Tompa Mihály.
Tompa Mihály.
Tompa Mihály, ev. ref. lelkész, Petőfi és Arany mellett a magyar népies költői irodalom legnagyobb alakja. Született Rimaszombatban 1817 szept. 18-án, meghalt Hanván 1868 július 30-án. Családja a Székelyföldről származott a borsodmegyei Igriczibe, honnan a költő atyja, mint csizmadia-mester, Rimaszombatba költözött s itt nőül vette Bárdos Zsuzsannát. E házasságból született T. Anyját már kétéves korában elvesztvén, Igricziben lakó nagyszülői vették gondjaik alá s az odavaló iskolában, Bihari György iskolamesterrel taníttatták, ki miután felismerte a fiú szép tehetségét, rábírta az öregszülőket arra, hogy unokájukat adják be a sárospataki kollegiumba. Itt végezte el gimnáziumi tanulmányait, a theologiát s a jogi kurzust is. Tanulói pályája alatt 401sok nélkülözést szenvedett, de hogy pályája folytatásában az anyagiak hiánya miatt fennakadása ne legyen, egy évig Sárbogárdon (Fehér m.) tanítóskodott, majd ismét visszatért az Alma Mater karjai közé.
A sárospataki diákélet folyama alatt költői lelke kibontotta szárnyait verselni kezdett a Bajzától képviselt iskola modorában. Első költeménye, a „Mohos váromladékon” czímű románcza 1841-ben jelent meg az Athenaeumban s ezáltal megelőzte Petőfit, ki csak egy év mulva juthatott a nyilvánosság elé. Ez időtől kezdve sűrűbben jelentek meg költeményei a szépirodalmi lapokban, neve már ismerős lett s a szépreményű fiatal költő már azzal foglalkozott, hogy költeményeit egy kötetben kiadja. Költészetének legsajátságosabb alkotásait, a Népregéket és Mondákat még tanulókorában írta s e költeményeknek népies tárgya, felfogása, hangja, országszerte oly feltűnést keltettek, hogy midőn 1846-ban kiadta, a közönség 14 nap alatt az összes példányokat elkapkodta s hamarjában másodszor is sajtó alá kellett adnia. Tanulmányait 1845-ben fejezte be Sárospatakon, de mielőtt jövendő életpályája felől véglegesen határozott volna, Eperjesen nevelői állást vállalt. Itt kötött barátságot Kerényi Frigyessel, az Athenaeum egyik jónevű lirikusával s megismerkedett Petőfivel. A három költő e találkozásának emlékét őrzi az „Erdei lak” czímű költemény.
1845-ben ment Pestre, hogy ügyvédi pályára készülhessen és hogy Népregéinek kiadásáról személyesen gondoskodjék s egyúttal az akkori jelesebb írókkal ismeretséget köthessen. Az itt töltött két év Tompa pályafutásának legváltozatosabb szaka. A szabadságharczot megelőző időszak nagy politikai és társadalmi kérdései, az új íróktól képviselt liberális nemzeti iránynak a konzervativizmussal való küzdelme, az Ifjú Magyarország mindent átalakító törekvései: a fővárosban pezsgő életet teremtettek, melynek élén az írók állottak s a természeténél fogva inkább melancholikus kedélyű Tompát is magukkal ragadták. Sűrűn írt a lapokba, résztvett a Tízek társaságában s megjelent a Kisfaludy-társaság pályázatán is, mely alkalommal Szuhay Mátyás czímű költői elbeszélése Arany Toldija mellett kitüntető elismerésben s mellékjutalomban részesült s egyúttal alkalmat adott arra is, hogy a társaság tagjai sorába beválasztassék.
1847 elején beteg lett, kórházba került (hat hétig feküdt a Rókusban), Petőfivel is meghasonlott, s e körülmények a mélabús kedélyű s a lelki benyomásokra fogékony fiatal költőben a csendes magány után való vágyakozást ébresztették föl. Ez időben hívta meg Beje község lelkipásztorául s ő az ügyvédi pályáról lemondva, a meghívást elfogadta s 1847 tavaszától kezdve haláláig papi és költői kettős hivatásának élt. A nemzeti szabadság iránt való lelkesedése rövid időre őt is kicsalta magányából s 1848 őszén a gömöri önkéntesekkel együtt résztvett a szerencsétlen schwechati ütközetben, melynek balsikere annyira lehangolta, hogy ettől kezdve a nagy nemzeti eseményeknek csak szemlélője volt. De azért a forradalmat lelkében egészen átélte, s jóllehet az ő lágyabb zengésű lantja a fegyverek zörgése s a politikai 402szenvedélyek heves összeütközése közepett nem találhatta meg az őt megillető hangot: azok a hazafias eszmék, melyek a nagy nemzeti tragédia utolsó felvonásában vérbe fulladtak, az aradi gyásznapok után az ő lantjának húrjain nyertek új életet. 1849 május 1-én nőül vette Soldos Emiliát, ki haláláig őrangyala volt. Azonban a házasélet édes boldogsága nem kötötte le költői lelkét annyira, hogy szívében életre ne keljen a nemzeti fájdalom, s miután Bejéből a jövedelmezőbb Kelemérre ment át lelkésznek, megszólaltatta hazafias lantját, melynek bűbájos szavára az elalélt nemzetbe újra visszatért az életerő. Honfiúi panaszát, bánatát a szigorú czenzura miatt allegoriákban tolmácsolta s eleinte csak kéziratokban terjesztette, majd a Pesti Röpívekben s a Forradalmi Emlékekben tette közzé azokat a megkapó tartalmú hazafias költeményeket, melyek még ma is könyet csalnak a magyar ember szemébe. A Gólyához, A madár fiaihoz, Ikarus, Levél egy kibújdosott barátom után stb. a magyar hazafias költészet legszebb alkotásai közé fognak tartozni minden időben, melyeknek művészi becse mellett maradandó értéket az ad, hogy a szabadságharczban megtört nemzetnek fájdalmát, a passziv ellentállás korában élt hangulatát, a jövőbe vetett rendületlen hitét történetírói igazsággal tárja föl. A Gólyához írt költeményeért néhány hétig vizsgálati fogságban volt Kassán, de a vizsgálat kellemetlenségeiért bő kárpótlást nyújtott hazafias költészetének nagyszerű eredménye: a magyar nemzet szebb jövőjének hajnalhasadása.
1852-ben hanvai lelkészszé választatott s ez időtől kezdve ott is maradt haláláig. A lant és biblia voltak leghűbb barátai s fájdalomra hajló lelkének vigasztalója a természet, melynek szépségeit egyetlen költőnk sem rajzolja oly mesteri színekkel, mint Tompa. A hangulatának megfelelő képet mindig ott keresi s ott mindig meg is találja. E rendkívül mély rokonszenv ösztönözte arra, hogy megírja Virágregéit, a szimbolikus költészet e csodálatraméltó alkotásait, melyekben költői képzelete tartalomban és formában egyaránt nemesen nyilatkozik meg.
Életének további folyása, a hazafias költeményeiért szenvedett zaklatások után, külsőképen csendes és nyugalmas volt, de a költő lelki világát annál inkább felzavarták családi életének szerencsétlen körülményei. Rövid idő alatt két fiát veszíté el s főleg a nagyobbik, már ötéves fiának halála 403fölötti fájdalom örökre megmaradt szívében. Neje is beteges lett s mindezekhez saját bajai járultak: szemfájás, köszvény és szívtágulás, melyek ellen hasztalan keresett orvosságot. E lelki szenvedések költészetét mélyebbé és tartalmasabbá tevék, dalai és ódái az ember érzésvilágának gazdag változatát tüntetik föl – s a mily mértékben súlyosodnak testi betegségei, ép oly mértékben emelkednek lelki erői a költészet szárnyain a magasabb eszmék régióiba. Az Akadémia 1858-ban levelező tagjává választotta. 1866-ban Bécsbe ment, hogy magát a világhírű Skoda orvostanártól gyógyíttassa, de miután biztatást nem nyert, kétségbeesetten tért haza s ezentúl élete szomorú haldoklás volt. Utolsó öröme az volt, hogy az Akadémia 1868-iki nagy jutalmát az ő költeményeinek ítélte oda. Szívtágulása még ugyanazon év júliusában kioltotta életét.
Tompa Mihály (Barabás képe, a költő ifjabb korából.)
TOMPA MIHÁLY ÉS NEJE, SOLDOS EMILIA ARZCKÉPE 1861-ből.
TOMPA MIHÁLY SZÜLŐHÁZA RIMASZOMBATBAN.
Halála arra az időre esik, a mikor a nemzet csaknem húsz évig tartó küzdelme után, a szebb jövő hajnalára virradt s a kibékülés mámorában megfeledkezett arról a méltánylásról, melylyel egyik legnagyobb fiának tartozott. E nemzeti mulasztást hozta helyre Gömör vármegye, a költő szülőfölde, midőn székvárosában, Rimaszombatban, a város és megye legnagyobb fiának emlékszobrát 1902-ben felállította. E szoborállítás történetének érdekes momentuma a kiindulási pont, mert az eszme néhány sárospataki diák lelkében fogamzott meg, kik Serki Szabó József theologus (ma debreczeni tanár) indítványára elhatározták, hogy Tompának szülővárosában szobrot állítanak, s midőn a szoboralap megteremtése czéljából önmagukat megadóztatták, szerény egyesületök elnökévé dr. Veres Samu tanárt választották meg, ki, jóllehet e diákegyesület tagjai két év mulva az életpályákon szétszóródtak, még azután is 10 évig képviselte a csak névben élő egyesületet s ez idő alatt 7000 koronát gyűjtött össze a nagy költő emlékszobrára. 1895-ben Gömör vármegye közönsége 10,000 koronát szavazott meg a hazafias czélra s ugyanekkor Bornemisza László alispánt helyezte a szoborbizottság élére, kinek lankadást nem ismerő buzgalmából végre létrejött s 1902-ben felállíttatott a Holló Barnabástól művészi formában alkotott költőszobor.
Azonban Tompának legmaradandóbb emléke: művei, melyek különböző czímek alatt több kiadásban forognak a magyar olvasóközönség kezében. Ezek közül felemlítjük a következőket: Népregék, népmondák. Pest, 1846. – T. M. versei. U. o., 1847. – Regék és beszélyek. Miskolcz, 1852. – Virágregék. Pest, 1854. – T. M. összegyűjtött versei. (6 köt.) U. o., 1858. – Legújabb költeményei. U. o., 1867. – Egyházi beszédek. 1859–67. – Olajág, olvasó- és imakönyv hölgyek számára. Pest, 1867. – Két évvel halála után barátai: Arany, Gyulai, Lévai és Szász Károly adták ki összegyűjtött költeményeit hat kötetben, a költő életrajzával együtt. Pest, 1870.
TOMPA MIHÁLY SÍREMLÉKE HANVÁN
