akarván továbbra is az üzemre ráfizetni, miután a vasipar pangása mellett termelését értékesíteni nem tudta.
