Az autonomia ügye.
Az autonomia ügye.
E javaslat nagy dicsősége vármegyénknek, mert ő tette vele a legelső indítványt arra, hogy a vármegyék szervezetét az 1848. évi XVI. törvényczikk szellemében átalakítsák; a javaslat szerint „a születési és rendi előjogok megszüntetésével a megyék rendezését a népképviseletre, mint a közszabadság legbiztosabb alapjára kívánja helyezni és az ezelőtt egyesek által gyakorolt jogokat nem elvenni, avagy megszüntetni, hanem kiterjeszteni tűzte ki feladatának”.
Ehhez képest a megyei képviselőtestületet oly módon kívánja szervezni, hogy abban képviselve legyen elsősorban az értelmiség, a nagybirtok, ipar és kereskedelem, és a földmíves-osztály is. E képviselőtestületet szabad választás útján kívánják megalkotni és megalkotná saját hatáskörében a vármegye, ha az említett 1848. évi t.-cz. az egységes szervezés munkáját nem a felelős miniszterium hatáskörébe utasította volna. Éppen ezért részletekbe nem is bocsátkoznak, de a köztörvényhatóságoknak a kormányhoz való viszonya kérdésére nézve határozottan hangsúlyozzák, hogy mivel az i. törvény a vármegyéket az alkotmány bástyáinak elismervén, azok hatáskörét fenntartani kívánja, annak megszorítását ők, mint a megyei intézmény növendékei, nem helyeselhetnék.
Lippay Géza főispán.
411Igaz, hogy több törvényhatóság átiratában úgy találta, hogy a megyei önkormányzat a parlamenti kormányformával össze nem fér, és azért azt megszüntetni, vagy korlátozni kívánják, »de mi e nézetet nem oszthatjuk, mert a történelemből azt tanultuk, hogy a köztörvényhatóságok a törvényes kormányzatnak soha akadályai nem voltak, de sőt mindig a legnagyobb önmegtagadással és hazafias buzgalommal igyekeztek a kormánynak törvényben gyökerező intézkedéseit foganatosítani s ha midőn a kormány rendeleteinek végrehajtása elé akadályokat gördítettek, mint a törvények őrei, csak kötelességüket teljesítették, mert a mult emlékei eléggé tanúsítják, hogy az ily akadályokba ütköző kormányrendeletek egyszersmind törvénybe ütközők, sőt gyakran az alkotmány sérelmére irányzottak voltak. De az újabb kor tapasztalatai sem tüntetik fel szükségességét annak, hogy a törvényhatósági jogok gyakorlata módosításnak vettessék alá, mert alig található megyei bizottmány, mely a felelős kormány törvényszerű működését szándékosan gátolni kívánta volna; az az óvatosság pedig, melyet egy vagy más oldalról e mostani izgatott átalakulási korszakban felmerülni tapasztaltunk, s mely a mostani körülmények között is könnyen lecsillapítható és megnyugtatható volt, elegendő okul nem szolgálhat arra, hogy a köztörvényhatóságok törvényadta jogai módosíttassanak s e módosítások éppen maguk a törvényhatóságok által szorgalmaztassanak!«
Ezeknek alapján a következő határozatot ajánlják: »A hazai törvényhatóságokat a parlamentáris kormányzattal ellenkezőknek nem tartván, sőt ezeknek ellenőrködését a közszabadság érdekében továbbra is szükségesnek ismervén: a köztörvényhatóságoknak a törvény és ezeréves gyakorlattal szentesített s a változó kor kívánalmainak megfelelőleg fejlődött jogait és hatáskörét teljesen és csonkíttatlanul az 1848. évi III. t.-czikk 26. §-a szellemében továbbra is fenntartani kívánjuk.«*)
Bár a bizottság, mint láttuk felhatalmazást nyert javaslata kinyomatására, de ezt abból az okból, hogy a kérdés eléggé ismeretes, elmulasztotta.
E szellemben írnak fel a képviselőházhoz, felíratukat megküldvén a többi törvényhatóságoknak is.
A javaslattevő bizottság tagjai majd kivétel nélkül a sokszor kigúnyolt régi jó táblabírói kor veteránjai; s mégis mennyi óvatosság, mennyi bölcseség és jövőbe látás nyilatkozik meg javaslatukban!
De a köztörvényhatóságok autonómiájának nem kedvezett az idő, ha akadt is megye, a mely Győr vármegye bátor állásfoglalását helyesléssel vette tudomásúl; de a miniszterium csak oknélküli ellenzékeskedést látott benne és rajta volt, hogy a megyei ellenzék erejét megtörje.
Ez sikerült is némileg; már az 1870. évi XLX. és XLII. t.-cz.-ben előírt megyei szervezet megállapítására kiküldött bizottságokban, a megyei választmányban, de különösen az utóbbi törvényczikk értelmében alakítandó »kijelölő bizottságban« abból az okból is, hogy a közgyűlés csak három tagot választhatott, a főispán pedig ugyanannyi tagot nevezett ki, a Deák-párt túlsúlyra jutott és így a tisztújításra majdnem kizárólag Deák-pártiakat jelölt. Igy a tisztviselői karban is megbukott az addig domináló balközéppárt. Az 1871. deczember 18-án tartott tisztújítás a következő eredménynyel végződött:
