II. Rákóczi Ferencz.
II. Rákóczi Ferencz.
Csak vezér kellett, a ki felemelje a felkelés zászlóját, a tömeg kész volt őt követni a gyűlölt idegen uralom ellen. Midőn a bécsi kormány a II. Rákóczi Ferencz és Villars, XIV. Lajos követe között folyó alkudozásokról értesűlt, kiadta Rákóczi ellen az elfogatási parancsot és csakhamar el is fogta. A fogoly Rákóczit nagysárosi várából hurczolták Eperjesre, majd innen Bécsújhelyre, s a vármegyén keresztűlútaztában a nép mindenütt rokonszenvvel fogadta. Hagyomány szerint, kocsija épen áldozó-csütörtök előtt való napon ment át az abdai hídon (1702 május 24.), midőn a Rábcza partján halászó katona egy akkor fogott harcsával ajándékozta meg. Rákóczi az ajándékot e szavakkal dobta vissza a vízbe: „bár csak a most raboskodó Rákóczi, a ki tégedet szabaddá teszen, hamar követőd lehetne s megszabadúlhatna.” (Vályi: Magyarország Leírása I. 6.) Rákóczi csakhamar megszabadúlt a bécsújhelyi fogságából, s a következő évben kibontotta a felkelés zászlóit, a melyeket lelkesedéssel üdvözölt a nép Győr vármegyében is.
1703 nyarán az egész vármegye területén csak Győrben és Abdán volt némi őrség. A vármegyét pusztító császári had a Rajnánál verekedett. Midőn a felkelés 1703 őszén már az egész Felső-Magyarországra kiterjedt, a bécsi udvar legalább a Dunántúlt igyekezett hűségében megtartani, s e végből elengedték az évi adót és a hátralékot. De ekkor már a felkelés hullámai átcsaptak Győr vármegyébe is. Az 1704. év első heteiben a kuruczok már Győr vármegyében lobogtatták a felkelés zászlóit. Újév utáni napokban Károlyi Sándor kurucz tábornok 5000 emberrel átkelt a Dunán, a hol már felkészülve várta a nemesség. Még az 1703. év deczember közepén a nemesség Pápán értekezletet tartott, a melyen Ságfalvi Sándor Lászlót és Bezerédj Jánost küldte 60 lovassal Bercsényihez, a 347ki kíséretével együtt a karácsonyi ünnepeket Hédervárott, báró Hédervári Viczay Ádám várkastélyában töltötte. A Duna beálltával, 1704 január 3-án átkelt a folyamon s a Somorján időző gróf Bercsényi Miklós fővezérnél tisztelegvén, átadta neki a dunántúli nemesség üdvözletét. Károlyi hada Moson felől jött át a Dunán, majd átkelvén a Rábán, január 11-én estére Pápára érkezett.
A kurucz hadak megérkeztével a vármegyében birtokos Enessey, Győri, Fekete, Goda, Kenessey, Kisfaludy, Bezerédj, stb. családok sarjai a felkelőkhöz állottak. Meghódolt Pannonhalma is, a melynek kapitánya, Goda István, a kuruczok közé csapott fel, s II. Rákóczi Ferencz legvitézebb ezredeseinek egyike lett. Kaput nyitott Hédervára is; egyedül Győr vára állott ellent, a mely az egész kuruczvilágban megmaradt a császáriak birtokában, de őrségéből a magyarok tömegesen szökdöstek el. (Thaly Kálmán: a gróf Bercsényi család III. 96. 100.)
A bécsi haditanács ekkor gróf Heister Sigbertet nevezte ki a császári hadak fővezérévé, a kinek feladata volt, hogy elsősorban a Dunántúlt a felkelőktől megtisztítsa. E különben tehetségtelen katona főleg vérengző fellépésével csakhamar rettegetté tette nevét az egész vármegyében. Hadviselését embertelen kegyetlenség jellemzi, a melylyel csak rémületet tudott kelteni. Máskülönben a kuruczoknak nem sokat ártott, mert ha néha győzelmet is aratott, azt sohasem tudta kihasználni. Minthogy a harcztéren tehetetlennek és alkalmatlannak bizonyult, 1707-ben győri várparancsnoknak nevezték ki, a mely tisztét 1714-ig viselte, s a fogoly kuruczokon elkövetett kegyetlenségeivel átkos emléket hagyott maga után. Heister 1704 márczius havában kezdte meg az előnyomúlást, visszaszorítván Károlyi Sándor hadát, mely márczius 23-án Lébény-Szent-Miklósról, a szétrombolt abdai híd használhatatlansága miatt, Árpásnak kerülve, jutott át a Rábán s onnan Téthre és Pápára futott.
Heister mintegy 5000 főnyi németből és dánból álló válogatott hadával Győrig nyomúlt előre. Károlyi hada a gyors támadástól zavarba jutott és csaknem teljesen szétfutott. A nagymennyiségű zsákmányt, melyet a kuruczok Styriában és Ausztriában szereztek, sikerült Sándor Lászlónak megmenteni akként, hogy azokat társzekerekre rakatta s Pápáról, Árpáson és a seprősi hídon át, a Csallóközbe vitette. Csak Goda István, a volt szentmártoni kapitány, mint a vidék jó ismerője, őrizte meg lélekjelenlétét. Fürge lovasságával mindúntalan rajta ütött a császáriakon, s a Rába folyó gázlóit és révjeit őrizve, megakadályozta az ellenség túlpartra jutását.
Heister 1704 áprílis 5-én Pannonhalmát is hatalmába kerítvén, (Magyar Hadi Krónika II. 333.) seregével Komáromba ment; majd innen a dunáninneni részekbe tette át hadműködését.
Rákóczi május havában az időközben kuruczczá lett gróf Forgách Simont küldte 4000 főnyi hadával a Dunántúlra. Forgách küldetése, – a kinek még győri alkapitánysága idejéből sok barátja volt a Dunántúl, – mindenfelé kedvező benyomást keltett, sajnos azonban, nem felelt meg a belé helyezett várakozásnak. Forgách előnyomúlásának hírére Heister is átcsapott a Dunán, hogy a szorongatott Székesfehérvárt megsegítse. Forgách hada, a mely végigszágúldott az egész Dunántúl, az osztrák határszélek felé vette útját. Sopron vármegyében egyesült Goda István csapatával, majd átkelt a Rábán, hogy a Veszprém felől közelgő Heisterrel megütközzön. Forgách a Győr és a Pápa közötti vonalon várta Heister támadását, ezért még június 9-én meghagyta Károlyinak, a ki a szomolányi harcz után ismét a Dunántúlra jött, hogy Győr alá siessen.
Károlyi hada 12-én Enessénél átköltözvén a Rábczán, Forgách még aznap Rátky Dániel ezredest küldte elébe azzal a parancscsal, hogy még éjjel keljen át hadaival a Rábán és hajnalban jőjjön táborához.
Forgách 12-én a pannonhalmi monostorba szállott, s másnap, 13-án, hajnalban kimenvén a koronczói síkra, a szürkületben csapatokat látott Koronczó felé közeledni. Abban a hiszemben, hogy ezek Károlyi kuruczai, eléjök sietett kíséretével, de lövések fogadták, mire sietve visszavonúlt az ellenség előcsapatai elől.
Heister Pápáról Győr alá vonúltában Téthen töltötte az éjszakát; 13-án hajnalban felkerekedvén, Koronczó és Szent-Pál puszta között összeütközött Forgách hadával. A csatát egyenlőtlen ágyúharcz nyitja meg. Míg a császáriak 24 ágyúból tüzeltek Weilern tüzérezredes parancsnoksága alatt, addig a kuruczoknak 348csak 6 ágyújok volt; mindazonáltal az ifjú kurucz had két óráig állotta ki a gyilkos ágyútüzet, de mikor Heister a Schlick-féle dragonyos-ezredet vezette rohamra, a balszárny megingott; ez azután eldöntötte a csatát. A kuruczhad megfutott. A harcz számos áldozatot követelt. Forgách jelentésében másfélezer halottról számol be; ennek legnagyobb része a hajdúgyalogságból került ki. A lovasságból mintegy 100-an estek el, ezenkívül 28 zászló és 6 ágyú került a győztesek birtokába.
Heister a koronczói győzelem után Ménfő és Gyirmót között ütötte fel táborát; a seregében szolgált rácz és horvát csapatok csakhamar hozzáfogtak az elesettek fosztogatásához.
Károlyi az ágyúlövések hallatára gyors menetben közeledett Koronczó felé, de megkésett, mert mire a csatatérre érkezett, a kurucz had már szétszóródott. Így csak a fosztogatók közül vágott le egynéhányat. Azután Árpás felé vonúlt, és átkelvén a Rábán, Sopron vármegyében foglalt állást. Forgách Sárvár körül vonta össze szétszórt hadait. Károlyi megjelenése miatt Heister nem aknázhatta ki győzelmét, hanem előbb Magyar-Óvárra, majd innen Bécsbe vonúlt. (Thaly Kálmán: gróf Bercsényi család III. 190. – Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen VI. 162.)
Heister hadai útközben mindent elpusztítottak és felgyújtottak. Ekkor pusztult el Koronczó, a mely még 1718-ban is lakatlan puszta volt; Gyirmót és Gyarmat, két színmagyar község, továbbá Nyul, melyet a Heister hadában szolgáló ráczok égettek fel, valamint Sövényháza, a mely ekkoriban a jezsuitáké volt; azután Öttevény, Győrsziget és Ságh, mely mint falu többé sohasem épült fel; végül Téth, a melyet Heister hadai június 15-én hamvasztottak el. (Fehér Ipoly i. m. 530. 545., 523., 579.)
Rendkívül sokat szenvedett a hadjáratok alatt Móriczhida is. Lakosai szétfutottak; a szerteszét kalandozó kurucz hadaktól félve, lakóházaikat nem merték felépíteni, hanem a Marczalon innen eső Bordás-puszta mocsarai között kerestek menedéket. Az 1705. év folyamán számos kisebb csete-paté volt a vármegye területén. Károlyi 1705. elején a Csallóközön át igyekezett a Dunántúlra jönni, de Heister csakhamar visszaszorította.
Így Győrt, a melynek őrsége ekkor a labancz zsoldosokkal és a naszádosokkal együtt 1553 főre rúgott, nem fenyegette veszedelem. (Thaly Kálmán i. m. III. 372.)
A pudmericzi csata után (aug. 15.) Béri Balogh Ádám, Bezerédj Imre és Szekeres István ezredes a Rábáig nyomúltak fel, hogy az újonnan kinevezett császári fővezér, gróf Herbeville marechal haderejét megoszszák. Ez csakugyan kénytelen volt gróf Pálffy János horvát bán vezérlete alatt 2000 embert küldeni ellenök, mire visszavonúltak a Rába vidékéről; de egy kurucz csapat, – alkalmasint Godáé, – Győr alatt nagy zsákmányt vett el tőlök. (Thaly i. m. 444.)
Októberben Réthey György kurucz csapata jött át a Csallóközből, a jókai táborból, s a Tóközben, valamint a Szigetközben foglalt állást.
Az 1705. év vége felé ismét a kuruczok lettek urai, Győr kivételével, az egész vármegyének.
Bottyán János, a kuruczvilág egyik legönzetlenebb, fáradhatatlan bajnoka, deczember első napjaiban Pápát foglalta vissza; az itt talált császári őrségből 40 embert, a kik nem akartak a kuruczok közé állani, fegyvertelenül Győrbe küldött. Bottyán megjelenése nagy rémületet keltett a labanczok között. Decz. 12-én már Pannonhalmát vette meg, melyet a kuruczok kiraboltak; Ocskay László dandárnok pedig Győrt zárta körül. (Thaly Kálmán i. m. 479. – Magyar Hadi Krónika II. 349. – Fehér Ipoly i. m. 600.) Győr körülzárása alatt a várbeli őrségből többen megszöktek. Wohlfart Ádám hatodmagával, többnyire tisztekkel, kiszökött a várból s Bottyán elé menve, a kuruczok közé csapott fel. Bottyán őt ezredessé nevezte ki s miután az időközben felszaporodott ezredének kettéosztása szükségessé vált, az így alakított új ezred parancsnokává tette meg. (Thaly i. m. 479., 503.)
A nagyszombati béketanácskozások, majd az utána kötött s június 24-éig meghosszabbított fegyverszünet alatt egyidőre elnémúlt a harczi zaj. Az év nyarán a báró Andrássy István vezérlete alatt álló had egy része a Szigetközben volt elhelyezve, de a mint Bottyán János – a kire Érsekújvár vidékén volt 351szükség, – elhagyta a Dunántúlt, a helyzet a kuruczokra nézve ismét kedvezőtlenre fordúlt.
Lósi Viczay Ádám sírköve Hédervárott.
Esterházy József.
Gróf Starhemberg Guido, az új császári fővezér, 1706 őszén visszafoglalta a Rábaközt; de még karácsony táján a kuruczok ismét egy sikeres támadással adtak magukról életjelt. A Győr külerődeiben tanyázó rácz lovasság ugyanis Székesfehérvárra rendeltetett, de Bottyán kuruczai útközben megtámadták őket s mind egy szálig levágták. E rémhírre a ráczok többé nem mertek Győrből kijönni, így azután a vidék egyidőre megmenekült e pusztító zsebrákhad garázdálkodásaitól.
Gróf Rabutin de Bussy Lajos erdélyi kormányzó tábornok, a ki e közben érkezett, parancsot vett a bécsi haditanácstól, hogy igyekezzék az új fővezérrel karöltve, a dunántúli országrészt visszahódítani.
Starhemberg, a ki az 1707. év elején Nyulasnál táborozott, jan. 28-án Győrbe jött, a honnan 500 lovas fedezete mellett Bicskére rándult, hogy Rabutinnal találkozzék. A találkozó után ismét Győrbe, majd onnan Bécsbe ment.
Bottyán, a mint visszatért a Dunántúlra, csakhamar hozzálátott a hadikészülődésekhez. Telekesi Török István huszárezredét Győr szemmeltartása végett a Rába- és a Tóközbe rendelte, míg Goda Istvánt ezredével a soproni ellenség elé küldte, Árpás irányában.
Starhemberg, hogy a Balaton felől közelgő Rabutinnal egyesüljön, megkezdte Sopron felől az előnyomulást. Egy hadosztály Starhemberg Miksa altábornagy alatt Árpásnál kísérelte meg az átkelést, de mivel azt a kuruczok erősen megállották, a Rábánál tovább nem jöhetett.
Bottyán febr. 24-ike táján megtámadta Starhemberg hadosztályát s azt Árpásról egész Kapuvárig szorította vissza. Starhemberg márczius 6–8-ika között egyesülvén Rabutinnal, inkább csak a Rába vonal védelmére szorítkozott. E végből felégette az árpási hidat, s a Szigetközben és Rárón lovasságot, a Győr környéki falvakban pedig gyalogságot és ráczokat helyezett el.
Ama hírre, hogy a Hédervárott és Rárón tanyázó császári had Győr alá ereszkedik, Bottyán Pannonhalmára rándult, a honnan 3000 portyázó lovast küldött át a Rábán. A kuruczok közeledtének hírére a Győr környékén tanyázó ráczok ismét a győri sánczok mögé vonultak vissza.
Bottyán áprílis havában kivívta a mosoni győzelmet, minek következtében az egész vármegye, Győr kivételével, ismét a kuruczoké lett. Ekkor Bottyán ezrede, továbbá Bezerédj Imréé, Somogyi Ádámé és Goda Istváné a Rába és a Marczal közé ment s ott Malomsok, Marczaltő és Árpás környékén táborozott, míg Török István és Somogyi Ferencz ezredei a Tóközbe jöttek, Győr szemmeltartása végett.
Május vége felé, midőn Bottyán ismét támadáshoz fogott, az árpási átkelővel szemben, Móriczhidánál foglalt állást, míg Bezerédj Imrét Vas vármegyébe küldte. Bezerédj fellépése Nehem táborszernagyot Sopron felé hátráltatta, mire Bottyán a Lajtáig nyomult előre.
Június elején a győri ráczok vissza akartak térni Magyaróvárra, de ezeket Török István kuruczai meglepték s részben levágták, részben pedig elfogták. Ezek között volt egy őrmester, a kinek előadásából a kuruczok a győri vár állapotáról bő értesülést nyertek; többek között megtudták, hogy Győrszigeten két lovas- és egy gyalog rácz-ezred van összezsúfolva. Bottyán már régen óhajtotta Győr megvételét, ezért a várnak rajtaütéssel leendő elfoglalását határozta el. E végből a Révay-féle hajdúk, ostromszerekkel ellátva, a győri születésű Wolhfart Ádám ezredes vezetése alatt június 22-én szép csendben Abdához küldettek; innen tovább nyomultak s az elfogott rácz őrmester kalauzolásával a győri jezsuiták kertje alatt átgázolták a Rábczát. Végre nesztelenül megmászták a szigeti sánczokat s a ráczokra rontva, őket a Rábczának és a Dunának szorították.
A megriadt ráczok egy része a kuruczok kardja alatt esett el, más része a Dunába fúlt. De a harczi zaj felverte a győri császári őrséget, s báró Tollat parancsnok jún. 23-án virradóra, 2 és 3 óra között riadót fúvatván; kitört a várból s a kuruczokat, még mielőtt besánczolhatták volna magukat, kiverte Győrszigetből.
Győr megvétele ugyan nem sikerült s a győri kázus sok derék vitéz életébe került, a kuruczok Bottyán lovasságának fedezete alatt mégis gazdag zsákmánynyal vonúltak vissza Bottyán libényi táborába.
352Gróf Pálffy János túlerejével szemben Bottyán július közepén Libény-Szent-Miklósról ismét az árpási átkelőhöz vonult vissza. Július 10-én Malomsoknál találjuk, a honnan gyakran átcsapott a Rábán s Rabutin hadát nyugtalanította támadásaival.
Pálffy ezalatt Győrbe, majd innen Székesfehérvárra csapott át, s miután a várost ellátta élelemmel, ismét visszatért Győrbe.
Pálffy, mielőtt Budára ment volna, Bottyán táborát akarta szétugrasztani. Ezért gyalogságát előre küldte Győrbe, s ő maga aug. 13-án éjjel 4000 vasas némettel és 3000 lovas ráczczal az árpási kurucztábor ellen indult. Bottyán e túlerővel szemben nem vehette fel a harczot, tehát visszavonult, a Marczal vize mellett, délfelé. Erre a császári had a védtelen Pápa városán töltötte ki boszúját, (aug. 14.) s innen Pálffy hadával aug. 17-én visszatért Győrbe; majd Buda felé vette útját. Rabutin aug. 18-án gyalogságát, annak élelmi-szállítmányát és a hadiszereket Gönyűnél hajókra rakatta, maga pedig 5 lovas ezredével a part mentén haladva, szintén Buda felé tartott s aug. 19-én már Ácsra ért.
A mint Rabutin elhagyta Győrt, Bottyán, Török István és Révay hadát Révfaluba rendelte, s a Dunán hidat veretett, hogy ezzel Ebergényi labancztábornok figyelmét lekösse. De nem kelt át a Dunán, hanem Bezerédj Imrével hirtelen Ausztriába csapott. Az udvar erre ismét Starhemberget rendelte a Dunántúlra, a ki elől Bottyán, a kurucz világban oly nevezetes szerepet játszó árpási hídhoz vonúlt vissza. Szept. 22-én Móriczhidán volt, s a főtisztekkel itt értekezletet tartott. Ez alkalommal a győri várba szorúlt főpapoknak, káptalani tagoknak, a jezsuitáknak és császárpárti nemességnek 2550 frt lefizetése ellenében szabad szüretelést biztosított. Győr szemmeltartására pedig ismét Török István és Pethő György huszárezredeit rendelte ki. Gróf Esterházy Antal azonban semmibe sem véve Bottyán szüretelési engedélyét, Fodor ezredest, Palásthy őrnagyot és Kenesseyt átküldte a Dunán, hogy csapataikkal mindenütt megakadályozzák a szüretelést. Hasztalan hivatkozott Komáromy István győri alispán Bottyán engedelmére, Fodorék Győr környékén egynéhány gazdától elhordták a mustot. Ez az eljárás mélyen bántotta Bottyánt és e miatt lemondott a dunántúli fővezényletről. Mielőtt elbúcsúzott volna, Béri Balogh Ádám és Török István lovasezredét a Rábaközbe és a tóközi járásba, Szekeres Istvánét és Goda Istvánét pedig a pusztai járásba rendelte.
Még deczember közepén Béri Balogh Ádám merész támadást intézett gróf Draskovich János szállására, Mosonszolnokra, a honnan gazdag zsákmánynyal tért vissza a Tóközbe.
Esterházy Antal, az új dunántúli fővezér, deczember közepén érkezett a Dunántúlra. Deczember 18-án Táp-Szent-Miklóson találjuk, a honnan Ugodra ment. (Thaly Kálmán: A Dunántúli Hadjárat. Századok 1879–1880. évf.)
Az ónodi országgyűlés ellensúlyozására a bécsi udvar 1708 február 29-ére Pozsonyba hívta egybe a rendeket. Ez országgyűlésen a főpapok közül részt vett Matusek András tinnini püspök, a ki Bumbuits Mátyás kanonokkal egyetemben, a győri káptalant képviselte; továbbá Karner Egyed szentmártoni főapát. A vármegye részéről Sajnovics Mátyás és Iványos Miklós jelentek meg. (Zsilinszky Mihály: Az 1708-iki orsz.) Az országgyűlés azonban nem járult az ellentétek kiegyenlítéséhez, sőt ismét a vallásügyi sérelmek kerültek előtérbe. A protestánsok, kis számban lévén jelen az országgyűlésen, tekintélyes hitsorsoraikat vonták körükbe, a kikkel a fölmerülő vallásügyi kérdéseket megbeszélték. Így alakúlt meg az úgynevezett evangélikus konvent, a melynek tagjai között ott találjuk Iványos Miklóst, Győr vármegye követét, továbbá Pázmándy Gergely győri nemest és Schömberger Ádám győri procurátort; utóbbi tagja is volt ama küldöttségnek, mely a protestánsok sérelmeit átnyújtotta a bécsi kormány tagjainak.
A trencséni vereség ellenére 1708-ban a vármegye legnagyobb része még kurucz kézben volt, de a folytonos háborúskodás sivataggá pusztította. A kedvezőtlen nyár után rendkívül kemény tél következett, majd 1709 tavaszán a pestis-ragály csapott át a vármegye területére, mely főleg a túltömött Győr városában több ezer áldozatot követelt. A ragály miatt majdnem minden közlekedés szünetelt, sőt 1709 június 7-től decz. 10-ig tanácsülések sem voltak. A másfélévig tartó pestis-ragály idejében a betegek befogadására a szomszédos Pataházán kórház épült, mely az 1711-ben megújult járvány alkalmával ismét nagy 353szolgálatokat tett a közegészség ügyének. (Fehér Ipoly i. m. 529. Szávay Gyula i. m. 275.)
Az 1709. év különben is végzetes volt a Dunántúl kuruczaira. Ez év nyarán a császári hadak megkezdték előnyomúlásukat s június 17-én már Győr alatt állottak. Az egykor oly vitéz, elszánt daliákon a csüggedés vett erőt. A vakmerő támadásairól híres Ocskay László is árulóvá lett, de csakhamar elérte sorsát; Jávorka Ádám 1710 január 1-én elfogta. Hasztalan fordúlt Eugen savoyai herczeg, Ocskay érdekében a fejedelemhez, levele megkésett s Ocskayt a hadi törvényszék ítélete alapján jan. 3-án kivégezték.
A mint erről Heister értesült, báró Bruckenthal győri parancsnokot utasította, hogy az ottani hadifoglyok közül tízet végeztessen ki. A könyörtelen rendelet következtében Fodor László dandárnok, Wohlfarth Ádám ezredes, Palkovics Ferencz főhadbiztos és még más 7 kurucz tiszt január 18-án a hóhérbárd alatt vérzett el. (Millenn. Tört. VII. 659.)
1710 őszén még egyszer, ezúttal utóljára, lobogtak a kurucz zászlók a vármegye területén. A csüggedetlen Béri Balogh Ádám, kihez a kurucz világ megmaradt daliái; Borbély Gáspár, Sándor Ferencz, Pethő György, Tersztyánszky István csatlakoztak, 3000-re felszaporodott hadával Sopron felé tartott, s útközben, 1710 szept. havában Téthnél Esterházy Ferenczet megverte, sőt foglyúl is ejtette. De a császári had, nehogy ismét Bécs felé törjön, seregét minden oldalról körülkerítette. Balogh Ádám üldözői elől a Bakonyban keresett menedéket. Később Tolna vármegyében, Veresmartnál megkísérlett átkelése alkalmával, okt. 29-én elfogták s előbb Eszékre, majd Budára szállították, a hol fejét vették. (Millenn. Tört. VII. 655. Magyar Hadi Krónika II. 382.)
A szatmári békekötéssel küzdelemteljes korszak nyer befejezést a vármegye történetében is. De a bécsi udvar a megkötött békesség ellenére sem bízott nagyon a vármegye hűségében. 1711–1712 telén az egész vármegyét ellepte a katonaság. Győrben 200 hajdúból és 150 huszárból állott a helyőrség. A vármegye községeiben Esterházy József huszárezredéből 5 századot szállásoltak el. (Feldzüge d. Prinzen Eugen von Savoyen II. 4., 445.) A szatmári békét új korszak hajnalaként üdvözölte a város közönsége. A lefolyt küzdelmekben az egykor oly vagyonos Győr, a dunántúli forgalom középpontja, elszegényedett s a polgárság vállvetett munkájára volt szükség, hogy végre felszabadúljon a földesúri hatalom alól és a szabad királyi városok sorába emelkedjék. Ezzel jövendő virágzásának alapjait rakta le.
