A lakosság helyzete.
A lakosság helyzete.
Az 1602. évi pozsonyi országgyűlésen Győr vármegye akkori viszonyairól a következő panaszos sorok kerültek forgalomba:
„A világ minden részeiből kihozott segélyhadak itt vonulnak át, itten táboroznak, átvonulás közben itten élelmeztetnek ingyen, itt szedetnek össze, itt szerveztetnek; a táborok innen élelmeztetnek, háborúzás után itt pihennek, s kinyugvás után innen szélednek haza... Minden katona, külföldiek és hazaiak, már nemcsak a nép és jobbágyok, hanem az urak, nemesek és papok birtokait is megtámadják, minden jószágot elrabolnak, a templomokat feltörik, a sírokat felássák, a kihánt csontokról és tetemekről – eddig még hallatlan gonoszsággal – a halotti ékességeket levonják; a gazdákat ütik-verik, a nőket férjeiktől, a gyermekeket szüleiktől, gyenge leánykákat testvéreiktől, ártatlan és szemérmes szűzecskéket családaiktól elrabolják; s ezeket – oh Isten, könyörülj a magyar nemzet ennyi nyomorúságán – bordélyba hurczolva, meggyalázzák; a nőket, leányokat és gyermekeket, nagy váltság mellett bocsájtják vissza férjeikhez és szüleikhez s ily gyalázat és megszégyenítés mellett látván, hogy mennyire elhagyattunk, az ő kicsapongásaik pedig büntetlenül elnézettek, az Istent, fejedelmet és minden törvényhatóságot káromolják. A népek ezen csavargók megtámadásai által házaikból kiűzetvén, azok dühösségétől menekülni, családjaikkal együtt a táborban és várakban szűkölködve vonják meg magokat. A jobbágyok, miután lakhelyeik a katonaság által felégettettek, vagy azokból kiűzettek, mint az oktalan vadállatok, hegyek, havasok, erdők és kősziklák között lappangva, legkeservesebben nyomorognak, meghalni óhajtván inkább, mint e kínos halálnál keserűbb életet küzdeni; mert az erdők, hegyek és rejtekhelyek sem védik szegényeket, ott is kinyomoz mindent a zsiványok ügyessége s a felkutatottakat, a föld üregeiből is kivájja és az öltönyeiktől megfosztottakat iszonyúan megverve, mezítelenül kergeti szét, kor-, nem- és állapot-különbség nélkül senkit sem kímél, mindenki iránt egyenlő szilajsággal viseltetik, az alispánokat, szolgabírákat és más tisztviselőket, még adószedés közben is kifosztja, a kifosztottakat kegyetlenül elveri. Ennyi keserű szenvedés után sok nemes család ivadéka, kik valaha élelemben és öltönyben állapotukhoz képest dúslakodtak, most daróczczal és pokróczczal ruházkodva, éhesen és rongyosan, házankénti koldulásból tengenek.” (Szávay Gy. i. m. 170–171.)
Az országgyűlés intézkedett ugyan az idegen zsoldosok ellen, de nem sok sikerrel, mert még 1604-ben is olvasunk a vallon-német katonák garázdálkodásairól. (Haditört. Közl. 1896, 225.) Pedig szinte alig múlott el egy év, hogy nagyobb had ne időzött volna Győr vidékén. 1601-ben Fülöp Emánuel, 1603-ban Rusworm táborozott Győr alatt. Különösen az utóbbinak katonái garázdálkodtak legtöbbet, de a vezér sem volt különb náluk; folyton ivott, kártyázott; e mellett kölcsönökért zsarolta ismerőseit, gyűlölte és folyton gyalázta a magyarokat, pedig azt a csekély sikert, a mit hadjáratai alatt felmutathatott, csakis magyar katonáinak köszönhette.
