Tisztújítás.
Tisztújítás.
A szokásos üdvözlő beszédek és miniszteri intézvények felolvasása után, az új tisztikar megválasztását május 1-re tűzték ki, mely a következő eredménynyel végződött:
Alispán: Szabó Kálmán és Gyapay Dénes; főjegyző: Kiss Sándor; aljegyzők: Enessey Kálmán, Virághalmi Ferencz, Bodroghy Gyula; levéltárnok: Ráth Károly; főügyész: Kováts Sándor; alügyész: Czigány Gyula; főszolgabírák: Enessey Sándor, Lippich László, Takó István; szolgabírák: Pázmán Kálmán, Matkovich Géza, Saáry Miklós; főadószedő: Csemez Péter; számvevő: Noszlopy Pál; árvagyám: Lengyel Sándor; főorvos: Lázár Lajos; mérnök: Kern Béni; esküdtek: Banga István, Mesterházy Antal, Blaskovich Gyula, Nagy Gedeon, gróf Laszberg Rezső, Nagy Sándor, Kamondy Károly. A megyei törvényszék elnöke: Goda Lajos; ülnökei: Zmeskál Sándor, Horváth Endre, Szőcs Lajos, Harczi Károly, Zánthó Kálmán, Pecz Adolf, Lefčbre Lajos.
E névsort és a vármegye járásonkénti felosztását kinyomatni és a törvényhatóságoknak megküldeni rendelték. Volt is okuk arra, mert csak oly férfiakat 407választottak, a kik már a forradalom alatt kitűntették magukat, vagy azután tiszta hazafiságukkal érdemeket szereztek. Szerencsés véletlen ugyanis úgy akarta, hogy Komárom kapitulácziója és a megye provizórius főispánja, Balogh Kornél befolyása révén, még azok is megmenekültek a haláltól, a kik 1848-ban a legjobban exponálták magukat és így 1867 után is az 1848 előtti nemzedék vitte a szerepet, úgy, hogy az általánosan hangoztatott panaszok a közügyek iránt való közöny, indolenczia és megyei gyűlések színvonalának sülyedése miatt vármegyénkre nem alkalmazhatók. Hiszen első alispánja, Szabó Kálmán, már 1848-ban is ugyanazt a tisztet viselte, szintén volt már alispán és kormánybiztos. Gyapay Dénes és a megye többi kitűnőségei, a Matkovichok, Bezerédjek, Lippay Sándor, a régi táblabírói kar kitűnő veteránjai, annyira tipikus alakok, hogy ránk maradt egykorú jellemzéseikből alig lehet bármi csekély egyéni vonást megkülönböztetni. Innen van az, hogy csak a tárgy új; de a hang ugyanaz, a mely az 1848 előtti megyegyűléseinken uralkodott. Csak a fiatalok érdeklődése csappant meg, a kik annyira tűntettek távollétükkel, hogy szabályrendeletet kellett alkotni és eszközökről gondoskodni, hogy a megyegyűléseket szorgalmasabban látogassák.
Bámulatra méltó e közöny, mert megyegyűlésünk a fiatalok részére még mindig a legjobb parlamenti iskola lehetett volna és a közgyűlési tárgyak is, akár a közigazgatási reformokat, akár a politikai harczokat tekintjük, különösen a fúzióig nagyon érdekesek. Ez időben ugyanis, mint majd mindenütt, vármegyénkben is a Deák- és balközéppárt vívta élet-halál harczát, kezdetben az utóbbinak nagy túlsúlyával. Már a tisztviselők választása is e túlsúlyt fejezi ki, mert azok majdnem kivétel nélkül a balközéppárthoz tartoztak.
Nem sokkal a választás után a tisztviselői karban változás állott be; Virághalmi Ferencz 2-od aljegyző, a kedvelt író, átlépvén a hadsereghez, a vármegye közönsége megszüntette az egyik aljegyzői állást és a helyett a főispán tiszteletbeli aljegyzőket nevezett ki, közöttük a vármegye mai alispánját, Goda Bélát.
A törvényhozás reformja előre vetvén árnyékát, felíratot intéztek a miniszteriumhoz, „hogy a felsőbb bíróságok alakítása és rendezése alkalmával a dunántúli kerület részére felállítandó felsőbb királyi bíróság székhelyéül Győr városa jelöltessék ki, a mely középponti fekvése, szárazföldi és vízi közlekedése és nagy forgalma által arra legalkalmasabb.”
Nagyobb hatása volt egy másik felíratnak, mely a főispán és vármegye összeütközését hívta ki.
A midőn a vármegye tudomásul vette Szatmár vármegyének azt az átíratát, a melyben a 67-es kiegyezéssel való elégedetlenségét és azt az elhatározását tudatta, hogy „a czentralizácziói törekvéseknek meggátlásában s a megyék autonómiája fenntartásában törvényes téren mindent megtenni kész”, már előre megjelölte álláspontját. Ennek önálló hangoztatására akkor nyílt alkalom, a mikor a kormány Heves és külső Szolnok egyesült vármegyék bizottságát felfüggesztve, nyakukra kormánybiztost küldött és Pest-Pilis és Solt vármegyét hasonlóval fenyegette. Ez erőszakos eljárás ellen a megyegyűlés erélyesen felemelte tiltakozó szavát és az országgyűléshez támogatás végett a többi törvényhatósággal is közölt felíratot intézett, a melyben elítélve a törvénytelenséget, az ezt előidéző ok, a municzipiumok és felelős kormány viszonyának haladéktalan szabályozását kérte, „hogy mind a felelős kormánynak őtet jogosan megillető kormányzási és végrehajtási, mind a törvényhatóságok önkormányzati jogai biztosíttassanak és megóvassanak.”
A határozathozatalt heves vita előzte meg és meghozatala után az elnöklő főispán a gyűlést azonnal bezárta, kijelentvén, hogy mivel ő a vármegye határozatával nem azonosíthatja magát, állásáról rögtön lemond és a további űléseken sem fog elnökölni. Helyét a következő napon Szabó Kálmán alispán foglalta el, a kinek indítványára a közgyűlés bizottságot küldött ki, hogy ez a főispánt a vármegye bizalmának és szeretetének hangoztatásával arra kérje, hogy ez egyetlen nézeteltérés miatt ne mondjon le, hanem foglalja el ismét elnöki székét; de a bizottság azzal tért vissza, hogy a főispán oly nagyjelentőségűnek tartja a nézeteltérést, mely közötte és a megye közönsége között felmerült, hogy szándékától el nem áll és bár nagy fájdalommal, de a megye közönségétől búcsút vesz. A közgyűlés tehát elvi álláspontjához hű maradván, főispánja lemondása fölötti fájdalmát, érdemei teljes elismerésével, jegyzőkönyvbe iktatta.
408Ez esemény, midőn egyfelől az ellenzék túlsúlyát mutatja, másfelől, a középpontosítási törekvésekkel szemben, a jövőre is megjelöli a megye álláspontját.
Így történik, hogy a vármegye előbb említett határozatánál nem állapodik meg; nemcsak örvendetes tudomásul veszi, hogy Torna, Abaúj, Esztergom, Zemplén, Kraszna, Túrócz, a hajdúkerület közönsége, Trencsén és Veszprém vármegyék részint határozatához csatlakoznak, részint pedig önállóan, hasonló szellemben írnak fel a képviselőházhoz, hanem Ugocsa és Nógrád vármegyék hasonló szellemű feliratának tárgyalása alkalmával abban a meggyőződésben, „hogy a megyék rendezésének szerencsés megoldásától függ hazánkban a valódi alkotmányos élet”, e tárgyban teendő kimerítő javaslatra Szabó Kálmán első alispán elnöklete alatt tizenhét tagú bizottságot küldött ki azzal az útasítással, hogy az más vármegyék hasonló irányú indítványait is tanulmányozván, tegyen e tárgyban mindenre kiterjedő javaslatot és azt előterjesztés előtt nyomassa ki, hogy a fontos tárgyról a közönséget is tájékoztassa, „hogy így a közérdekeltség felkelve, közvélemény alakulhasson.”
