Vasipar.
Vasipar.
A czéhrendszer keletkezésekor Gömörmegyében már minden hazai iparág virágzott. Az egyes fontosabb iparágakról beszámolandók, az első helyet a vasipar foglalja el. Őseink a bányákból kiemelt nyersvasat primitiv módon, mozgó kis kemencze, kézifúvó és kalapács segélyével dolgozták fel, illetve a salaktól megtisztított vasból ily módon állítottak elő kezdetleges fegyvereket és egyszerű eszközöket. Csak később vette igénybe a vasipar a Gömörmegyében nagy mennyiségben rendelkezésre álló kézi erőket, a midőn a mozgó hegyi kemenczék a partok mentén, különösen vízesések közelében, állíttattak fel s a fúvót és kalapácsot ezentúl már nem az emberi kéz, hanem a vízierő hozta mozgásba. Így keletkeztek az úgynevezett tót-kemenczék, a mely elnevezés eléggé bizonyítja, hogy Gömörmegyében a vasipart a tót lakosság mívelte. A tót-kemenczék rendszere sokáig, egész a XIX. századig fennállott, az eszközök azonban lassanként tökéletesebbekké váltak, nagyobb kemenczék állíttattak fel és hogy ezek működésére elégséges vízierő nyeressék, a kemenczéket már nem a patakok, hanem a folyamok mentén építették.
Gömörmegye vasiparát a XVII. és XVIII. században dúló háboruk, a pánczéling használatba vétele és a fegyverzet tökéletesbítése a virágzás igen magas fokára emelték, a mely tetőpontját Rákóczy Ferencz idejében érte el. Rákóczy – főleg stratégiai érdekeket tartva szem előtt – nagy súlyt helyezett a gömöri vasipar, különösen a fegyvergyártás fejlesztésére. Lányi Pál sajó-gömöri földbirtokos személyében állandó iparfelügyelőt nevezett ki, a kinek buzgólkodása által több olvasztó keletkezett s ekkor alakult a dobsinai kardgyár is. Lányi példáját követve, Gömörmegye földbirtokosai és tőkepénzesei nagy figyelmet szenteltek a szépen jövedelmező vasiparnak. Társulatok keletkeztek, a melyek kivették a vasipart a magánvállalkozók kezeiből. Ilyenek voltak az 1808-ból való „Murányi Unio”, 1811-ben a „Rimai coalitio”, 1836-ban a „Csetneki Concordia”, 1845-ben a „Gömöri vasművelő társulat”, majd 1852-ben – a Murányi Unio, a Rimai Coalitio és a Gömöri Vasművelő Társulat egyesülésével – a „Rimamurányi vasmű egylet”, mely 1881-ig állott fenn és a salgótarjáni vasfinomító társulattal történt egyesítése után, „Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság” czég alatt, Budapest székhelylyel és 32 millió korona alaptőkével új társulattá alakult. Mindezen társas vállalkozások működése azonban egybefügg Gömörmegye bányászatával s így ezekről más helyen is van szó.
De nemcsak a tőke-társulás, hanem a megye vastermő területének vagyonos és nagytekintélyű birtokosai is sokat tettek a vasipar fejlesztése érdekben; a Nádasdyak, Andrássyak, Coburgok mindinkább tudatára ébredtek annak, hogy a föld mélyében bőven található vas kiaknázása és a kohászat nemcsak jövedelmet hajt, hanem a vasipar művelésével egyszersmind hazafias érdemeiket is gyarapítják. Sőt azt, hogy a vasipar kezdetleges módon való gyakorlása helyét aránylag gyorsan a modern szaktudás vívmányainak alkalmazása foglalta el, épen annak lehet tulajdonítani, hogy a nagyvagyonú birtokos osztály vette kezébe a vasipar mívelését.
1808-ban Gömörmegyében 9 nyersvas-kohó és 81 tót-kemencze volt. A kohók egy éven át mintegy 45,000 mázsa, a tót-kemenczék 160,000 mázsa nyersvasat állítottak elő. Azonban Fischer Dániel szász eredetű gépész már 1680-ban a nyersvas újabb kiolvasztási és higgasztási rendszerét kezdte alkalmazni, mi által a kitűnő minőségű pótvasérczek feldolgozása is lehetővé vált s a Fischer által Dobsinán felállított olvasztó termelése ezen rendszer alkalmazásával haladta meg a régi rendszert követő vasművek termelését. 1836-ban a csetneki „Concordia” társaság a kohó- és kavarórendszert honosította meg s ezzel a vasipar új korszakát nyította meg, míg Andrássy György gróf dernői vasgyárában alkalmazta a vasipar terén külföldön szerzett tapasztalatait s gyárát úgyszólván az új találmányok kísérleti telepévé rendezte be. Coburg-Koháry herczeg pohorellai gyárában is fontos újítások történtek; itt próbálták ki Fabre de Four találmányát s itt honosult meg Müller János találmánya, a ki a comte-tüzek alkalmazásával a tüzelőnyag fogyasztását jelentékenyen 255leszállította. A vas finomításánál a kőszénnek tüzelőanyagul használását Gömörmegyében előszőr 1847-ben Nádasdy Tamás gróf betléri gyárában kísérlették meg. 1865-ben Gömörmegyében összesen 24 vasfinomító-gyár állott fenn és pedig a vashegy-rákosi csoportban 7, a dobsina-alsó-sajói csoportban 12, a rozsnyó-nadabulai csoportban 2, a hrádekiben 3. Mind e gyárak évi termelése 224,000 mázsára emelkedett és pedig: vertvas 50,000, hengerelt vas 142,000, hengerelt vaslemez 32,000 mázsa. A feldolgozott nyersvas 312,000 mázsa volt s a gyárak 1450 munkásnak adtak foglalkozást.
Pohorella. – Coburg Fülöp herczeg vas- és lemezgyára.
Saját felv.
A vasipar egyéb ágazatai, nevezetesen a nyersvas feldolgozásával foglalkozó iparágak, természetesen szintén virágoztak ott, a hol a vas termett, habár Gömörmegye vastermelésének jelentékeny része nem e megye területén dolgoztatott fel. Már fentebb említettük, hogy Gömörmegyében a háborús idők folyamán sok fegyvert gyártottak; Jolsván a kovácsok már 1584-ben, Dobsinán 1633-ban czéheket alkottak, czéhleveleik ugyanis ezen évből szólanak. Rimaszombatban a kovácsok, lakatosok, aranyművesek és csiszolók egyesült czéhe 1516-ban nyerte czéhlevelét, a mely 1556-ban újból megerősíttetett. Tiszolczon a kovácsok csak 1828-ban alakítottak külön czéhet; volt czéhük a rozsnyói kovácsoknak is, míg Dobsinán az íjgyártóknak és lakatosoknak közös czéhük volt, a melynek czéhlevele 1801-ből való. A csetneki fegyverkovácsok czéhe egyike volt a legnagyobbaknak. Érdekes a czéh legényszabályzata, melynek hasonmását a 253. oldalon közöljük.
A kecsői hámorban készült ásók és kapák a mult század közepén messzeföldön híresek voltak. Szeggyár 1865-ben kettő volt a megyében; az egyik Rozsnyón, Nehrer Mátyás tulajdona, mely évenként mintegy 70 millió szeget gyártott, a másik – kevésbé jelentékeny – a lubenyiki határban. Ugyanazon évben, az akkori feljegyzések szerint, a következő gépgyárak voltak a vármegyében: Pohorellán Coburg herczegé, Nagyrőczén a Rimamurányi vasműegyleté, mely főleg vasgyári gépek gyártására volt berendezve; Rozsnyón Sztaniszlovszky Venczel gazdasági gépgyára és Várallyán Günther gazdasági gép- és kocsigyára.
