Henczkó.

Teljes szövegű keresés

54Henczkó.
Henczkó, a Sajó mentén fekvő tót kisközség, 63 házzal és 397, nagyobb részben ág. ev. h. vallású lakossal. Hajdan Krasznahorka vár tartozéka volt és ezzel együtt jutott az Andrássyak kezére. 1760-ban a község és a birtok hatoda az egri káptalané, két évvel később pedig felét Gömöry János veszi zálogba. E község a mult század huszas éveiben szomorú nevezetességre tett szert az által, hogy ide való volt Dovecz Mihály, a híres haramia, a ki akkortájt az egész Sajó-völgyét rettegésben tartotta. A XVIII. században Henczkovcze tót néven is emlegetik a községet. Ez időben már nevezes bányászata volt, most pedig Sárkány Károlynak van itt nagyobb vasolvasztója és a községben úrilaka. A községben két templom van. A róm. kath. templom építési idejét megállapítani nem sikerült, az ág. h. ev. templom 1798-ban épült. 1900-ban az egész község leégett. Postája, távírója és vasúti állomása Alsósajó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages