A rozsnyói villamostelep.

Teljes szövegű keresés

A rozsnyói villamostelep.
A Sajóvölgyi villamossági részvénytársaság Rozsnyón 1895-ben keletkezett. Ebben az időben műmalommal volt összekötve, de 1898-ban csakis a villamos világításhoz szükséges villamos erő szolgáltatására rendezték be. A kezdeményezők Kalmár Imre mostani elnök, Feymann László, a jelenlegi igazgató, dr. Markó Sándor kir. tan., dr. Pósch Dezső városi főorvos és Gál Miksa kereskedő voltak. A telep összes hálózata 6 kilométer, a mostani bekapcsolás kb. 3200 láng, mely azonban 10.000-ig fokozható. A telep kb. 3 k. hold területen fekszik és 5 épületből áll. A műcsatorna hoszsza fél kilométer. A hajtóerőt két 150 lóerejű turbina és egy 150 lóerejű kondenzátor gőzgép szolgáltatja. A munkások száma csak 14.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem