Oros.
Oros.
Pannonhalmának az Árpád-korban legmunkásabb, legerélyesebb és legtovább kormányzó apátja Oros (Uriás 1207–1242.). Előbb tihanyi apát volt, mégis 35 évig ült a pannonhalmi széken, s kb. 80 éves korában halt meg. Bámulatos tevékenységet fejtett ki a megtámadott vagy elfoglalt birtokok és jövedelmek visszaszerzésére, biztosítására, s e végből sok, sikeres pöre volt; a szolganépek viszonyát rendezte, köteles szolgálataikat és a monostor birtokait, háznépeit összeíratta; új adományokkal, vásárlásokkal, perekkel és békés szerződésekkel az átvett birtokokat megkétszerezte, az oklevelek számát pedig oly korban, a midőn sokan gyűlölték még az írásbeliséget, a korábbiak hétszeresére emelte. Rendszeretet és kötelességérzet hatja át egész működését. A tihanyi apátságot is úgy hagyta el, hogy összeíratta birtokait és népeit. Pannonhalma birtokait hatszor írta és íratta össze három pápával, kétszer a királyi kanczelláriával s egyszer ő maga, négy más apát hitelesítésével. 1216-ban 47, 1225-ben 52, 1232-ben 55 és 1237-ben 99 birtokát írták össze, de még ez utolsó összeírásból is 29 régibb birtok hiányzott, csakhogy ezeket bőségesen pótolták Oros apát új szerzeményei. Az utolsó összeíráskor Győr vármegyében 25 birtoka volt, közel 800 házzal; e falvai: Alsók (Szentmárton), Nyalka, Újlak (ma Illok erdő), Tarján, Asszonyfalva, Tápán, Rovazd, Cséb-Rovazd, Écs, Nyul, Perecse (ma Szent Lőrincz-tag), Ság, Kisfalu (Kis-Ság), Semjéncsuka, Nyulas, Dörög (mindkettő Pázmándnál), Alap, Örkény, Gönyő, Zászló, Vének, Száva, Hecse, Abda, Tényő. Legtöbb háza volt: Nyalkán 193, (ma sincs ott ennyi ház), Véneken 70 (halász), Alsókon 68 (ebből 57 szőlőmíves), Semjéncsukán 51, Ságon 47, stb. Népei e vármegyében: lovas-hadakozó jobbágyok 151, szekeres szolgák 44, udvarnok-földmívesek 130, szőlőmívesek 173, halászok 74, szántószolgák 32, harangozók 30, kovácsok 25, kádárok 24 házban, s kisebb számmal szabadosok (torlók), hírnökök (bakók), kápolnavivők (9), tárnokok, sütők, szakácsok (16), márczadók (10), ruhamosók, szűcsök (szabók), timárok (vargák 15), kőművesek, ácsok (bognárok), esztergályosok, lovászok, juhászok. Az apátság összes birtoka 12 vármegyében 2700 ház, s ennek majdnem egyharmada Győr vármegyében volt. Falusi templomainak száma 22 (Győr vármegyében egy, a rovazdi Szent Villibáld-egyház, mely már Szent László korában fönnállt). Mivel Oros apát ötször volt Rómában és résztvett II. András király 1217. évi keresztes hadjáratában a Szentföldön, de máskülönben is szinte folytonosan utazott az országban, az udvarhoz és szétszórt birtokaira, ilyenkor pedig lovas jobbágyok kísérték és kisebb-nagyobb szekereken vagy a véneki dereglyéken szállították utána a gabonát, lisztet, kenyeret, bort, stb.; mivel továbbá az apát szigorúan megkövetelte, a mit jogosnak vélt: azért népei panaszokban törtek ki és az apát négyszer íratta össze kötelességeiket úgy, a mint ők maguk bevallották. Még a panaszok közepett is elismerték, hogy az apátúr jól bánik velök; de voltak bujtogatóik, kiket a nádor utoljára is hajnyírással és egy havi börtönnel sújtott. Éppen a helyes gazdálkodás érdekében Oros apát arra törekedett, hogy monostora birtokait más földesurakétól elkülöníttesse, vagyis tagosíttassa. Minthogy pedig sokféle foglalkozású népei tulajdonképpen mind földmívesek voltak és szakács, szűcs, stb. mesterségöket sem falujokban, hol tömegesen éltek, sem a monostorban, hol évente csak egy hónapot szolgáltak, igazán nem gyakorolták, tehát nem is értették: Oros apát megkezdte az úrbéri szerződések kötését egy-egy falubeli összes népeivel, földmíves foglalkozásuk alapján, a réginél enyhébb föltételekkel. Ily módon megindult az a mozgalom, mely lassanként az összes szolgákat egyaránt fölemelte a szabadabb lovas jobbágyok állapotára, ezekből pedig félnemesekké tette, a hadakozásra kötelezett »nemes jobbágyokat«, a prediális, földesúri nemeseket. Az apát jószágkormányzói: a szentmártoni és somogyi prépost meg a salai (deáki) perjel, az illető vidékeken levő kis monostorokból, remeteségekből intézték a gazdálkodást. Ily módon Oros apát elérte azt, hogy az újra leégett famennyezetes pannonhalmi templomot harmadszor is fölépíttette, átmeneti góth stílben és beboltoztatta, megnagyobbíttatta, s elég díszes román bazilikát építtetett a vágmelléki Salában (Deákiban) is. Hogy pedig a győri és esztergomi egyházmegyéktől való függetlenségét kifejezésre juttassa, pápai kiváltságlevelek alapján, a két 231templom fölszentelésére a váczi, zengi, illetőleg a nyitrai püspököket kérte föl (1221, 1228.) a pápa engedélyével, mert a pannonhalmi apátság templomaival és lelkészeivel együtt – kivéve a veszprém-egyházmegyeieket – közvetetlenül a római pápa főpásztori joghatósága alá tartozott. A pannonhalmi harmadik templomszentelés szintén országos ünnep volt, melyen a királyon és királynén kívül, számos előkelő vendég volt jelen, s II. András ez alkalommal adta a monostornak Gönyő egy részét. Oros újjáépíttette a monostort és műhelyeit is. Erős önérzettel hangoztatta, talán vádakkal szemben, hogy testvéreinek tanácsával és segítségével többet tett, mint összes elődei Szent István óta. Jó gazdálkodása tette őt képessé arra is, hogy IV. Bélának, midőn a tatárok elől menekült, 400 font színezüstöt adjon az ország nemesei részére, kiket az éhség fenyegetett. Mikor a tatárok 1242 februárjában áttörtek a Duna jegén, Rogerius szerint csak Székesfejérvár, Esztergom vára és Szent Márton monostora tudott sikeresen ellentállni s az utóbbi helyen az apát is férfiasan harczolt. Az agg Oros apát azonban már aligha forgatott fegyvert. Ez időtájban meghalt, s monostora is erősen megrongálódott, sőt panaszosan azt írták róla, hogy »elvesztvén majdnem összes javait, a tatároktól lerontatott«. Oros nagy alakja ritka erős egyéniségként domborodik ki ama korai időben. Rendszerető, gondos gazda s igaz magyar, ki jussát nem hagyja, hanem szívós erélylyel megvédi. Irásban akar látni minden jogot és kötelességet, s ehhez azután keményen ragaszkodik. De azért újító is a gazdálkodás terén épp úgy, mint az építkezésben. Buzgalmát jellemzik az Isten házának díszítésére, a betegház ellátására, és a szerzetesi fegyelem fönntartására irányuló törekvései. Erre vallanak az ájtatos magánadományok is, melyeket világiak és papok nagy számmal nyújtottak monostorának, melyben akkor 40 tagú konvent volt. Kegyeletes összeköttetésbe lépett Casino ősmonostorával. A magyar benczés apátok ismételten fölkeresik őt és szinte patriarchájoknak tekintik. Sok oklevele a tatárdúlás után szilárd alapjai a fölépülésnek és birtokrendezésnek.
A pannonhalmi főapátság pecsétje.
A pannonhalmi főapátság czímere.
Pannonhalma 1597-ben.
Pannonhalma. – Az étkező.
Pannonhalma. – A templom belseje.
Pannonhalma. Az Astrik-szobor.
Pannonhalma. A millennáris emlék és egyik falfestménye.
Ahhoz az erkölcsi tőkéhez, a melylyel a pannonhalmi monostor megkezdte alapítása czéljának, az istentiszteletnek s a királyért és az ország állandóságáért való imádságnak, a hithirdetésnek és az üdvös kulturhatásnak megvalósítását, harmadfélszáz év leforgása alatt akkora anyagi tőke is járult, a melynél többet már nem igen kivánhatott. Aránylag kicsi volt a kezdet s a királyok mellett egyre több magánember igyekezett lelke üdvösségét Szent Márton és szerzeteseinek érdemeivel biztosítani amaz adományok révén, a melyeknek összege a tatárjárás előtt érte el tetőpontját. Méltán nevezhetjük tehát az első időket a terjeszkedés korának s tulajdoníthatjuk eredményeit a nagy belső erő expanziv hatásának. A kor méltó befejezője, az átmeneti korszak zavarai közepett föllépett nagy rendező szellem, a ki leltároztatta a mult idők egész hagyatékát és szilárdan megalapozta a bekövetkezett új korszakokat.
